facebook cover


Ambrus Attila: Abszurdisztán krónikái


Array ( [0] => AmbrusAttila.png [foto] => AmbrusAttila.png )
-A A+

Az még csak hagyján, hogy a Liberális Párt leghőbb vágya, hogy megbuktassa a saját kormányát – hiszen ezt megtette már korábban (kétszer is) a Szociáldemokrata Párt –, de az már fura, hogy a miniszterelnök komolyan gondolkodik azon, hogy ha az ellenzék nem tudja leváltani, esetleg lemond.

Az, ami Romániában történik, már nem is Caragiale, hanem Eugen Ionesco tollára való.

Két nap alatt játszódott le az abszurd első két felvonása, s a harmadik felvonás forgatókönyve is kiszivárgott.

Előbb a képviselőház elfogadott egy olyan törvényt, amelyről maga is tudja, hogy alkotmányellenes. Így még azt is megjátszották, hogy a saját nyugdíjukat nyirbálták meg a képviselők, hiszen amúgy is elutasítja a határozatot az Alkotmánybíróság.

Másnap, miután az Alkotmánybíróságon alkotmányellenesnek nyilvánítottak egy felelősségvállalással elfogadott törvényt éppen azért, mert felelősségvállalással fogadták el, a kormány ugyanahhoz a módszerhez folyamodott.

A jóslatoknak megfelelően az Orban-kormány felelősséget vállalt a törvényhozásban, hogy már a tavaszi választásokon két fordulóban választják meg a polgármestereket. Erre a Szociáldemokrata Párt (SZDP) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Nemzeti Liberális Párt (NLP) kormánya ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja az indítványt, de azt már előre jelezte, hogy nem szavazza meg – ha az Orbán-kormány megbukik – a szocdemek javasolta miniszterelnököt.

A Nemzeti Liberális Párt újrafogalmazta a nyertes-nyertes játszma elméletét, miszerint te is nyersz, ha én is nyerek olyatén, hogy vagy én nyerek, vagy én nyerek.

Ha ugyanis átmegy az ellenzék bizalmatlansági indítványa, közelebb kerül az NLP az oly nagyon óhajtott előrehozott választásokhoz, amelyet mihamarabb le szeretne tudni, még amíg népszerűsége tart. Ráadásul nem kétfordulós lesz a polgármester választás, hanem a legtöbb szavazatot megszerző jelölt lesz a győztes. S ez – ha őszinték vagyunk – kedvez a liberális pártnak, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség, a liberálisok legfőbb ellenfele pedig nem erősödik meg.

Ha nem megy át a bizalmatlansági indítvány, lesz kétfordulós polgármester választás, azzal lehet kampányolni, hogy a liberálisok a demokrácia bajnokai. És… – meglepő vagy sem – a miniszterelnök máris pedzette, hogy ebben az esetben lemond. Az előrehozott választás reményében.

Igaz, hogy ez kockázatos lenne, hiszen a képviselők valószínű bárkit megválasztanának miniszterelnöknek, ha az első körben nem is, a második alkalommal biztosan, csakhogy kitölthessék mandátumukat. De ez csak Ludovic Orbánnak lenne reckír, az előrehozott választás fő szorgalmazójának, Klaus Johannis elnöknek már nem, hiszen ő jelöli majd a kormányfőt. Johannis azt ígérte, hogy másodszor is Orbant látná szívesen a miniszterelnöki székben, de a román politikai életben az ígéret csak szép szó…

Elég csak arra utalni, hogy Ludovic Orban is megígérte az RMDSZ-nek, sőt szerződést is aláírt, hogy nem fogja kormányrendelettel vagy felelősségvállalással módosítani a választási törvényt. Most – a Velencei Bizottság ajánlása ellenére – kevesebb mint fél évvel a választások előtt, mégis megtette. Igaz, hogy másfelől nézve – és Romániában mindig másfelől kell nézni a politikusok döntéseit –, szinte ugyanakkor ígérte meg a Mentsétek Meg Romániát Szövetségnek, hogy még kormányrendelet vagy felelősségvállalás árán is meg fogja változtatni a jogszabályt.

Az abszurd tragikomédia legbriliánsabb jelenetei közé tartozik az, hogy az egyik liberális képviselő halálkomolyan mikrofonba-kamerába mondta: igaz ugyan, hogy eddig sokszor hivatkozott a Liberális Párt a Velencei Bizottság ajánlásaira, de ez esetben éppen az ajánlásoknak megfelelően hágják azokat át.

Erre már nincsenek szavak.

Csak arra várunk, hogy lehulljon a függöny.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik