A címbeli képlet némi árnyalásra, kibontásra ösztönöz, ne is nyújtsuk hát a szüszpanszt: a legkisebb rossz és a hasznos voks elmélete vitázik egymást erősítve ebben a történetben, de egyéb brujázsok is elő-előfordulnak. Tizennégyen indultak, közülük féltucatnyian még töredékét is alig érték el megszerzett szavazatszámban a starthoz szükséges aláírásoknak. Ez a mellékes rossz a rendszerben, amely kiiktatható (csökkenteni – például felezni – a jelölés elfogadásához feltételként kiszabott támogató kézjegyek számát, ezzel párhuzamosan szigorúbban átbogarászni az összes aktor támogató jegyzékeit, amiből rögtön kiderült volna, hogy a futottak még kategória majd mindenik szereplője kamulistákat nyújtott be). Ez a „technikai” tisztázás részben visszacsempészné a verseny komolyságát, súlyát.

Ennél árnyalatnyival aktuálisabb hiányérzet a vita elmaradása, a disputa elkerülése, vagy „kiváltása”, ahogyan Johannis próbálkozik a dialógus(készség) látszatának fenntartásával: a szerdai sajtótájékoztatója és a jövő hétre betervezett nyilvános körbebeszélése a dolgoknak, ahova gondosan megválogatott partnerek kapnak meghívót, nem egyéb átlátszó – mondhatni gyerekesen rudimentáris – kampányfogásnál. Mint ahogyan túlfelől a pészédés amazon elől folyton menekülő, s ezért férfiatlanul viselkedő elnök démonizálása.  (Mindettől függetlenül továbbra is érvényes marad a szakirodalom erre vonatkozó axiómája, hogy az előnyben levő jelölt kimondottan ellenérdekelt abban, hiogy vitázzon üldözőjével.)

Ha lenne is vita, annak hozadéka kimerülne abban, hogy az eddigi elnökválasztások tradíciója töretlen marad. Legfeljebb egy-két dramatikailag kiaknázható elszólás vagy hatásszünet, de érdemi információ, mely az első turnusban távol maradókat heves vokskényszerbe taszítaná, aligha. Két monomániás diskurzus feleselne egymásnak, és nem derülne ki, mit kezdünk Romániával november 25-én hajnalban, amely ugyebár egy minden lehetőséggel megáldott munkanap starthelyzete amúgy.

Bár a valóság Romániában többszörösen rácáfolt a becslésekre, meg a felmérésekre, meg merem kockáztatni, hogy a második fordulóban több mint 140 ezer érvénytelen szavazatra számíthatunk, ugyanis ennyit regisztráltak az első menetben. A józan ész, melyre mostanában oly gyakran hivatkoznak a közlemények és felhívások, többféle variáns között biztosan megtalálja a neki kedvező változatot. Tulajdonosa nem megy el, mert már jó ideje távol tartja magát a közélettől és ezt nem róhatja fel senki, ha előbb nem kérdez-talál rá a tartózkodás okára. Vagy azért passzolja az urnát mert kedvenc szereplője kibukott a versenyből, és ezt a traumát otthon szeretné kiheverni. Elmegy és pecsétel, mintegy reflexből, mert hagyományosan fegyelmezett állampolgár, meg hallotta, hogy a demokrácia így működik, és hát a szomszéd is megy, ő meg csak tudja, mert olvasott ember.

Johannis soványka első mandátuma és Dăncilă (meg elődei) kétséges kormányzati eredményei úgy esnek latba, hogy többszöri mérlegelésre kényszerítik (ki)józanodott elmémet. A jelenlegi elnök aligha táltosodik meg a következő ötéves tervben, az exkormányfő pedig, bár csekély mértékben fejlődött egykori kinevezése (de főleg Dragnea elítélése) óta, még mindig távol áll az álamfői munkakör minimális követelményeitől. Lemondással egyenértékű gesztusra futja csupán, mintegy vigaszágon, hogy biztos legyek benne: távollétemben fürge kis kezek az urnazárás előtti pillanatokban ne „igazolják” valamely jelölt javára a hiányzást. Inkább önkezemmel nullázom le a szavazólapot a két-három pecsétnyommal  (vagy ikszeléssel – számomra ennyire zsugorodott a valós alternatívák mezeje). Nem várom el, hogy ezt úgy fejtsék meg a címzettek: tényleg silány volt a kínálat, mely ellen így protestálok, mert bizonyára azt mondják majd, a nagy számok törvényére hivatkozva: az a pár százalék érvénytelen (eltévesztett) voks belefér, természetes adalék. 

Harmincöt éves lesz a forradalmi átállásban fogant Románia mire a most kezdődő elnöki mandátum lejár: egy szabadgondolkodó reformkommunista, egy naív entellektüel, egy darab szárazföldre vetődött szekus kollaboráns, és egy szászos fegyelmezettséggel hallgató (és halogató) Cotroceni-lakó; inkább vegyes, mint finom társaság. S a vegyesben is mintha a fanyar, odakozmált ízek dominálnának.