Sztárkorszakban – vagy akár sztárkórszakban –, még karantén idején is szüksége van a megrettent, megrémített egyénnek csillagokra. Akkor is, ha a celebeket egyik napról a másikra elfelejti. Azok, akik a 21. század legjobb konteóján, a sci-fin nevelkedtek, s később azok is, akik hírből sem hallottak a Matei Balș vagy a Semmelweis Intézetről, az Egyesült Államok járványkutató vagy biotechnológiai laboratóriumairól felfedezik a kutatókat, tudósokat és lassan-lassan elkezdik sztárolni.

Igyekeznek úgy beállítani a valóságot, hogy a bajt világuralomra törő üzletemberek (köztük a vuhani laboratóriumot támogató Bill Gates) okozták, a politikusok pedig nem tudták sem elhárítani, sem mérsékelni a gyilkos kór hatásait.

A négy fal vagy esetleg a ház kerítései közé zárva, egyre inkább mindnyájan rájövünk, hogy hősies otthon maradásunkkal mégsem leszünk a járványellenes intézkedések héroszai. Segítséget csak kívülről várhatunk.

Erre a szerepre a legalkalmasabbak a tudósok, kutatók, orvosok. Akik mindannyian elismerést érdemelnek bátorságukért, kitartásukért, fáradozásukért.

Aztán elkezdjük sztárolni őket. Várjuk, lessük prófétikusnak hallott ötleteiket, feltételezéseiket, eredményeikről szóló bejelentésüket. Elhangzik az első bekiabálás a kommunikációs köztérbe: „Arafatot miniszterelnöknek!” Egyre többen és egyre hangosabban ismétlik ezt.

Így van ez máshol is. Miután Anthony Fauci, az amerikai járványügyi hivatal vezetője rendszeresen feltűnt a Fehér Ház sajtótájékoztatóin, néhány ellenzéki amerikai hírtelevízió képernyőjén olvasható volt a felirat, miszerint „Fauci a mi igazi elnökünk!”.

Az amerikai konzervatív gondolkodásban kétségbevonhatatlan elvárásként szerepel az, hogy a tudomány legyen értéksemleges. Még a 19. században fogalmazta meg William Edward Burghardt Du Bois amerikai szociológus, történész és politikus, hogy a tudomány iránti közbizalom csak akkor tartható fenn, ha a tudományt elszigetelik a társadalmi és politikai elvárásoktól. A huszadik század derekán pedig  Richard Jeffrey és Isaac Levi szögezte le, hogy a tudománynak a különféle alternatívák különféle lehetséges következményeinek valószínűségét kell a döntéshozók elé tárnia, az utóbbiaknak pedig az a dolguk, hogy a kívánatosnak ítélt célok fényében döntsenek a követendő irányról.

Ettől az imperatívusztól térít el a járvány és a miatta elrendelt karantén kellős közepén a tudományos kutatók, orvosok sztárolása, televíziótársaságtól televíziótársaságig citálása. „A világot a virológusok uralják, a politikusok pedig úgy tesznek, mintha ők is csak a tudósok szolgálói lennének. A józan észnek nem sok szerep jut” – írja Reinhard Sprenger svájci filozófus esszéjében.

És valóban: az erőteljesen igénybe vett intellektus természetszerűen tévedhet. És téved is. Néha kapitálisat.

Például a karantén elején már-már celebként ajnározott Adrian Streinu Cercel olyasmit mondott, amit épeszű ember nemcsak nem mond ki, hanem nem is gondol. Színtiszta fasizmus köszönt vissza a Nagyvakáció tervből, amely szerint a 65 évnél idősebbeket kiemelnék családjuk köréből és három hónapra elkülönítenék egy-egy szállodában. A 40 és 65 év közöttieket is szigorúan ellenőriznék, figyelnék.

Nos, az addig sztárolt Streinu Cercelt azonnal a suszter kaptafájához küldte a közvélemény, hiába próbált azzal visszakapaszkodni a celebritások uborkafájára, hogy ő továbbra is az emberek szolgálatában áll.

Reinhard Sprenger helyzetleíró kijelentéséhez vissza kell térnünk még egy gondolat erejéig. Gondot jelent, hogy a politikusok átadták a terepet a virológusoknak, de még nagyobb baj, hogy nem mindig és nem mindenhol képesek józan ésszel – a tudományos kutatók adatait elemezve – fontos döntéseket meghozni.

Például Bukarestben.

Mert a Steinu-Cercel történethez tartozik, hogy jóval a virológus kijelentése előtt keringett a közbeszédben az idősek elzárásának lehetősége. Nagyon úgy tűnik, hogy Adrian Streinu Cercel megszólaltatásával csak a társadalom reakcióját kívánta lemérni a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Amelynek még számos kérdést tisztáznia kell(ene), ha lejár a szükségállapot. Például azt, hogy miért tartották indokoltnak azonnali hatállyal elrendelni az országos, szinte teljes karantént, amikor néhány tucat fertőzöttet regisztráltak. S miért sulykolják most – amikor tízezernél is többen fertőződtek meg – azt, hogy enyhül a kór. Mikor tévedtek?