facebook cover


Pengő Zoltán: A nagy pofára esés


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Minden esély megvan rá, hogy első ízben a rendszerváltás óta sem a nagyváradi, sem pedig a Bihar megyei önkormányzatban ne legyen magyar vezető. Az áldatlan állapothoz a magyar érdekvédelmi szervezetek elmúlt években helyi szinten követett teljesen elhibázott stratégiája vezetett, ami katasztrofális választási szereplést eredményezett, ráadásul egy roppant kedvezőtlen politikai konjunktúrában. 

Pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagy reményekkel és nagy mellénnyel várta a választásokat, azt remélve, hogy két keserves, 2012-ben és 2016-ban elszenvedett kudarc után idén végre sikerül bekerülnie mind a váradi, mind pedig a megyei önkormányzati testületbe, mi több, megszereznie az alpolgármesteri, illetve az alelnöki tisztséget. Az EMNP mindent egy lapra tett fel, lényegében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) csatlósaként lépve fel a kampányban, abban bízva, hogy profitálhat Ilie Bolojan népszerűségéből, aki több alkalommal is Szilágyi Zsolt társaságában tűnt fel magyar többségű települések kampányrendezvényein. Nem az öncélú bántás szándékával írok csatlóst, a szövetségesi viszony ugyanis hasonló erejű felek kölcsönös előnyök reményében kötött szövetsége, vagy közös ideológián alapuló szövetkezés. Az EMNP és a PNL esetében egyik sem áll fenn, előbbi kizárólag Ilie Bolojannak RMDSZ-szel szembeni revánsvágyából szeretett volna profitálni. Az aktuális váradi polgármester azt még lenyelte volna, hogy 2015-ben az RMDSZ, bár elméletileg a liberálisok szövetségese volt, aktívan és sikeresen kampányolt a megyeszékhely és Szentmárton község egyesülése ellen. Bolojan akkor lett az RMDSZ elszánt ellensége, amikor 2016-ban a Szövetség, elutasítva a liberálisok ajánlatát, a PSD-vel kötött szövetséget, elütve előbbieket a megyei önkormányzat elnöki tisztségétől. 

A liberálisok és az EMNP fura násza 2017-ben kezdődött, amikor az RMDSZ-re okkal neheztelő váradi polgármester magyarügyi tanácsadóként alkalmazta Zatykó Gyulát. Zatykó korábban két alkalommal is indult a polgármester választáson, 2012-ben az érvényes szavazatok 2,67, négy évre rá pedig 2,85 százalékát kapta. Polgármesteri tanácsadóként nemesebb célhoz méltó buzgalommal, a helyi magyar sajtóban heti rendszerességgel megjelenő, szigorúan oldalnyi terjedelmű interjúkban próbálta magát olyan, javarészt infrastrukturális jellegű fejlesztések társszerzőjeként beállítani magát, amikhez annyi köze volt, mint egy szovjet haditudósítónak a sztálingrádi csata végkimeneteléhez. Ezt a maszlagot nem sikerült eladnia a váradi magyar választóknak, akiket az sem hatott meg, hogy Zatykó tanácsadósága idején felállítottak két új köztéri magyar szobrot: az EMNP polgármesterjelöltje 3,72 százalékkal ismét leszerepelt. Az EMNP-lista még siralmasabb eredményt ért el, az érvényes szavazatok 3,74 százalékát kapta, ami lényegében stagnálás a négy évvel korábbi 3,53 százalékhoz képest.     

Az erős PNL-s hátszél ellenére megyei szinten még haloványabban teljesített az EMNP. Szilágyi Zsolt elnökjelöltet a szavazók 2,4 százaléka támogatta, a pártlistára pedig 2,33 százalékuk voksolt. Ez csupán 0,13 százalékkal jobb a négy évvel korábbi eredménynél, a 2012-esnél pedig 0,64 százalékkal gyengébb. Elgondolkodtató, hogy a komoly politikai tapasztalattal rendelkező Szilágyi, aki ráadásul politológus, képtelen volt reálisan megítélni önmaga és pártja esélyeit, felismerni, hogy Zatykóhoz hasonlóan csupán egy báb abban a játszmában, ahol egy dörzsölt profi, Bolojan húzza a szálakat. 

Az RMDSZ is kritikán alul teljesített, elsősorban Nagyváradon, ahol minden idők messze legrosszabb eredményét érte el. A Szövetség listája a szavazatok 11,45 százalékát kapta, míg négy éve még 14,24, nyolc éve pedig 17,32 százalékát, mindezt egy olyan városban, ahol a magyarság részaránya 20 százalék körüli. Az eredmények ezen ívét nehezen lehetne másként magyarázni, mint a választóknak a Szövetség helyi politikai stílusát és stratégiáját illető egyértelmű és megsemmisítő kritikáját. 

A megyei önkormányzati választáson az RMDSZ egyszerűen gyengén szerepelt, 17,21 százalékot kapott, közel 1 százalékot vesztve 2016-hoz képest. Egy nagy pofonba azért vidéken is beleszaladt a Szövetség, melynek margittai jelöltje, Pocsaly Zoltán jelenlegi polgármester, sima vereséget szenvedett. 30,92 százalékot érni el egy olyan településen, ahol a magyarok és a magyarul beszélő, magyar identitású cigányok aránya 40 százalék fölött van, nem egyszerűen csapnivaló eredmény, ehhez tehetség kell. Sokat elmond a szervezet helyi és megyei vezetőiről, hogy fogalmuk sincs a jelöltjük népszerűtlenségéről, vagy ami még rosszabb, bár tudják, nem vesznek róla tudomást, obskurus megfontolásokból vállalva a választási vereséget. 

A mostani eredmények fényében, mikor a PNL mindent vitt helyi és megyei szinten egyaránt, egyértelművé vált, mekkora orbitális baklövés volt a Bihar megyei RMDSZ részéről a PNL helyett a PSD-vel kötni szövetséget 2016-ban. Ha akkor a liberálisok mellé állnak, az egy váradi alpolgármesteri és egy megyei alelnöki tisztséget ért volna a 2016–2020-as és a 2020–2024-es ciklusban is. A PSD-vel való szövetkezés hozott egy folyamatos politikai csatározásokkal terhes négyéves mandátumot a megyei önkormányzat élén, és teljes marginalizációt Nagyváradon, most pedig hasonló helyzet áll be a megyénél is. A politikai és demográfiai trendek pedig nem sok jót ígérnek a jövőre nézve. 

Az elmúlt négy évben a RMDSZ és az EMNP rövidlátó, arrogáns és önző módon politizált Biharban. Ennek eredménye a 2020-as helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos vereség lett. Ezt a választási fiaskót nem az RMDSZ és nem az EMNP szenvedte el, hanem a bihari magyarság. Itt az ideje, hogy mindkét szervezet vezetői felébredjenek az álomvilágból, melyben mostanáig éltek, ráébredjenek a valóságra: egy szórványosuló megyében az egymás ellenében való politizálás önsorsrontás, politikai öngyilkosság. 

Szabó úr! Csomortányi úr! Ébresztő!  



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik