Öt uniós állam, Olaszország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolta szerdán az Európai Bizottság. A javaslat gyakorlatilag egyenértékű a döntéssel, nem valószínű, hogy a pénzügyminiszterek szakmai véleményét felülbírálná jövő héten az Európai Tanács. Noha a döntés mind az öt állam gazdasági fejlődése szempontjából kedvező perspektívákkal kecsegtet, egyedül Magyarországon övezte égre-földre szóló felhajtás. Igaz, Magyarország volt az egyetlen, amely esetében annak ellenére bizonytalan volt a pozitív végkifejlet, hogy a költségvetési számok szintjén látszólag semmi sem hibádzik – a hiány 3 százalék alatt van, s a legújabb, ezúttal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevéhez köthető közel százmilliárdos megszorító csomagnak köszönhetően vélhetően jövőre is ott marad.

Magyar kormánykörökben és a kormányközeli médiabirodalomban a már évek óta meghonosodott kommunikáció ezúttal is a bevett, s a lakosság nagy részénél úgy tűnik be is vált, szólamokat puffogtatta döntés előtt, döntés után. Azt, hogy szegény Orbán-kormány nem nyúzná önszántából a magyar népet, de hát a csúnya Unió erre kényszeríti. Ezért vette el a magánnyugdíj pénztárakba évek hosszú során át befizetett milliárdokat, ezért rótta ki különadók tömkelegét először csak a nagyvállalatokra, bankokra, majd áfa-emelés, tranzakciós és telefonos percdíj adók formájában az istenadta népre is. 

A korábbi népnyúzó szocialista kormányok helyett a nép érdekeit védő, magát nemzetinek deklaráló Orbán-kabinet végig úgy tüntette fel, hogy a nagytőkére kirótt adó a lakosság védelmében született, és bizony sokan el is hitték, hogy nem az ő pénztárcájuk bánja. Az Európai Unió intézményeinek és tisztségviselőinek folyamatos, egyre élesebb hangú és szaporodó bírálatait, a kilátásba helyezett szankciókat mikor a más politikai családhoz tartozók aknamunkájának, mikor a külföldi vállalatok érdeksérelmének tudták be.

A bírálatok pedig egyre szaporodtak, Brüsszelben politikai hovatartozástól függetlenül, senki sem tapsol a magyar unortodox válságkezelésnek és a demokratikus jogállamhoz szép lassan már nyomokban sem hasonlítható új magyar társadalom fokozatos kiépítéséhez. Ezért is volt bizonytalan, mennyire ad hitelt a pénzügyminiszterek tanácsa Budapest ígéretének. Nem lehetett teljességgel kizárni azt sem, hogy mérlegelni fogják a cél elérése, azaz a hiány leszorítása érdekében bevetett eszközök elfogadhatóságát, azt, hogy megengedhetők-e nyakra –főre kivetett különadók, vagy a nem egy esetben alkalmazott visszamenőleges hatályú törvénykezés. De a testületet végül mindez nem érdekelte, követték a bürokratikus utat és csupán a számok alapján döntöttek, nem tettek kivételt Magyarország esetében sem.

Jó tették, úgysem a „nemzeti” kormány, hanem a nemzet itta volna meg a levét egy esetleges újabb elutasításnak. Ha a gazdasági szereplőket valóban nem érdekli a számokon túlmenően más, ahogy azt sokan hiszik, akkor szebb napok következhetnek Magyarországon is. Én azért ebben komolyan kételkedem. Igaz, nem vagyok gazdasági szakértő, de annyit azért látok, hogy valós és tartós gazdasági növekedés csakis kiszámítható jogi környezetben, politikailag stabil társadalomban remélhető.

A kiszámíthatóság viszont nem Orbánék erénye, mint ahogy a demokratikus alapelvek, alapvető emberi jogok vagy az önként vállalt uniós normák tisztelete sem. Hülye az a befektető, aki olyan országba viszi pénzét, ahol szeptemberben tudja meg, hogy januárig visszamenően kell különadót fizetnie, ahol a kormányzati kommunikációban mumusként ijesztgetnek a külföldi tőkével, s ahol csak úgy van némi esélye a túlélésre, esetleges profitra, hogy gazsulál a nemzet miniszterelnökének, azért hogy a kiválasztottak, a stratégiai partnerségi szerződésre jelöltek közé kerülhessen.

Ha például önként és dalolva eszébe jut, hogy sportszponzor szeretne lenni, és teljesen véletlenül nem valamely magyar sikersportágat – kézilabdát, vízilabdát, kajak-kenut, hanem a felcsúti futballakadémiát kívánja milliárdokkal támogatni, akkor jó esélye van gyökeret ereszteni a magyar piacon. (Nem a rosszmájúság tűzte tollamra, bocsánat, a billentyűzetemre a Vezér szülőfalúja akadémiájának nevét, hanem az a tény, hogy ez a műintézmény nagyobb szponzori támogatásban részesül, mint a teljes Magyar Olimpiai Bizottság, és érdekes módon a támogatók között azok a nagyvállalatok is fellelhetők, amelyekkel stratégiai szerződést kötött a miniszterelnök. Természetesen ott vannak a magyar nagyok is, az Orbán-rezsim haszonélvezői is.)   

Mindenek ellenére reméljük, lesz hozadéka a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének. Van ugyan még számtalan magyar ügy Brüsszel asztalán, nem vonultak el a fekete felhők a fejünk felől, csak eggyel kevesebb lett.  

Ünnepel a kormány, diadalról beszél. Drága győzelem ez, de kétségtelenül az. Ajándék a Vezér születésnapjára. Holnap, május 31-én ugyanis félévszázados lesz a nemzet miniszterelnöke, s aki akar hálaadó szentmisén is részt vehet a nagy napon. Persze, nem Orbán Viktor rendelte el, hogy túlbuzgó hívek és papok a talpnyalás (most diplomatikus voltam, mint Ponta az RMDSZ kongresszuson) ilyen szintjére süllyedjenek, de nem is kérte ki magának, hogy ne tegyék nevetségessé. Azt hiszem, annak idején Ceausescu elvtárs sem maga rendelte el a születésnapi ünnepléseket, de évről-évre egyre nagyobb kedvvel fogadta népe hódolatát.  

Orbán az idén még nem vesz részt a tiszteletére adott misén, de azért nem vennék mérget rá, hogy néhány év múlva nem fog az első sorban ülni vagy nem a parlamenti munkaszobája ablakából fogadja majd mosolyogva, integetve a téren (teljesen önszántukból) összegyűltek jókívánságait.

A hasonlat nem véletlenül jutott eszembe, nem véletlenül kapcsoltam a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez. Mi, akik Ceausescu aranykorába születtünk bele, vagy végigéltük azt, még jól emlékszünk arra, hogy akkoriban a suszter diktátornak is sikerült lenulláznia Románia államadósságát, de arra is emlékszünk, hogy milyen áron. Most Orbán áldoz fel mindent egy fontos, de egyáltalán nem a legfontosabb cél érdekében, most ő hárítja a gaz kapitalistákra ennek az árát.

Az eredményt ismerjük – államadósság nélkül sem lett sem élhetőbb, sem vonzóbb Románia, mint ahogy Magyarország sem lesz jobb hely pusztán azért, mert 1,9 százalékos lett a deficit.  És azt is tudjuk, hogy azok a pópák/papok, akik legbuzgóbbak nyalták Ceausescu nyalnivalóját, azok a lelkes költők, írók, mindenféle hívek, akik leglátványosabban ünnepelték születésnapját, nos, ők voltak az elsők, akik később ugyanilyen látványosan határolódtak el a már csak diktátornak nevezett korábbi szeretett vezetőtől.

Isten éltesse sokáig, egészségben, miniszter elnök úr! De lehetőleg gondoljon néha arra is, hogy akinek a születésnapját nyilvánosan ünneplik, annak a bukását is ugyanígy szokták. Ha visszatekint arra a fiatalemberre, aki feleannyi idősen volt, akkor sürgősen megkéri az idei szentmise kitalálóit, ne tegyék többé nevetségessé a világ előtt. Vegye elő annak a régi kócos liberális fiatalembernek a fotóját és  nézegesse gyakran, hátha az segít megállni ezen a nagyon csúszós ceausescui úton, amelyre ideológiai csapongásai közepette rátévedt. Addig is boldog születésnapot!