Többen a dadaista TristanTzarának tulajdonítják a mondást. De olvastam már azt is, hogy Max Ernst használta a kollázs meghatározására, hiszen két vagy több, látszólag össze nem illeszthető tárgyat társított egy ugyancsak oda nem illő térben. Néhányan Aragonnak is a szájába adták, mások pedig úgy vélekedtek, hogy Breton szürrealista kiáltványában alapvető ideológiai meghatározás. De az igazság az, hogy az alig huszonhat évet élt Henry Lautrémont (1846-1870) írta le fő művében, a Maldoror énekeiben: szép, mint a varrógép és az esőernyő véletlen találkozása a boncasztalon.

Ez a néhány szó azóta meglehetősen nagy karriert futott be és nem csupán a szürrealista festmények magyarázataiban, hanem az abszurd irodalom különböző értelmezéseiben is visszaköszön. Sőt, akár ide csatlakoztathatnánk a káoszelméletnek azt a népszerű leírását is, miszerint soha nem tudni, ha valahol egy pillangó meglibbenti a szárnyát, akkor máshol felhőkarcolók dőlhetnek romba.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor az egyik, Hargita megyében megjelenő napilapban egy meglehetősen furcsa közúti balesetről olvastam: főúton, egy szabályszerűen közlekedő személygépkocsi egy tetőtéri ablakkal ütközött. Hogy mennyire volt szép, azt nem tudom, de hogy szürrealistának szürrealista, abszurdnak abszurd és váratlannak váratlan dolog volt, az bizonyos. A tetőtéri ablakot ugyanis nem cipelte senki sem a járdán, sem a gyalogjáron, és még csak egy elől haladó gépkocsi raktározó felületéről vagy csomagtartójáról sem csúszott le, hanem egy négy emeletes tömbház tetőszerkezetéről zuhant alá. A gépkocsi pedig, amelynek szélvédőjét szétverte, mindössze annyiban volt hibás, hogy rossz időben volt rossz helyen. Vezetője szerencsére kisebb ijedtséggel megúszta, és csak csodálni lehet a lélekjelenlétét: ugyanis sem a sofőriskolák, sem a több évtizedes közlekedési tapasztalat nem tanítanak meg arra, mi a teendő, ha a kormány tekergetése közben váratlanul egy szabálytalanul közlekedő tetőtéri ablakkal találkozunk.

Olvasgattam a világhálós fórumokon a hír visszhangjait. Az eseményt nevezték thrillernek, sci-finek és sok más mindennek, amíg valaki ezt nem írta: az a bizarr, hogy mindenki épít, minden engedély és szaktudás nélkül. Nem létezhetik egyébként, hogy egy tetőablak, ha jól van berakva, lepotyogjon.

Aki ezt írta, tisztán látja maga körül a világot. A fekete és szürke munkát, amely lehetővé teszi, hogy a Székelyföld lakosai valamiképpen megéljenek. Azokból az átlagbérekből ugyanis, amelyeket alapos statisztikai vizsgálatok után az egyik bukaresti napilap szellőztetett meg, csak nagyon nehezen lehetne megélni. A minimálbéreket valamiképpen pótolni kell. A vállalkozó által, a munkavállaló zsebébe dugott, adózással nem járó fekete pénzzel, egymásnak végzett, pénzbeli ellenszolgáltatást nem igénylő szolgáltatással, kényszervállalkozással, olyan munkával, amelyre nincs sem szakképesítés, sem garancia, háztáji kertészkedéssel, kisparcellás krumplitermesztéssel, amely egy családnak elegendő, föld- vagy házeladással, kizárólag turkálókból való öltözködéssel, hálapénzekkel kikövezett egészségügyi utakon megszerzett betegségi nyugdíjjal, rokkantsági pénzekkel és így tovább.

Az élet mindig élni akar, és ha nyugodtan, szorongásmentesen, szabályszerűen nem teheti, akkor megkeresi a maga felszín alatti útjait. Persze, hogy ez is lehet sikerélmény. Mindaddig, amíg nem vetjük össze a mások teljesítményével. Akiknek a Székelyföldtől nem is oly nagy távolságokra sikerült a kitörés, akik létrehozták azt a gazdasági hátteret, amelyre nem egyik hónapról a másikra való túlélést, hanem jövőképet lehet alapozni.

Persze a baleset hírének utóéletéhez az is hozzá tartozik, amit a legfrissebb világhálós bejegyzés ír: „Ezt a tetőablakot nem most rakták be, hanem még az átkosban, amikor a csíki csapadékra tervezett kátrányos-tetőkre végül padlásokat ácsoltak. Mostanra rohadt ki a szegőléc, és éppen erre a kis szellőre várt, ami tegnap fújt. Az autó a miénk, de Isten bizony jobb hogy rá, mintha egy járókelőre esett volna...”

Bizony jobb. De még jobb lett volna, ha a lakástulajdonosok egyesülete szakemberrel köt szerződést, aki legalább félévente felülvizsgálja a tetőterek állapotát, és megszabja, hogy mi a tennivaló.

Ez persze pénzbe kerül. És a Székelyföldön – szűk csoportokat kivéve – ebből van a legkevesebb.