Vajon miért nem okozott meglepetést Romániában, hogy az ország déli felében lévő, Prahova megyei Táblabíróság a magyar féllel szemben a román oldalnak adott igazat, „áthelyezve” a Békás szorost Erdélyből a moldovai Neamț megyébe?

Korábbi jegyzetemben beszámoltam róla, hogy a 11 éves perben egymásnak ellentmondó döntések születtek, mígnem 2019-ben a prahovai törvényszék végre nem mert ellentmondani a földrajzi valóságnak és megerősítette, hogy a festői szépségű szoros valóban Hargita megye északkeleti feléhez – vagyis Erdélyhez – tartozik.

Hogy aztán csütörtökön, június 25-én a Prahova megyei Táblabíróság végletes ítéletével eldöntse: a szoros mégiscsak Neamț megyéhez tartozik.

Azaz Moldovához.

Trianont követően a történelem után most átírhatjuk a földrajzot is, amint azt a szociáldemokraták tették a Dragnea által kisajátított Belina-sziget esetében…

Romániában a magyar közösségnek nem száz, hanem ezerszázalékosan igaza kell lennie ahhoz, hogy a hazai bíróságok igazságot szolgáltassanak neki. Láthattuk, ehhez még a földrajzi tények sem elegendőek.

Klaus Iohannis meggondolatlan megjegyzése, miszerint Erdélyt ellopják a magyarok, még inkább felfokozta a romániai magyarellenes hangulatot. A magyaroknak az utóbbi száz évben amúgy is állandóan bizonyítaniuk kellett a román állam iránti lojalitásukat – emlékezzünk csak vissza, hogy aki 1918 után, aki nem esküdött fel a román királyra, azt simán kirúgták az állásából. Igen sokan vonakodtak ettől, nem csak a román állam iránti bizalmatlanságuk miatt, de azért is, mert senki nem oldotta fel őket a Ferenc Józsefnek tett hűségesküjük alól. Márpedig a magyar – eltérően a román politikusoktól – nem olyan ember, aki ma erre, holnap annak az ellentétére esküszik.

Holott minden olyan egyszerű lenne: ha a többség szabadon biztosítaná a kisebbségi jogokat, akkor ugyan mi oka lehetne a kisebbségnek ahhoz, hogy ne legyen lojális a számára teljes egyenlőséget biztosító többségi államhoz?

Amúgy is: a számos jogától megfosztott romániai magyarság még mindig sokkal lojálisabb az országhoz – szülőföldjéhez –, mint az országot kifosztó, az elszegényített embereken meggazdagodó számos román politikusok, kétes hírű üzletemberek és egyéb gazemberek.

Csakhogy Romániában a kisebbséget – és elsősorban a magyarságot – amolyan „társadalmi rákfenének”, „belső ellenségnek”, a „nemzetbiztonságot veszélyeztető” fenyegetésnek tartják. Bukarest számára a magyarság veszélyt jelent, de a legjobb esetben is legalább gyanúsnak tűnik. Mintha örökké az ország ellen szervezkedne vagy merényletekre készülne, mint Székelyföldön az a két szerencsétlen magyar fiatal, aki december elsején tűzijátékkal akart ráijeszteni a magyar közösség számára fájdalmas eseményt megünnepelni készülő románokra.

Akik a Székelyföldön kisebbségben élnek. Mert ugye, a többség is kerülhet kisebbségbe, a kisebbség pedig többségbe…

Legjobb esetben is legfeljebb „toleranciát” várhatunk a román politikusoktól, mintha a románság nagylelkűen megengedné, hogy a magyarság élhessen és megmaradhasson a szülőföldjén. És így-úgy-amúgy figyelmeztetnek – mint például nemrégiben derék államfőnk –, hogy legyünk jók, mert a román többség könnyen elveszítheti a türelmét…

Pedig a romániai magyar közösség semmi mást nem akar, mint a jogait az anyanyelvhasználathoz, nemzeti szimbólumaihoz, az országon belüli autonómiához, amivel – ó, százezerszer elmagyaráztuk már – nem veszi el a többségi lakosság jogait. Amely viszont ezt sehogyan sem akarja tudomásul venni.

A román többség valamiért azt sem tudja megérteni, hogy a parlamenti demokrácia – amelynek megfelelően a kisebbség aláveti magát a többségi akaratnak –, nem terjeszthető ki a társadalomra, a többség-kisebbség viszonyára. Nincs olyan törvény, amely előírná, hogy a kisebbségi közösségeknek alá kellene vetniük magukat a többség kényének-kedvének.

Még Romániában sem létezik ilyen előírás.

Legalábbis hivatalosan.

És – egyelőre.

A törvények és az alkotmány – amelynek a Romániát szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként megjelölő első pontjához oly nagyon ragaszkodnak a román politikusok – szerint a többség és a kisebbség teljesen hasonló jogokat élvez.

És akadnak, akik ehhez még pimaszul hozzáteszik: a kisebbség jogainak szavatolása szempontjából Románia példát mutathat a világ valamennyi nemzetének…

Az állítás még igaznak is bizonyulhat, egyetlen jelzővel kiegészítve: rossz példát!