Bogdán Tibor: A szindikátus
Egy bukaresti iskolában nemrégiben általános megrökönyödést váltott ki a pedagógusok, a szülők és a gyermekek soraiban, amikor kiderült, hogy egy tanárnő pisztollyal a táskájában jár az órákra.
A meghökkenés és a felháborodás a világ minden országában érthető lenne – Romániában azonban nem. A romániai illetékesek a közbiztonság szót (ha ilyesmi egyáltalán eszükbe jutna) az idegen szavak szótárában keresnék. Márpedig egy tanárnő sokszor hajnalban indul munkába, vagy késő este tér haza, a néptelen utcákon, abban az országban minden utcasarkon gyilkosok, betörők, zsebtolvajok, kábítószercsempészek pedofilok, nemi aberráltak leselkedhetnek rá.
Rá – és valamennyiünkre.
Hivatalos adatok szerint is októberben több mint 7000 gyilkos, nem erőszakot elkövető, betörő, tolvaj jár az utcán, akiket a miniamnesztia keretében engedtek szabadon. Azokról még nem is beszélve, akik a börtönt mindeddig megúszták.
Romániában tehát személyes biztonságunkat, sőt, életünket veszélyeztetjük, valahányszor kimegyünk az utcára. Ma már az sem számít ritka esetnek, ha valakit autójából kiráncigálva, egy más autóba gyömöszölve, elrobognak vele.
Persze, ha otthon maradunk, akkor sem járunk jobban. Napirenden vannak a betörések, a besurranó tolvajok kiszimatolják, hogy mikor maradnak üresen a lakások, a lépcsőházakban erősakolnak meg nőket, iskolából hazatérő kislányoknak vész nyoma, miközben pisztollyal, szablyával, macsétával, konyhai késsel, baseball ütővel felfegyverkezett bűnöző bandák verekednek a főváros szívében az elrabolt/elcsábított/prostitúcióra kényszerített tizenévesek németországi áráért, ahogyan az a közelmúltban történt Bukarest központjában, „Nulla zónájában”, a főváros legőrzöttebb, elvileg lebiztonságosabb helyének számító övezetében. Ahol külföldi turisták korzóznak, megcsodálni az őrült cukrász álmát, Ceaușescu „műremekét”, a Nép Házát, az alkotmány által ünnepélyesen „a román nép legfelső képviseleti szervének és az ország egyetlen törvényhozó hatóságának” nevezett parlament épületét, ahova egyébként naponta érkeznek külföldi állam- és kormányfők, miniszterek, EU-illetékesek.
És ahol tucatnyi utcai térfigyelő kamerával övezett minisztériumok, a főügyészség – nem mellékesen pedig a bukaresti rendőrség székháza is található.
A rendőrség viszont az alvilági fickók utcai háborújára csak a 112-es számra érkezett bejelentés után vonult a helyszínre – nem a hajnali órákban, amikor esetleg a rend őre is elálmosodhat, hanem este fél tizenegykor, és akkor is csak miután már sebesültek voltak meg egy halott is.
És kit vigasztal az, hogy a rendőrség bizottságot létesített az eset kivizsgálására, amint a bukaresti rendőrség szóvivője, Diana Sarca közölte (nem szeretnék belekötni a nevekbe, de azért a magyarul Szarkának hangzó Sarcát igazán találó rendőrnévnek tűnik – legalább is Romániában).
Romániában ugyanis a bizottságok jelentik a legfőbb garanciáját annak, hogy az ügyben nem történik semmi. Meg aztán vajon mit is várhatunk bármilyen „bizottságtól”, amikor a rendőrök, a csendőrök, az igazságszolgáltatás és a politikusok „szindikátusba” tömörültek a bűnözőkkel? A caracali esetből is kiderült: a rendőröket segítik a bűnözők, a bűnözőket segítik a rendőrök. Kéz kezet mos – bár ezt az elvet ma már felváltotta a „mindenki mindenkiről mindent tud” gyakorlata, miszerint a legegészségesebb dolog nem pofázni és folytatni az együttműködést.
Az „omerta” egyébként a maffia alaptörvénye… Az ország pedig az alvilág, a Duduianu, Sadoveanu, Toboșarilor, Corsicanilor, Cămătarilor, Geamânu, Răgălie, Fane Spoitoru, Nicu Gheară, Nuțu Balint klánok kezébe került. Ezek a famíliák korlátlan hatalommal rendelkeznek, a velük szövetkezett politikusok, bírák, ügyészek védelmét élvezhetik, akik, nyilván, maguk is részesülnek a milliárdos fekete pénzből, amelyet – hallgatólagos beleegyezésükkel – védenceik zsebre vágnak. Ma már nincs olyan bűnvádi dosszié, amelyben az országot behálózó klánok tagjai mellett ne szerepelne a „romániai jogállam” valamely képviselője is.
És mindez nem most kezdődött. Emlékezzünk vissza a kilencvenes évekre, amikor is az országos rendőrparancsnok főnökét baráti körben csak „amfetamin tábornoknak” nevezték…
Az „átmeneti változások” – eddigi – harminc éve alatt a politikai-gazdasági-alvilági maffiának sikerült ellehetetlenítenie a román állam alapvető intézményeit – a parlamentet, a kormányt, az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, a rendfenntartó erőket. Ezek régóta elveszítették hitelességüket, az emberek bizalmát. Kudarcot vallott a román állam fennhangon hirdetett megreformálása – maximum egy éves kormányzása alatt Ludovic Orban új kormánya nem sokat tehet mindezért.
Amikor pedig a meritokrácia elvét sutba dobják, a terepet pedig átveszik a Bólogató Jánosok, és amikor eljön a magas székre haveri, rokoni, szeretői, üzleti alapon kerülő vezetők övön aluli hátsórészét nyelvükkel is megtisztelő szolgák ideje, és amikor tulajdonképpen csődöt mond maga az állam is, nos, akkor elérkezett a bűnözők világa is.