facebook cover


Ambrus Attila: Az újságíró felelőssége kampányban


Array ( [0] => AmbrusAttila.png [foto] => AmbrusAttila.png )
-A A+

Politikai kampányok idején újra és újra felmerül az újságíró felelősségének kérdése.

Az újságíró felelősségét ma már sokan nem úgy értelmezik, mint a sajtó aranykorában: az átfogó-, tényszerű tájékoztatást felváltja a résztvevő civil szerepe. Ők azok, akik az újságíró aktivizmusát tartják a követendő útnak. Szerintük a tények kevésbé fontosak, mint az igazság, amelynek sokszor semmi köze sincs a tényekhez.

Erénye az ilyen szellemben megírt írásoknak az azonnaliság és az, hogy az író egyenlő lesz a civil polgárral, az események középpontjából, a történéseket első kézből át- és megélve tudósít. Az itt és most élménye sajátos autenticitást kölcsönöz az írónak, és máris megtévesztheti az olvasót.

Az a felelősség, amit korábban az újságíró, a szerkesztőség és az etikai kódexek sora szabályozott, mára semmissé vált, és a zsurnalizmus felelősségét átadja az olvasó kezébe.

Ezért tűnik anakronisztikusnak és hiábavalónak az újságíró egyesületek állásfoglalása a felelős újságírás védelmében: „A sajtó véleménynyilvánítási szabadságát, az újságírói függetlenséget és pártatlanságot meg kell őrizni, erősíteni kell a sajtó tulajdonosaival szemben is, akár állami-, közösségi-, önkormányzati, akár magántulajdonosokról van szó.”

Amikor a médiafogyasztók egyre többre értékelik az újságírók aktivizmusát, egyre nagyobb nézőszámot és olvasottságot produkál az aktivista újságírók tényekre fittyet hányó igazság-szolgáltatása, a tulajdonos is hajlik arra, hogy az objektív újságírásra törekvő szerző helyett az aktivista újságírót foglalkoztassa.

Az újságíró státusza soha nem tapasztalt mélységeket ért el. Ma már nem vonzó életpálya az újságírás. Az újságírói szakot azok választják zömében, akik más szakra nem jutnának be. A sajtóban maradt-ragadt újságírókat pedig sok esetben csak a tehetetlenségi erő tartja a pályán. Már a minimálbérért is meg kell küzdeni. Mentőövként az örvényben sokaknak úgy tűnt, hogy a valamely szekértáborba betagozódás szolgálhat. Ez szintén az objektivitás feladásával járt. Farkasvaksággal: csak a saját szekértábor erényeit, az ellenfélnek a hibáit látjuk, láttatjuk. Végül teljes vaksággal: megideologizáljuk, hogy miért jó, ha a saját szekértáborunk vezére rossz parancsot ad, vagy miért rossz, ha az ellenség jó irányba mozdul.

Amit ezért a felelőtlenségért az újságíró elvár: az anyagi megbecsülés. Amit kap: morzsák az urak asztaláról. Mert ennyi jár a szolgáknak. Ráadásul az olvasókat is elveszíti.

Az olvasók, mindkét szekértáborból a másik oldal újságíróinak a függetlenségét kérik számon. Miközben az újságírók görcsösen igyekeznek bizonyítani, hogy függetlenek, anyagilag sok esetben teljesen kiszolgáltatottak.

A szerencsés és szabad újságírók ismérve nem a pártatlanság – hiszen az újságíró is emberből van –, hanem az objektivitás. Az aktivizmus elutasítása. Akkor is, ha nem biztos, hogy anyagiakat tekintve szerencsés szabad újságírónak lenni. De csak azzal az illúzióval lehet gyakorolni a hivatássá avatott szakmát, ha szabad újságírókként tehetjük.

Mit tehetünk ezért? Nem sokat, de megpróbálhatjuk, hogy az aktivizmus helyett a megoldásközpontú újságírást gyakoroljuk, visszanyerjük azokat az olvasókat, nézőket, hallgatókat, akit éppen az újságírók aktivizmusa vagy a copy-paste újságírás távolított el a médiafogyasztástól.    

Ezt javasolja Tina Rosenberg Pulitzer-díjas újságíró, a New York Times Fixes rovatának vezetője is. Aki szerint nem lehet nap nap után a problémákat sorolni, kétségbe ejteni és passzivitására kárhoztatni az olvasókat, aztán pedig magukra hagyni őket. Az újságírók ennél többel tartoznak az embereknek. A megoldásközpontú újságírás egy jó módszer arra, hogy az újságírói keretek között segítsenek, mutassanak utat anélkül, hogy reklámoznának valamit vagy korteskednének mellette. Az olvasók pedig sóvárognak ez után. A fő ok, amiért az emberek már nem olvasnak újságot, az éppen a levertség, a tehetetlenség. Ha viszont úgy látják, hogy vannak és felvillantják nekik a lehetőségeket, akkor újra a hírek felé fordulnak.

Tina Rosenberg úgy véli, a felelős – értsd: a jó – újságíró olyan témákat választ, amelyek érdeklik az olvasókat vagy érdekeltté tudja őket tenni. Fontos, hogy a történeteket több szempontból mutassa be, legyen tárgyilagos és valósághű, beszéljen mindenkivel, akivel csak lehet. Ezután pedig írja meg úgy a cikket, hogy igaz legyen és érhető, és olyan dolgokra, ötletekre világítson rá, amelyekre az emberek nem gondoltak korábban, de azok segíthetik válságos vagy örömteljes élethelyzetükben.

A konkrét helyzetre alkalmazva: ne tetszelegjen az ellenzéki újságíró szerepében, ne üljön fel a magyar érdekképviselet-ellenes kampányba, hanem világítson rá arra is, a rossznak tűnő alternatíva, még így is a lehető legjobb. Mert ha szavazatának megvonásával nem az RMDSZ– EMSZ szövetség jelöltje jut be a törvényhozásba, nagyobb esélye lesz a Rareș Bogdan, a Traian Băsescu, a Titus Corlățean-féléknek arra, hogy kényük-kedvük szerint döntsenek rólunk, felőlünk. A felelős újságírónak azt is el kell mondania, hogy semmi jót nem várhatunk a Hófehérke-párttól, az USR-től sem, amelynek az ideológiája annyira távol áll az erdélyi magyarok gondolatvilágától, mint Makó Jeruzsálemtől.

Emlékeztetnie kell az olvasóit a vadnyugati kihallgatásra, amikor a bíró megkérdezi a tanút: „Ismeri a Félszemű Billt?” Majd a nemleges választ hallva: „Hát a Véreskezű Jacket?” Amire a tanú: „Akkor már inkább a Félszemű Billt!”

Mert a helyzetünk hasonló. Sok mindent felróhatunk az érdekvédelmi képviseletünknek, sok mindent felhányhatunk egyes elöljáróknak, de még így is végtelenszer többet tettek az erdélyi magyar közösségért, mint azok, akik most el akarnak csábítani, holmi polkorrekt kormányzás meséjével.

És ne nyugtassa meg a maga lelkiismeretét az sem, aki nem megy el szavazni. Ő így azokra voksolt, akik eddig is és továbbra is keresztbe tesznek a kisebbségi jogok érvényesülésének.

A problémamegoldó újságírás szabályait követve: ne higgyenek azoknak, akik arra biztatnak, hogy ne szavazzunk a magyar érdekképviseletre mindaddig, amíg nem kínálnak jobb alternatívát. Mert feltételezhetően csak a frusztráltságukat vetítik ránk.

A közösséged érdekének megjelenítése nem aktivizmus, hanem felelősségvállalás.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik