facebook cover


Kustán Magyari Attila: Legyen tánc


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Soha nem vetemednék arra, hogy a választójog megvonásán gondolkodjak, és ez annál inkább hősies kiállás, minél több véleményt olvasok.

A képviseleti demokrácia ünnepeként számon tartott választások során nemcsak a politikai osztály gyakran kínos kuncsorgása válik szembetűnővé, hanem a választópolgárok aktív megnyilvánulása is. Mára sajnos nemcsak a kocsmák homályában hangzanak el az értékes vélemények, hanem a világhálón, két cicás mém és egy kamuhír között gondosan elhelyezve.

Az ember azt gondolná, naivan, hogy az információk korában bár alapfogalmak megvannak a nagyérdemű számára, de hát ezekkel az ún. értelmiségi is gyakran hadilábon áll – miért is volnának elvárásaink? A magyarázatokról és elvárásokról nem is szólva.

Az államfőválasztás procedúrája is hasonló színvonalú értelmezések jegyében telt el. Nemcsak egyes jelöltek, de kommentátorok és hétköznapi emberek is úgy szálltak vitába, mintha az államfői pozíció képes volna Románia összes problémájára választ adni, és mintha az államfőnek csupán a jóindulatán múlna, hogy kezd-e valamit ezzel a rettentő hatalmával. Bár Románia félprezidenciális rendszere többet enged, mint mondjuk Magyarországé, ahol az ember szimbolikus szerepe horgászati tippeken merengésnél többre nem igazán enged lehetőséget, távol esünk attól – szerencsére –, hogy egyetlen ember kezében legyen az ország.

Már csak azért is, ugye, mert Románia is feltűnően hasonlít más országokra abban, hogy nem egyedül létezik a bolygón, hermetikusan elzárva ráadásul, hanem függő vagy partneri viszonyban áll más államokkal és a tőkével. Ez utóbbiról ritkán beszélünk egyébként is: úgy tűnik, a forradalom utáni korszak elvárásai csupán az államra terjednek ki, nagy vehemenciával kérve számon korrupciót, egyenlőtlenséget, szegénységet, adóztatást és bármit, ami a zsebeket illeti, de minderről egy szó sem esik, amikor a gazdaság szereplőit kellene kritikával illetni. Mintha például a gyógyszerek ára vagy a vállalkozói réteg nyomása az államra egy betervezett minimálbér-emelésnél nem az ő asztaluk volna.

Ez már csak azért is eszembe jut, mert a minap azt olvastam, hogy a Hargita és Kovászna megyei bérezések színvonala a magyar jelölt miatt alacsony. Nem tudom, ki hogy van vele, én a gazdaság rétegződését, a magánszektor bérezési morálját nem tudom a politikai szektornak tulajdonítani (bár közük van hozzá), bár valóban nem tartom előnyösnek az emberek szakiskolába kényszerítését, és azt sem bánnám, hogy ha Sepsiszentgyörgyön nem a stadion melletti stadion épülne meg, hanem a szépmezői ipari park indulna be – amely már 2008-ban „a megvalósulás küszöbén” állt.

Különösen izgalmasnak találtam azt a gondolatmenetet is, amely szerint „a sok kocsogot” nem érdemes megválasztani, mivel akinek „druzbaja” vagy „nagy fodgye” van, nem jogosult bizonyos támogatásokra, egy másik hozzászóló arról értekezett, hogy az általa elfogadott istenre kell szavazni, mivel csak ő segít. (Ennél talán már csak a beállt úriember véleménye magvasabb, aki szerint a legfontosabb, hogy „legyen tánc”).

Nem akarom én kinevetni ezeket az embereket. Súlyos problémának tartom, hogy ez a színvonal, amelyet fenntartunk, sőt rontunk. Ezért nem ők a hibásak, hanem például a kétbites szlogeneken agyaló „szakértők”, akiknek a szavazatszám maximalizálásán kívül semmi nem cél – hogy ómodi legyek, például a minősége a politikai diskurzusnak és az ebbe beszállóknak, akiket bizony integrálni kellene.

A megoldás semmiképp nem az, hogy a szavazati jog megvonásán agyaljunk – már csak azért sem, mert saját mércéjük iktatná ki azokat, akik ezen méláznak. Az út előre van, nem hátra. De ebben a felelőssége nagy mindenkinek, aki politikáról kommunikál: a jelölteknek, az újságíróknak, kisebb mértékben azoknak is, akik a fent idézett módon értekeznek. A demokrácia egy nagy kollektív értekezés lehetne, hasonló szintű felek értelmes vitája, a választás pedig ennek summázása, a számokban – hiszen egy ember egy szavazat.

Ehhez viszonyítva kínos népámítás, ami zajlik, és a távol maradók egyre nagyobb aránya jól mutatja, hogy egyesek nem tudnak, mások nem akarnak részt venni a cirkuszi mutatványoknak megtapsolásban.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik