Mindig érdeklődéssel olvasom a magyar házelnök beszédeit, közleményeit. Külön élvezett értelmezni frappáns megjegyzéseit, váratlan elszólásait és jól megtekert mondatait. Legutóbb a Rákóczi Szövetség ünnepségén mondott beszéde jutott el hozzám a világhálón.

Sokunknak jólesett, hogy kijelentette: az erdélyi magyarok az anyatejjel szívják magukba az anyanyelvet. Gondolom, ehhez a meggyőződéséhez nagyban hozzájárult komájának, Szász Jenőnek a közelebbi megismerése. Mert a Nemzetstratégiai Intézet vezetőjének egész lényéből messzire sugárzik, hogy sokkal hamarabb tudott magyarul imádkozni, mint románul káromkodni. Valamint az is, hogy már a bölcsőben sem köménymagost szopogatott, hanem a Székely Apostol veretes szövegeit morzsolgatta ujja közt.

Egyébként Kövér László elnök úr idézett szövege, amely elsősorban az anyanyelvi oktatás és (az ő megfogalmazásában) a nemzetnevelés fontosságát hangsúlyozza, pontosabban így szól: ”Nagyon sok munka kell ahhoz, hogy tíz-húsz év elteltével azt mondhassuk: akik kiléptek az iskolapadokból, a legtermészetesebb tudásként hozzák magukkal például azt, hogy a romániai magyarok nem nyelviskolában tanulták meg a magyar nyelvet, hanem az anyatejjel szívták magukba!” Értik? Nem értik? Pedig világos: arra utal, hogy sok-sok évi munka, sőt küzdelem kell ahhoz, hogy teszem azt az anyaországiak, a muraközi, szepességi vagy akár a moldovai csángó magyarok észrevegyék, hogy mi, erdélyi magyarok nem az iskolapadban, hanem már az anyatejjel szívjuk magunkba a magyar nyelvet!

Fenébe is, nekünk ez hogy nem jutott eddig eszünkbe? Talán azért, mert nekünk természetes, hogy az anyatejjel együtt szívjuk és szürcsöljük az „anyaszavakat”. Különben nagyon nehéz volna felismerni? Csakugyan ennyire korlátozott volna a magyar? Ugyan! Már engedje meg Házelnök Úr, de innen nézve egyáltalán nem nehéz, sőt játszi-könnyű, hisz még az analfabéta is láthatja, hogy a mami (és nem mámi) tejcsit és nem laptisort ad kicsinyének, miközben „szopjál, szívecském”-mel és nem „suge, puiul mami”-val biztatja!

Mindazonáltal külön örülünk, hogy nem csak a szopós határontúliakra, hanem

felnőtt vezetőinkre is gondolt. Alkalmasint Önnek a Nyirő József újratemetésében szerzett rendkívüli élménye jutatta eszébe, hogy így oktassa ki előljáróinkat: ”Nem csak kitartó, sziszifuszi munka kell ahhoz, hogy egyről kettőre jussunk, hanem sokszor kockázatvállalás, bátorság is, és ezt leginkább azok felejtik el, akiknek az elcsatolt közösségek vezetőiként az lenne a dolguk, hogy példát adjanak saját honfitársaiknak”. Jó volna megtudnunk azt is, hogyan értelmezi Ön a bátorságot?. Például úgy, hogy feláll a legvitézebb székely a bukaresti parlamentben és elordítja magát: „Ejsze adjátok már azt a rohadt autonómiát vagy főbe lövöm magamat?!”. Vagy egy még vitézebb túszul ejti az egész parlamentet és addig éhezteti-szomjaztatja a társaságot, míg a jelenlegi jó, ha öt százalék magyar igenből 51 százalék nagy román többségű igen lesz? Mert akkor több évtizedig ott kell tartsa őket!

Lehet, nem tudja az Elnök Úr, hogy az erdélyi magyar anyatej sok mindentől megvédi azt, aki bőséggel szopott belőle. Különösen attól, hogy fejjel rohanjon a falnak – mert a történelem során megtanulta, hogy a fal mindig erősebb.