Háborús győzelemmel felérő csatát nyert a hétvégén Csíkszeredában Korodi Attila parlamenti képviselő, aki nemcsak a polgármesteri székhez került közelebb ezzel, hanem ahhoz az erkölcsi piedesztálhoz is, amelyhez a politikum az elmúlt időszakban nem férhetett hozzá.

Elsőre azt mondhatnánk üres szólamokat puffogtatott, mint nyitottság, együttműködés, fejlesztés, közösségformálás, infrastruktúra stb. Százszor hallottuk már mindezt, az előválasztás eredménye viszont arra mutat rá, hogy fején találta a szöget, Csíkban ezek nem üres szavak, a valódi igényekre tapintott velük Korodi Attila. Az elsőre talán merésznek tűnő kijelentés, miszerint a város a múlt században rekedt – mi mást is mondhatott volna, ha egy 16 éve regnáló polgármestert készül leváltani – nem a bicskákat nyitogatta, hanem a változásra/változtatásra kész lakosságot terelte a szavazófülkébe.

Gyakorlatilag két egymással szöges ellentétben álló karakter épült fel ebben a kampányban: Ráduly hozta a keménykötésű, öntörvényű, hirtelen székelyt, kicsit ezt a ’székelyek vagyunk, nekünk ne mondja meg senki’ magatartást. Azt a képet miszerint „a polgármesteri tisztség olyan, mint a tenisz, folyamatosan jönnek a labdák, és vissza kell ütni, nincs idő hosszas gondolkodásra, mert akkor elszállnak a lehetőségek”. Ezzel szemben Korodi egy kimértebb, megfontoltabb, partnerségekben gondolkodó, nyitottságra alapozó, talán a Székelyföldön kevésbé karizmatikus figura szerepét vállalta be.

De ha már a két karakter párhuzamba állításáról van szó: emlékezetes volt számomra az előválasztási kampányban a Hargita Népe című napilapnak adott párhuzamos, előre megadott kérdések megválaszolására építő interjú is, amelyben Ráduly Róbert Kálmán személyeskedésbe kezdett, azt inszinuálva, hogy Korodi Attila nem volt annyira gerinces, mint ő, hogy kiálljon Sógor Csaba mellett, amikor tavaly az EP-választáson induló jelölteket rangsorolták. Ez is az egyenes, hajlíthatatlan székely imidzsét építi, az már más kérdés, hogy a másik fél besározásával teszi ezt.

De a csíkszeredaiak ezúttal nem a székely sztereotípiák mentén szavaztak, nem az érzelmi ráhatás volt az eredményesebb. Pedig Ráduly még a román kártyát is kijátszotta: gondolok itt arra az egy héttel ezelőtti kijelentésére, miszerint az apja őt arra tanította, hogy ne vegyen el román nőt feleségül. Úgy néz ki, a csíkiaknál ez most nem jött be. Persze eleve érdekes, hogy egy magyar–magyar versenyben él ezzel valaki, de ami ennél fontosabb, hogy talán ezzel a döntésükkel a csíkszeredaiak már átléptek a 21. századba, most már csak a jövendő városvezetésen van a sor. Másként fogalmazva a csíkiak voksa szerint lehet székely úgy is valaki, hogy közben haladó, modern gondolkodású. Korodi Attila ez utóbbira épített és egyelőre sikerrel járt, annak ellenére, hogy kísérlete nem volt kockázatmentes. És számára az előválasztás lehetséges kudarca nagyobb veszteséget is magában hordott: saját politikai karrierjének a lenullázását is jelenthette volna. Úgy nézett szembe a megmérettetéssel, hogy még parlamenti kollégája, Tánczos Barna is ellene kampányolt, hogy a háromszéki politikusokról és a központi RMDSZ-ről ne is beszéljünk. Anélkül, hogy mélyebb elemzésbe belefutnánk – hagyjuk, hogy az RMDSZ maga vonja le saját tanulságait – egy dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül: Korodi győzelme, és az, hogy szembe mert menni – indulásában itt van a legnagyobb merészség – a központi ajánlásokkal precedenst teremthet a szervezeten belül, mégpedig hivatkozási alap lehet arra, hogy helyileg megkérdőjelezzék a központi direktívákat, és akár szembemenjenek azokkal.

Bár kétségkívül Korodi Attila az RMDSZ egyik legfiatalosabb, legmodernebb szellemiségű politikusa, nem állíthatjuk azt, hogy csak ő tekinthető Csíkszereda egyedüli megváltójának. Olyan szempontból egyedi a teljesítménye, hogy úgy vívta meg a szervezeten belüli csatáit, hogy az nem gyengítette meg helyzetét, illetve meglátta – ami talán a szomszéd megyéből és Kolozsvárról is látható lett volna – és meg tudta fogalmazni a helyi emberek aggodalmát. Mindent feltett az előválasztások lapjára. És talán a győzelemben nem volt annyira biztos, mint abban, hogy 16 év után változás kell Csíkszeredában.

Szombat este emberileg megsajnáltam Ráduly Róbert Kálmánt, félretéve azokat a nyilatkozatait, amelyekkel nem tudtam azonosulni – mert az elmúlt 16 évben rengeteget dolgozott a városért, a munkáért pedig nem ilyen jutalom jár. Azonban az előválasztáson való részvétellel tulajdonképpen a saját vesztébe rohant – az önkormányzat élén eltöltött évek (a pozíció?) elvakították, meggyőződése volt, hogy jó az irány. Az előválasztás eredményei viszont arra engednek következtetni, hogy egy ideje már nem beszélt a csíkszeredaiak nyelvén, nem vette a változást igénylő jelzéseket. Nem vette észre azt, hogy rohadtul kinyílt az a bizonyos olló, és egyre nagyobb a távolság a között, amit ő gondol arról, hogy jó a városnak és hogy mi az igény. Törzsközönség persze mindig van, de sose szabad csak arra alapozni. Számára és az RMDSZ számára ez az odafigyelésre való igény az egyik nagy tanulsága az előválasztásoknak. Ez a fel nem ismerés, a választópolgárok által tapasztalt és megélt realitástól való elszakadás azt jelzi, hogy a parasztvakításból felépített világok kudarcai tapintható közelségben vannak. A hétvégi történet jelzi, hogy nem mindig és kizárólag azt kell szem előtt tartani, ami központilag jó a szervezetnek, hanem azt, hogy mi a helyi közösségnek, hiszen ezek azok az alapsejtek, amelyek nélkül halottá válik a nagy egész. A másik nagy tanulság pedig – és igaz ugyan, hogy vannak erre irányuló szándékok és törekvések, de ez még mindig kevéske – hogy központilag új embereket kell „kitermelni” az országos politikának. Korodi „elvesztése” nagy érvágás az RMDSZ Bukarestben tevékenykedő csapatának, frakcióvezetőként hangsúlyos volt az ő jelenléte, amit nem tud egyszerűen kiváltani egy ífjonc. Pálya van, de nem mindegy, hogy kinek passzolnak rajta. És passzolnak-e mondjuk az ellenszélben sprintelő Korodinak?