Hat nappal vagyunk a választások után, de már ketyeg az óra. Kellett ez a hat nap, hogy felszusszanjunk, oldódjunk egy kicsit a kampány után, és belevessük magunkat a marosvásárhelyi ugar rögvalóságába, és az eufória kellő távolságából tudjuk szemlélni a vidám vasárnap után ránk váró hétköznapokat.

Soós Zoltán politikai értelemben lealázta ellenfeleit, míg a kampány során mindenki kiélezett, hajszálon múló csatára számított, addig a szavazatok megszámlálása után felskiccelt matek azt mutatta, hogy 50 százalék fölötti teljesítményt nyújtott. Dorin Florea és rendszere pedig eldöcögött a múltba, nyilván ez még nem jelenti azt, hogy szelleme nem fog kísérteni. A városlakók, akikre oly sűrűn hivatkoztak, akiknek a nevében aljasabbnál aljasabb mutyikat követtek el, szeptember 27-én egyértelművé tették, hogy nem állnak már mögöttük. És nem álltak be a nacionalista kórusnak vezénylő Marius Pașcan, sem az álszenteskedő Theodora Benedek mögé. Bebizonyosodott, hogy Vásárhely népe nem is olyan bamba, mint azt a sutyerák városvezetés húsz éven keresztül belesulykolta, csupán szüksége volt valakire, aki az élére áll. A nép visszaszerezte az önrendelkezést, a mézeshetek felforrósodott hangulata után azonban fejfájással párosuló kijózanodás következik, amelyre nem elég orvosság az, hogy sikerült felülkerekedni a helyiérdekű bohócokon, akik vákuumzónába kormányozták a várost.

Kiállja-e a stressztesztet Soós Zoltán és a #team? Ez az elkövetkezendő időszak legnagyobb kérdése. Mert teszt lesz ez a javából. A polgármesterség Marosvásárhelyen húsz évig a kampány folytatása volt csak más eszközökkel, ilyen értelemben egy lepusztított város eredményekre kiéheztetett lakossága választott polgármestert, de tanulva a múlt hibájából nem ad neki újabb húsz évet. Egyelőre csak az nyert bizonyítást, hogy az összefogás működik, ha rendszerváltani akarunk. Ez azonban még önmagában nem járható út a város számára, amelyet minél előbb be kell állítani a helyes irányba. Soós Zoltán óriási esélyt kapott, de óriási felelősséget is vett ezzel a nyakába. Bizonyíthat, de nagyon könnyen el is szúrhatja az egészet.

Nem mondok újat azzal, hogy kapitális hibát követne el, ha olyan hatalmi rendszerben próbálná érvényesíteni elképzeléseit, mint amilyet Dorin Florea kiépített az elmúlt évtizedben. De vannak emberek, akik egész egyszerűen úgy működnek, hogy ahol pénzt látnak, onnan megpróbálják ellopni, ez nem nemzetiségi alapon működő tulajdonság, egyesekben evolúciós ösztön. És ilyen emberek társaságára Soós is számíthat és igen komoly kockázatot hordoz az, hogy kit fogad a bizalmába, mert ilyenkor megszaporodik a barátok, a tanácsadók, a fontoskodó fennforgók sora. Sok lesz a kéz, amelyek azonban nem mind simogatni és védeni akarnak, hanem a maguk pecsenyéjét sütögetni. A győztesek ellenségei már a kapukon belül vannak.

Emellett azt is fel kell ismerni, hogy a jól működő, erős és hatékony önkormányzat nem bokréta a kalapon, hanem Soós Zoltán, valamint Marosvásárhely túlélésének a záloga. Ha a helyi önkormányzat RMDSZ-es frakciójában megmarad az eddig is tapasztalt törzsi állapot –  nyilván, van abban is egy bájos romantika, ha egymást gyepálják a többi frakció örömére –, az nem Soós Zoltán malmára hajtja a vizet. Az új csapat – amelyhez hasonlót már láttunk egyébként, csak más nevekkel – önmagában még könnyen áraszthat nullaszagot, ha a kezdeti lelkesedés a munka láttán átcsap apátiába, és elődeikhez hasonlóan a megúszásra, a pöffeszkedésre rendezkednek be.

A siker harmadik kulcsa a magyar közösség. Tud-e felelősen viselkedni ebben az új helyzetben, felfogja-e, hogy Soós Zoltán puskaporos hordóra csücsült rá, és a kanócot bármikor meggyújthatják a szolgálatosok, amint elkezdődik a mániákus autonómiázás, a “székelyföldkapuzás”. A román közösség bizalmat szavazott egy magyar embernek, most valamennyi marosvásárhelyi magyarnak bizonyítania kell, hogy ez egy közös vállalkozás, amely a jövőnek lehetőség.

A kampányban Marosvásárhelyre szegeződött Erdély szeme, szeptember 27-e után pedig még többen figyelnek a frontvárosra, amely most még erősebb szimbólum lett. A helyhatósági választások után egyértelművé vált, hogy igenis lehet román–magyar együttgondolkodásról beszélni, van kiút az elmúlt 30 évben felépített etnikai útvesztőkből és legyőzhetők az összetákolt torzalakok.

A város kapott egy esélyt, jó mulatság, férfimunka lesz élni vele.