Miközben a miccs és az olcsó sör szaga lengi be nem is olyan diszkréten a május elsejei majálisokat, mintha Közép-Kelet-Európa – és azon belül Románia – megfeledkezett volna a baloldali ideológia értékeiről.

Nem arról van szó, hogy ne lennének magukat baloldali, szocialista vagy szociáldemokrata pártokként meghatározó politikai szervezetek, hanem arról, hogy a gyakorlatukat tekintve ezek sem térnek el alapvetően a neoliberális, jobboldali, ugyanakkor erősen globalizálódó politikáktól.

A társadalmi igazságosság, a munkavállalók érdekképviselete lassan a jelszavakból és a politikai programokból is kikerül, nem is beszélve a társadalom perifériájára sodródók, az elszegényedettek, a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáról. Ebben a helyzetben – amint arra Magyari Nándor László szociológus egy rádióműsorban rámutatott – a nemzetközi tőke térhódítása elleni diskurzus kikopott a baloldali pártok retorikájából, s a baloldal ezt a terepet voltaképpen átadta a nacionalista, populista szélsőséges politikai alakulatoknak, amelyek híznak is rendesen a kétségkívül sok tekintetben megalapozott kapitalizmus-kritikán, antiglobalizációs, EU-ellenes érvelésen.

Márpedig társadalmi igény igenis lenne egy mérsékelt, kiegyensúlyozott, a munkások és általában a bérből, fizetésből élők érdekeit képviselő, igen!, internacionalista – nem pedig nacionalista – politikai kurzusra, mert csakis így lehet szalonképes és demokratikus politikai alternatívát kínálni azoknak, akik önhibájukon kívül a piacgazdaság vesztesei lettek, beleértve azokat a kisvállalkozókat is, akiket tönkretett a multinacionális cégek konkurenciája.

Persze könnyen magyarázható, hogy miért nem comme il faut Európának ezen a felén a baloldaliság. Az idősebb generációnak igencsak markánsak az emlékei arról, hogy miként sajátította ki és torzította el a kommunista rezsim a baloldali eszmeiséget. Még az is érthető, ha vannak, akik félnek a múlt kísértéseitől, vagy egyszerűen csak nem értik a modern szociáldemokrácia és a kommunizmus közötti különbséget. Viszont huszonhárom évvel a rendszerváltozás után már éppen ideje lenne egy olyan társadalmi vitának, civil párbeszédnek, ami helyükre tenné a dolgokat.

A kommunizmus elítélése kétségkívül hatásos, de alapjában véve csupán jelképes, hatásait tekintve pedig megosztó gesztus volt az államfő részéről. Célja nem annyira a már úgyis letűnt rezsim elítélése, hanem politikai ellenfeleinek a megbélyegzése volt; nem elválasztotta, hanem összemosta a plurális demokráciát elfogadó szociáldemokrata és az azt tagadó kommunista, totalitárius pártokat.

A helyzetet csak súlyosbítja az a körülmény, hogy a szakszervezeti mozgalom Romániában nem tudott ellenállni a politikai pártok elszívó hatásának. Kevés kivétellel a szakszervezeti vezetők előbb-utóbb politikusokká váltak, és kiszolgáltatták az érdekvédelmet a politikai érdekeknek. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy a balliberális kormány egy éve alatt nem történt semmi a jobboldali kormány által megvont munkavállalói jogok helyreállítása terén (elsősorban a 2011-ben felelősségvállalással – tehát parlamenti vita nélkül – elfogadott új Munkatörvénykönyv módosítására gondolok).

A romániai magyar politikai palettán az erőviszonyok még inkább elbillentek. Három magyar politikai párt gyúródik az Európai Néppárt kegyeiért, miközben a baloldali ideológia egy meglehetősen vérszegény és súlytalan RMDSZ-platform keretei közé szorult.

Mi több, különböző közösségi portálokon nemzeti sporttá fejlődött a baloldali értelmiségiek, újságírók fikázása. Márpedig évek óta valamennyi közvélemény-kutatás egyértelműen azt bizonyítja, hogy a romániai magyar választók prioritásai elsősorban baloldali politikai opciókat fejeznek ki: a nyugdíjasok helyzetének javítása, a szociális és egészségbiztosító rendszerek megerősítése, a munkahelyteremtés stb. stb.

Jó lenne, ha a székelyzászló-lobogtatási és autonómia-nyilatkozási háziversenyek szünetében a romániai magyar érdekképviseletek ezekre a kérdésekre is időt szakítanának, amíg az Erdélyben kampányoló Jobbik le nem nyúlja a témát.

Mert ahogyan annak idején Hofi mondta, előbb-utóbb politikailag artikuláltan vagy spontánul, de jön a bal.