Se nem írok, mármint magamtól (és persze ezt a bevezető mondatot, zárójelestől, leszámítva).

Mint a dramaturgiában a falon lógó puskának, a Nemzeti Együttműködésnek is el kellett sülnie. A NER után itt a NÖD, a Nemzeti Összetartozás Dala. Bizonyítva, hogy Fekete György meg Kerényi Imre és a többi buggyantak után is van utánpótlás. Mint a bolondokházában.

Íme a dal, nagyon félek, hogy a Székely Himnusszal együtt fogják énekelni nemsokára sokan, sok helyen, lelkesen, szépen, felemelően. Mivel a vége valahogy nem fért az oldalra, de ha fér is, különös szépsége és magas erkölcsi tartalma okán ideírom:

„Állj be Te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred, érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind e-gyek vagyunk! Érik már a barack, áldott föld gyümölcse.”

Ehhez nem kell, mert nem lehet hozzátenni semmit. Kerek, szép – vége!

PS. Illetve néhány elemzést és szakvéleményt mégis, ne fosszuk meg olvasóinkat a magasztos érzelmektől, spirituális emelkedettségtől; aki összeröhögi vagy lesírja magát: nem hazafi.

Először is van egy (sok) tisztes kommentár: https://fsp.nolblog.hu/archives/2013/06/02/A_Nemzeti_Atveres_napszamosai.

Van egy-két (sok) komolykodó elemzés is: https://mandiner.hu/cikk/20130526_fazekas_csaba_non_jellemzes és https://nol.hu/velemeny/20130604-ez_igy_nem_megy .

És van egy remek pályázat: https://cink.hu/elso-cinkes-verspalyazat-folytasd-a-nemzeti-osszetarto-509258023, ennek értelmében további sorokat, szakaszokat kell írni a műremekhez. A nemes kihívásnak nem tudtam ellenállni magam sem.

Íme az eredmény.

 

Barack, ó, blama

 

Álmodtam egy barackfárúl*,

Mostan jöttünk Vereckérűl,

Talpaink szélként vivének

Párlatátúl az izének.

 

Talpaink szélként hozának

Körében boldog hazának.

Táncra hát, csillog a harmat –

De mit akarnak, mit akarnak?

 

*Ui. a PS-hez

Az eredeti dal ugyan nem tesz különbséget a barackfajták között (van jópár, hogy egy nemzeti érzelműbb hazai lapból mutassuk be őket, lásd kronika.hhrf.org/index.php?action=open), de én a művemben hangsúlyosan az őszibarackra célzok, amely köztudomásúlag okosabb, mint a kajszi- vagy sárgabarack, hiszen a magja – az „agya”! – barázdált. És szó sem lehet a kozmopolita, nem fajtiszta, mondhatni idegenszagú nektarinról...

Elnézést kérve, hogy betartottam a prozódiát, megismétlem, egy szót sem mondok.