Székely Ervin: Kohabitáció az elszegényedéssel
Április utolsó munkanapján a kormány elfogadta a kollektív elbocsátásokról szóló sürgősségi kormányrendelet végleges változatát. A korábbi tervezettel szemben a kormánynak már csak a végkielégítések mértékébe lesz beleszólása. Abban a fontosabbik kérdésben, hogy az állami tulajdonban lévő cégek hány embert tesznek lapátra, teljes egészében az illető cégek menedzsmentje dönt. Hiányzik továbbá a jogszabályból az a kitétel, hogy az elbocsátások mértékéről a cégek vezetői és a szakszervezetek kell hogy megállapodjanak. Egy legalábbis félig szociáldemokrata kormány részéről ez legalábbis különös gesztus, már csak azért is, mert a Ponta kabinetnek általában jó a viszonya a munkavállalói érdekvédelemmel (ha másért nem, hát azért, mert több szakszervezeti vezető kapott helyet a PSD parlamenti jelöltlistáján vagy birtokolt jelentős kormányzati tisztségeket).
Minden jel szerint többről van szó, mint egyszerű barátságtalan gesztusról, netán hanyagságról. A kormány tömeges elbocsátásokra készül az állami szektorban, és ezt nem is nagyon titkolja. Varujan Vosganian gazdasági miniszter ezt nemrég úgy fogalmazta meg, hogy az utóbbi évek mindegyikében csökkent az állami alkalmazottak létszáma, és e tekintetben 2013 sem lesz kivétel.
A sürgősségi kormányrendelet elfogadására néhány nappal azután került sor, hogy Traian Băsescu államfő megköszönte a Boc, Ungureanu és Ponta kormányoknak a felelős gazdaságpolitikát, majd – mint valami megfellebbezhetetlen igazságot – kijelentette, hogy „bebizonyosodott, a fogyasztás növekedésére alapozó gazdasági növekedés elmélete tévesnek bizonyult”. Sajnos az államfő azt már nem részletezte, hogy ki, mikor és hogyan bizonyította a hivatkozott elmélet hibás voltát, viszont egyértelművé tette, hogy a további megszorító intézkedéseknek nincs alternatívájuk, a kormány ne is stresszelje magát gazdaságélénkítő programok kidolgozásával (mint amilyen a Kogălniceanu-kártya például, amelyet szép csöndben hagytak bedögleni), amikor ott a kézenfekvő lehetőség: a kollektív elbocsátások és a költségvetési kiadások vélt lefaragása. Azért mondom, hogy vélt, mert gazdasági elemzők szerint a munkanélküliek egyrészt szociális támogatásra – segélyre – szorulnak, másrészt nem fizetnek adót a nem létező jövedelmük után, úgyhogy a költségvetési megtakarítás csak látszólagos.
Arra most fölösleges lenne időt vesztegetni, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány miért folyamodik a sürgősségi kormányrendelet alkotmányossági szempontból aggályos eszközéhez. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a kormányrendelet szociális intézkedései csak az állami tulajdonban lévő cégek alkalmazottaira vonatkoznak, a költségvetési intézményekben dolgozókat ezek szerint mindenféle végkielégítés nélkül is ki lehet rúgni. Ami a kérdésben politikai szempontból figyelmet érdemel, az, hogy a Ponta-kormány – s az elnöki dicséret is erre utal – alapvetően nem változtatott elődei gazdaságpolitikáján, amelyet ellenzékből okkal és joggal bírált.
Persze tudjuk, hogy a Boc-kormány által 2009-ben felhalmozott adósság kifizetése jelentős terheket ró az országra. Az ország csak ebben a hónapban 201,4 millió eurót kell hogy kifizessen a Nemzetközi Valutaalapnak, a Világbanknak és az Európai Uniónak, az éves visszafizetés mértéke pedig – még kimondani is sok – 1,164 milliárd euró. De ez nem újdonság, a kormánypártok akkor is tudták, hogy milyen kötelezettségeik vannak, amikor átvették a hatalmat és azt ígérték, hogy kreatív, dinamikus, előre menekülő gazdaságpolitikával, nem pedig megszorításokkal fogják leküzdeni a nehézségeket.
Azt követően viszont, hogy a miniszterelnök Laura Codruţa Kövesit jelölte legfőbb ügyésznek, s beleegyezett abba, hogy az európai gyakorlattól eltérően továbbra is Traian Băsescu képviselje Romániát az Európai Bizottság ülésein, és folytatja a fantáziátlan, lefaragásos politikáját, fel kell tennünk a kérdést, hogy mi szükség volt a kormányváltásra. Boc vagy Ungureanu számára ezek sokkal testhezállóbb feladatok lettek volna.
A legfőbb baj az, hogy a csavar sokáig már nem szorítható. A Hitel Iroda áprilisi kimutatásai szerint több mint 700 ezer olyan polgártársunk van, aki nem tudta időre kifizetni banki tartozásait. A hátralékok mértéke pedig elérte a 9,6 milliárd lejt, vagyis többet, mint amennyit a nemzetközi hitelezőknek ebben az évben vissza kell fizetnünk. Azokra viszont, akik képtelenek törleszteni adósságaikat az ingatlanjaik elárverezése vár – földönfutókká válhatnak.
Ők az első számú célpontjai a szélsőséges, populista, a demokráciát aláaknázó politikai projekteknek. Ez az a szociális feszültségforrás, amelyik gátat kellene hogy szabjon a megszorítások politikájának.