Ott áll a bárpultnál, kezében egy pohár pezsgő, és a legszigorúbb hittérítő rend papi formaruhája van rajta.

- Ezért kértem a pezsgőt... Hogy megsemmisítsem, mint a világi bűn jelképét.

A mixer babonás rémülettel suttogta:

- Ezt értem... De minek kellett bele a jég?...

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Lement a Dunán az ár ott, ahol a legnagyobb károkat okozhatta volna, és kártételét sikerült a minimálisra korlátozni. Most a folyó hozza a torkolat felé a hordalékát.

Nyomában marad a magyar miniszterelnök hősies, bár vitatott aktivitása, továbbá némi helyrehoznivaló. És marad a magyar kormány számára a jogi vita az Európai Unióval, amiben ismét engedni készül, bár nem eleget. Így megy ez: feszít a végtelenségig, aztán visszakozik, megint meghúz, megint megereszt, ez lassan taktikává válik, valami mindig megmarad, lerakódik, legfeljebb még egyet-kettőt-ötöt módosítanak-faragnak a kőbe vésett alaptörvényen – megy ez így is.

Hanem Romániában a politika árhulláma tetőzött már hétfőtől kezdve. Meredeken indul: Ponta Berlinben állami látogatáson, az államelnök az alkotmánybíróságon (új tagokat avat), Udrea válik (nem kell megijedni, nem a pártjától, mert akkor a képviselősége is veszélybe kerülhetne talán, hanem csupán a férjétől, anyagiak átrendezése, bevallásuk egyszerűsítése céljából).

Ha valaki mondjuk 2013 elején azt vizionálja, hogy egy évvel a „puccs” után és fél évvel a parlamenti választások után, amely alkalmakból az államelnöknek nem csak a néppárti Unió megvetés- és szánalomteljes mentőakciója jutott ki, de két nagy szavazói ütés is a fejére, legnagyobb politikai ellenfelét a német kancellár állami fogadtatásban részesíti, azt a jóst bolondnak nézzük. De megtörtént, és a fanyalgások ellenére (néhány elkeseredett és néhány csupa báj címmel találkozni a világháló keletibb részén) Ponta újabb találatot vitt be. Imázsilag legalábbis. Ugyanis ahogyan nem volt szó a találkozón a tavaly történtekről, és ahogyan nyilvánvaló, hogy ez a látogatás a német félnek nem azért volt fontos, ami az egészből látszott, ugyanúgy nyilvánvaló viszont, hogy a román félnek, személyesen Victor Pontának leginkább éppen azért volt nagyon fontos, ami belőle látszott.

A fanyalgó sajtó azért elgondolkodhatna: ha abból a célból hívták meg állami látogatásra Victor Pontát, hogy megdádálják és házifeladatot adjanak neki, miért terítették le elé a vörös szőnyeget? Kérdem ezt rejtőzködve, továbbá hangsúlyozva, hogy a román kormányfő nem a gyengém.

Marad az a néhány szó, ami a Merkel és Ponta közt a legfontosabbról – saccom szerint energiaproblémákról – elhangzott. Meg persze továbbra is érvényes Románia számára az erélyes európai üzenet: keine politische Krise! Különben mindenki minél hamarabb el akarja felejteni ezt a „csúcsot”.

A felejtést itthon megkönnyítette a habilitáló és kohabilitáló államfő, aki mint bolond a vízbe a követ, bedobta az újabb referendum ötletét. Igaz is, miért csak az alkotmányozóknak legyen idén népszavazása, miért ne legyen neki is? 2009-ben is hogy bejött ez a dolog! (Annak a diverziónak és a kriminális szavazatszámlálási csalásnak köszönhette, hogy államelnök maradt. Tavaly pedig az EU kvórummal kapcsolatos önszabálysértésének köszönhette ezt, s persze mindkét esetben a megdolgozott alkotmánybíróságnak.)

Tehát kedden már mindenki a referendumról beszélt, és képzeljék el, az egyebektől fanyalgók még azt is elhitték ennek a talpig becsületes, szavatartó úriembernek, hogy „nem politikai indítékok vezetik”, hiszen „újabb elnöki mandátumért már nem folyamodhat”. Azt már programszerűen elfelejtik, hogy a mostani gyalázatosan rossz választási rendszer és nyomában a felduzzasztott üledékparlament is ennek a bajkeverőnek tulajdonítható. Ugorva egyet az asszociációs lépcsőn: a romániai jobboldalnak azért is nehéz egyesülnie, mert túl sokan akarnak indítékilag az élére állni.

Az első gondolatom az volt, hogy bezzeg az államfőnek szabad Krisét keltenie, válságtényezőnek lennie – miközben kohabitációs ellenfeleinek a keze-lába meg van kötve, s még kormányozni is kellene. A következő ötletem: javasolnám, hogy a két referendumot egyszerre tartsák. A népet ismerve, mindkettőt simán megszavazná, sőt akár egy harmadikat is – de persze teljesen mindegy, mert úgyis az alkotmánybíróság dönt el mindent. A böhöm parlamenti többség pedig, a kormányt is beleértve, marad a hideg lábaival – így jár az, akinek a fülkepuccsát meghiúsítják...

A helyzet azonban korántsem ilyen vidám. Ahogy Cristian Tudor Popescu, a márkává nemesült CTP megjegyzi, történelmi hagyomány híján (is) a román parlamentet nem övezi az a tisztelet, ami a demokrácia alapintézményét megilleti, a választók könnyen ellene hergelhetők, akár a teljes felszámolását is megszavaznák. Ezért van esélye minden ilyen diverziónak. “A parlament létszáma hamis kérdés. A minősége az igazi kérdés” – írja a Gândulban CTP, és egyetértünk vele.

Mindeközben gőzerővel folyik az alkotmányozás demokratikus, ennek megfelelően zűrzavaros, kaotikus folyamata. Eszembe jut, amit szegény Corneliu Vadim Tudor mondott a kilencvenes évek elején: a románoknak még semmi sem sikerült, ami minimális szervezést igényelt volna: ahogy nem sikerült a szocializmust felépíteni, úgy nem fog sikerülni a kapitalizmust sem. A közhangulatot nézve, ez lehet a sorsa az alkotmánymódosításnak is.

Magam sem értem, néhány esetben, témában „minek bele a jég”. A homoszexuálisok házasságáról a múlt héten már megírtam a véleményemet. Közben azért rájöttem, hogy miért viszolyog Crin Antonescu az azonos neműek házasságától: idegesíti minden kohabitáció!

Itt van viszont a címer kérdése: legyen-e a román nemzeti zászló címeres, vagy ne legyen? A vita épületes. Doru Buşcu főszerkesztő szokottan perkutáns pamfletje a Caţavencii-ben a magyar alkotmányos giccset kiveséző legmaróbb írásokat juttatja eszünkbe. Igen, ez a címer az eltűnt fajok térképe: Havasalföldről eltűnt a sas, Dobrudzsából a delfinek, Olténiában oroszlánok sosem is voltak, Moldovában már nincsenek bölények (bár egyesek ezt a maguk példájával cáfolják); a ragadozó madár háromszoros jelenléte az egyetlen indokolt jelkép. „Ha a címernek az országot kellene tükröznie, akkor a bölény feje helyett a Gigi Becalié kellene ott legyen, a kezében egy pénztárcával, a csőrükben keresztet tartó sasok helyett papok és miniszterek pöffeszkednének, csillagokkal a válllapjukon, a dobrudzsai delfinek helyett a gazdaság cápái; ami pedig az olténiai oroszlánt [leu] illeti, politikusaink már nem bíznak benne, a prédát euróban tartalékolják [nem lejben].”

A kérdést a Velencei Bizottság magyar alaptörvényről mondott ítéletével zárhatjuk le: nem éppen mindent kell alkotmányban szabályozni (csak azért, hogy kivonják az alkotmánybíróság ellenőrzése alól!), hagyni kell a törvénykezésből a parlamentre is.

Hálás téma lenne persze máris összevetni a román alkotmányt a magyarral, de egyrészt még a romániai alkotmányozási folyamatnak messze nincs vége, másrészt az biztos, hogy Bukarestben tekintetbe veszik a Velencei Bizottság tanácsait, a magyar alaptörvénnyel szemben pedig éppen a Velencei Bizottságnak vannak hatalmas kifogásai, ahogy egy beszédes cím megállapítja: Kritikák özönét zúdítja a kormányra a Velencei Bizottság. Tehát annak még több cikkelyére érvényes az a bizonyos „minek bele a jég”, mint emennek; s ha ez vigasz a hazai fityusz hahsajtó számára, nekem mindez jobban fáj, mint nekik.

Mindezek ellenére az ilyen jeges kérdések miatt (is) egyelőre ne feltétlenül az alkotmányozókat kárhoztassuk. Mindenki ajánlhat, nagy demokratikusan, bármit, még a “parlamenterek” is, és annak a távolról sem lángeszű alkotmányjogi szakértőkből álló bizottságnak minden pihent agyú javaslatot meg kell vizsgálnia, még a parlamenterekét is, köztük azokét, akiknél a ráció örök álomra hajtotta a fejét, ezzel szemben új seprűként Buzgó Mócsingok.

Ahol viszont a politikai akarat, a jóra való készség működik, olyan kezdeményezések születnek, mint a romániai magyar nemzeti közösség államalkotó nemzetként való elismerése. Történelmi áttörés! Ezzel kellett volna kezdenem, és ezzel kellene kezdődnie sajtónkban minden cikknek. Ha valakinek nem tetszik, hogy az RMDSZ elnöke és politikai alelnöke is külön nyilatkozatban üdvözölte ezt az áttörést, az gondoljon arra, hogy amikor ezt a minimális történelmi igazságtevő gesztust kérte, Szőcs Gézát 1990-ben Gyulafehérváron ha meg nem is lincselték, de – Corneliu Coposuval együtt, Petre Roman miniszterelnök lelkes biztatása mellett – fenyegetően kifütyülték; utána pedig nemhogy a nemzetalkotó tényezőséget, de még a kisebbségi törvényt is milyen szépen elmeszelték a jobboldali barátok, bősz makovejek és kaszás bocok.

De nem, nekünk már ez sem jó, mert minket nem lehet átrázni, mi gyanakvóak vagyunk. Mi nem hiszünk Pontának, mi Popeye-nek hiszünk. „Hirtelen ráeszméltek volna a kormányzó szövetség vezetői, hogy némi jogok mégiscsak megilletnék az itt élő magyar közösséget? Kezdik netán belátni, az ország javát az szolgálja leginkább, ha az itt élő magyarság otthon érzi magát Romániában?” Dehogyis, puszta politikai érdek! (Persze, ha az is, akkor mi van? Nem az RMDSZ politizálása, higgadt következetessége, helyzetkeresése – Markó és Kelemen alatt – vezetett el oda, hogy a nélküle is hatalmas többséget szerzett kormányerőknek politikai érdeke fűződjék a magyarok jogainak elismeréséhez, a békés, baráti, közös-államalkotói együttéléshez és együttműködéshez?)

„Puszta ígérgetés.” Bizony, azzá válhat, ha a Nagy Kombinátor újabb diverziójával ezt is megfúrja.

„A rossz lelkiismeretük diktálta.” A korábbi alkotmányozóknak ezek szerint nem volt rossz (történelmi) lelkiismeretük. Hát, ami azt illeti, tényleg nem volt.

„Csak arra jó, hogy a romániai magyarság belső pluralizmusa ellenében bebetonozza az RMDSZ egyeduralmát.” Tényleg ez volna a fő ok? Jéghegyet tettek a pezsgőspoharunkba? (Ahogy a Titanic egyik utasa mondta kinézve a hajóablakon: „Én kértem jeget, na de nem ennyit!...”) Bár még sok indokolt követelésünket teljesítenék ezen az alapon! Félő, hogy nem teszik.

Mindenesetre a jobboldali sajtónk azzal, hogy a napi lineáris beszámolók végére hagyta a nagy eseményt, hogy még államalkotó tényező voltunk elismerésén is képes volt fanyalogni, ismét levizsgázott. Ha az a tény, hogy a botrányos magyar alaptörvényt nem illeti kellő kritikával, közönséges gyávaságnak mondható, akkor ez a mostani fanyalgás egész egyszerűen a korlátoltságát mutatja.

De persze teljesen mindegy. Ha így működik, s ennyire körül van udvarolva, az RMDSZ már nem sokáig úszhatja meg a kormányra kerülést.

A szövetségi elnök bejelentése, miszerint az USL vezetőinek „nyitottságát és fogékonyságát” tapasztalván az RMDSZ kész megszavazni az alkotmánymódosítást, megerősíti, hogy a román politikában új korszak kezdődött. Ez lehet nyugtalanító is egyeseknek.

Mi azonban a hét végére teljesen megnyugszunk: a nemzetstratégia egyre jobb kezekbe kerül, igazi intellektusok kezébe.

… Ami innen – vagy túl? – van a napi politikán, alkotmányozáson és régiósításon, három „infóhordalék” ragadta meg a figyelmemet, rommagyar sajtónkban egyiket sem láttam megemlítve.

- Néhány ezer éve működési elvét tekintve a balta, a fejsze nem változott, most igen! Az ilyen hírekért érdemes kutakodni, sajtót olvasni – élni. Most persze egyeseknek a Magyarország által elengedett azeri baltás gyilkos jut eszébe, amivel Orbánék újabb rossz pontokat szereztek, hosszú időre megmérgezve a viszonyt a derék örményekkel – de ez túl kicsinyes megközelítése a dolog jelentőségének. (Ramil Safarov – azóta megházasodott – különben is hagyományos fejszét használt.) Lehet, hogy az ember nem fejlődik, például az átlagos intelligencia(hányados) mértéke az utóbbi száz évben számottevően csökkent, de tény, hogy az eszközei és a találékony elitje azért fejlődik, van értelme bizakodni. Favágás! – ez mostantól már átvitt értelemben sem azt jelenti, mint eddig. Bizisten kedvem volna egy kis fát vágni a zseniális eszközzel, természetesen hűvös halomba. S majd telek jöttén egy nagy tüzet rakni. Addig is nézzük meg, hogyan birkózunk meg a kánikulával.

- Végre nyilvánosan is megmondták: Románia d-dú-dúsgazdag ország lehet, ha sikerül kitermelnie irdatlan mennyiségű palagáz-tartalékait. Talán ez a magyarázata, hogy udvarolnak neki, hogy a szakemberek derűlátóak az ország gazdasági jövőjét illetően. Románia jelenleg évente mintegy 14 milliárd köbméter gázt fogyaszt, ennek nyolcvan százalékát a belső termelés fedezi, a többit Oroszországból importálja (közvetítők révén), drágán. Az amerikai kormányügynökség becslése szerint a műszakilag – elválik, mennyire biztonságosan – kitermelhető palagáz-mennyiség 1.444 milliárd köbméter.

- Végül a koncentrált energiáról. Măgurele kisváros, Bukaresttől délre, az ország atomfizikai központja. Pénteken itt megkezdték azt az építkezést, amelynek csúcsa a világ legerősebb lézerének a kifejlesztése.

Igen, magasan a világ legnagyobb teljesítményű lézere fog itt működni: a tízmilliószor milliárd watt annyi, mint százezer milliárd 100 wattos égő teljesítménye. Szeretem az ilyen összehasonlító adatokat: olyanok, mintha könnyebben felfoghatóvá tennék a méreteket, holott éppen hogy felfoghatatlanná teszik: ennyi energia nincs is – pedig hát van, ráadásul nagyon kis helyre koncentrálva, ez teszi lehetővé a magfizikai kutatásokat, anyagtechnológiai fejlesztéseket, többek között orvostudományi alkalmazásokat, új tudományterületek megalapozását. Nem mellékes, hogy több, mint 240 milliós eurós európai alap érkezik, és több mint 250 új munkahely részesül. Azon már nem is csodálkoztam a hírek olvastán, hogy itt meg a román lapok mennek el könnyedén a tény mellett, hogy a projekt nemzetközi/európai.

Az ELI-ként (Extreme Light Infrastructure) emlegetett csúcslézer-berendezést Bukarest, Prága és Szeged együtt hozza létre. Csehország 270, Magyarország 245, Románia 280 millió euróból építi meg, a maga önállóan is működőképes, egymást kiegészítő kutatóbázisát. Jó leírás olvasható 2012 szeptemberéből, akkor még előzetesként, az ELI tervről itt. Vájtfülűek kapcsolatot kereshetnek az „ELI” szó jelentése és a projekt méretei között.

PS. És ha már méretekről van szó, olvasom a maszol.ro cikkét a népek péniszéről. Hogy a magyaroké a legnagyobb. És olvasom azt is, hogy a világ legszexibb katonája egy román nő. Már ez is kellemes asszociációkra és mély néplélektani hipotézisekre adhat alkalmat. Nem akarom a hálás témát elírni pajzánabb publicistáink elől, de a cikk utolsó mondata meggondolkoztat: „Romániában centist használtak, a magyarországiaknak elhitték becsületszóra.” Ezek után feltételezem, hogy a nagy jelentőségű tudományos kutatást az Európai Néppárt megbízásából végezték, Magyarországról pedig Háry János mellett elsősorban Orbán Viktort kérdezték meg.