Ha a Nagy Will történetesen ma Romániában élne és alkotna, számos szállóigévé vált mondatát kénytelen lenne átírni. Látva az elmúlt napok bizalmatlansági indítvány körül kialakult helyzetét, bizonyára átfogalmazná verdiktumát, miszerint színház az egész világ, ily módon: cirkusz az egész világ.

Mert mi más, ha nem ingyencirkusz a Szociáldemokrata Párt kormánybuktatási kísérlete, olyan körülmények közt, hogy maga a PSD igyekszik meggátolni a bizalmatlansági indítvány sikerét. Az még csak hagyján, hogy egyik törvényhozóját kinevezték az energiaár-szabályozó bizottságba, s ezzel megfosztották szavazati jogától, miként az is, hogy két szocdemes képviselő beteget jelentett, Carmen Dan volt belügyminiszter pedig önkéntes karanténba vonult. Van ilyen. Nem egyszer megtörténik.

De az már felettébb beszédes, hogy az ülés kezdetekor mindössze 170 képviselő jelent meg a teremben, harmincöttel kevesebb, mint ahányan kézjegyükkel ellátták a bizalmatlansági indítványt.

Jelzi ez azt, hogy nem tartották komoly kezdeményezésnek a kormánybuktatást. Inkább csak úgy cselekedtek, mint a Hamletet alakító művészünk a forradalom idején: odaszólt a tévé nyilvánossága előtt a Költőnek: „Mircea, tedd magad, hogy dolgozol!”

A mai napi események mintegy igazolják, hogy a PSD ideiglenes elnökének fő célja az volt: bizonyítani, hogy dolgozik, így megérdemli, hogy tisztségéből töröljék az ideiglenes szót.

Mint minden cirkuszi mutatványnak, a bizalmatlansági indítványnak is volt egy járulékos feladata: tematizálni egy álproblémát, fenntartani a romániai társadalom polarizáltságát, elismételni, hogy a nemzeti liberális hatalom rossz.

Rossz a rosszal – szajkózta napokon át a PSD. De rosszabb a rossz nélkül – egyeztek meg a szociáldemokrata vezetők. Az áldatlan helyzeten egy szocdem kormány sem tudna változtatni, nem is beszélve arról, hogy Klaus Iohannis semmi pénzért nem mondana le az „Én kormányomról”. Így értelmetlen lett volna elzavarni az Orban-kormányt, amelynek miniszterelnökét anagrammázva elegánsan lehet szívatni a médiában: Lucovid Orbanként emlegetve a kormányfőt, több szavazatot hoz, mint a válsághelyzet elmélyülése az indítvány sikere esetén.

A két nagy és minden kis párt piruettezett egy kicsit a döntő napon. A baloldali zsebpártok belemartak a PSD-be, a jobboldaliak a PNL-be, megpróbálták maximizálni választási esélyeiket, onnan gyűjtve szimpátiát és szavazatokat, ahonnan szerintük a legegyszerűbb: a saját oldalukról.

Az RMDSZ bölcsen kimaradt a cirkuszból. Kelemen Hunor mondta ki a legfontosabb igazságot: amikor ma döntünk, akkor a holnap lehetőségeinek ismeretében kell szavaznunk. Az erdélyi magyarság és holnapja szempontjából nem oszt, nem szoroz, hogy miként ér véget a nagy acsarkodás.

A romániai magyar választók ugyan elveszítették szimpátiájukat a Nemzeti Liberális Párt és főként Klaus Iohannis iránt, de erőteljesen elutasítják a Szociáldemokrata Párttal való együttműködés gondolatát is. Ha az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt, újabb ürügyet szolgáltatott volna Klaus Iohannisnak, hogy „ionapot” kívánjon, és újból fabuláljon Erdély kiárusításáról. Ezért Kelemen Hunor bejelentette, az RMDSZ se igennel, se nemmel nem szavaz. Akkor is, ha ezer ok lenne a kormány megbuktatására.

Ok lenne, de nem biztos, hogy okos is. A szociáldemokraták többet veszítenének, mint amennyit nyernének, ha bukna a kormány: az általános választások előtt nyakukba zúdulna a válsághelyzet megoldhatatlanságának ódiuma, miközben a liberálisok a hatalmat szidva kampányolhatnának, a gyors visszatérés reményében.

Mit is írna mindezeket látva, a Nagy Will?

Talán, hogy valami régóta és nagyon bűzlik a Cotroceni-i palotában, valami bűzlik a Victoria-palotában, a parlamentben. Valami bűzlik a román belpolitikában. De ez egy másik darab része. Nem egy bizalmatlansági tragikomédiáé, hanem egy igazi drámáé.