facebook cover


Ambrus Attila: Csak csönget egy picit?


Array ( [0] => AmbrusAttila.png [foto] => AmbrusAttila.png )
-A A+

Az előttünk járó költőkről gyakran kiderül, hogy próféták voltak. Így prófétált 1989 decemberében, a szabadulás-érzet bódító pillanatában Kányádi Sándor:

„de holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

eljárt-e az idő fölötte

és holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

 

s nem lesz-é vajon visszatérte

boldog aki nem éri meg

halomra halnak miatta s érte

most is s ha lenne visszatérte

boldog aki nem éri meg”

Az Egyesült Államokat felforgatótó lázadás, a múlt eltörlésére törekvő nyugati szoborrongálások, az emberi civilizáció eddig értékesnek tartott tárgyi és szellemi kincseinek disznók elé hányása azt sejteti, hogy ismét kigördült a depóból ama vörös villamos. És félő, hogy önjáróvá válik.

Akik az emberi együttműködés és szolidaritás helyett az aktivizmusra esküsznek, azok a fiatalok, akiknek semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunizmus valóságos arcáról egyre inkább elköteleződnek a radikális baloldali eszmék mellett. A Victims of Communism Memorial Foundation évente végez el egy felmérést a szocializmus és a kommunizmus amerikai elfogadottságáról. A millenniumi generáció (23-38 éves korúak) 70 százaléka tartotta valószínűnek azt a 2019-es felmérés szerint, hogy szocialista jelöltre szavazzon. Ezen belül a 2018-as 10-ről 20 százalékra emelkedett azok aránya, akik nagyon erős valószínűséggel szavaznának szocialista politikusra. Mitöbb, a 2018-as 28-ról 36 százalékra növekedett a kommunizmust támogatók aránya a millenniumi generációban.

Közülük kerülnek ki azok, akik miközben Kolumbusz, Cervantes, Churchill szobrait gyalázzák meg – valamiféle felsőbbrendű moralitásra hivatkozva – egyre inkább istenítik a vörös villamos vezetőit. Szobrot állítanak nekik.

Így avatták fel a múlt hét végén Gelsenkirchenben Nyugat-Németország első Lenin szobrát.

„Most akkor a Sztálin-szobor lesz a következő?” – kérdezték aggódva a német polgárok közül sokan. Azok, akiket erkölcsi nulláknak-hulláknak nevez a szélsőbal és hova tovább nem csak az.   A gelsenkircheniek történelmi és műemlékvédelmi érvet is felhoztak a Lenin-szobor ellen, de hiába: kifogásaikat a bíróság nem tartrotta aggályosaknak. „Születésének 150. évfordulója előtt néhány héttel Vlagyimir Iljics Lenin újabb hatalmas győzelmet aratott” – örvendezett a bírósági döntés után Németország Marxista–Leninista Pártja (MLPD).

És Lenint – szinte természetszerűen – megelőzte Marx rehabilitálása: a filozófus szülővárosában, a luxemburgi határnál fekvő Trierben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke mentegette-méltatta a kommunizmus ideológusát.

Bizonyára elfogult vagyok, életem első negyedszázada, amit a kommunizmusban éltem le nem avat objektív véleménymondóvá. De a szubjektíven formált, tapasztalatokra alapuló sejtésem a kommunizmussal kapcsolatban talán mégis közelebb áll a valósághoz, mint azoknak a tízen- vagy huszonéveseknek a bizonyossága az üdvözítő eszméről, akik egyetlen percig sem élvezhették áldásait.

Némiképpen árnyaltabban fogalmazott a sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov, aki úgy vélte, hogy a kommunizmus olyan, mint egy autoimmun betegség: nem önmagában véve halálos, de olyannyira legyengíti a szervezetet, hogy az könnyen áldozatul esik bármi más nyavalyának. Az egyén szintjén elsorvasztja az emberi lelket, közösségi szinten pedig elértékteleníti a sikeres, szabad társadalom értékeit.

Meglehet, hogy a vörös villamos csak a forradalmi hévtől fűtött fiatalok álmában csöngetett egy picit. Ám a baloldali radikalizmus újjászületése, az anarchizmus erősödése, az erőszak térnyerése nyugtalanító. Próbálom elhessegetni a korábbi Ady-próféciát:

„Sohse hull le a vörös csillag:

Nap, Hold, Vénusz lehullott régen

S ő dölyföl a keleti égen.”

Talán azért a költői próféciák mégsem válnak mind valóra… Talán az a francia forradalom idején született felismerés sem igazolódik maholnap, hogy az atyák-anyák kivívják szabadságukat, a fiak-lányok elherdálják, az unokák pedig újra rabságban élnek. Igaz, hogy ezt hozta eddig mindig a történelem: a rend nélküli szabadság fiai a szabadság nélküli rendbe kormányozzák a világot, talán egyszer másként lesz.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik