Egy a neve (el)szégyenlését kérő honfitárs, akinek eddig még nem sikerült magát semmiféle hőstettel összefüggésbe hozni, róla még sem a honi, sem az olasz média nem cikkezett mindegy milyen rovatban (a divattól a szeméremsértésen át a minősített naplopásig), szokatlan, de a palesztinokra hajazó bűntettet hajtott végre. Azaz hajtott volna végre, ha az elektronikus hintalovak és a villanyos önborotválkozó micimacik bátor termelői idejekorán meg nem fékezik a magáról egy percre sem elfeledkező egykori vendégdolgozót.

Rövidre fogva, egy Dimbovica vagy Jalomica esetleg Kalmacujka partján felcseperedett legény elindult szerencsét próbálni Taljánországba. Mit tesz a nagy dumnyezó, egyenesen egy játékgyárban alkalmazták, ám ott valamilyért megharagudott a távirányított kisautókra, a csipogó nyuszikákra, netán a sutyorgó játéksalátaöntőforma-részleg művezetőjére, a dirire, a mellékdirektor melltartójára, a személyzetisre (biztosan ott is kell lennie egy káderesnek, akinek feladata megvizsgálni a jelentkezők maradék gyermeki lelkületét – de mint látni fogjuk, súlyosan tévedett honfiúi társunk tekintetében), és úgy döntött, hogy gépkocsiba rejtett robbanóanyagokkal levegőbe röpíti a játékárugyárat. Feltételezhetően az egóját ért sérelem miatt orrolt meg halálosan a cukrozott kislapát és alvóbabák, grappás vödröcskék és a szárazelemmel működtetett játét-turboreaktorok gyárüzemére, vagy talán csúnyán nézett rá Jepetto bácsi, Cipolini, Buratino kartárs, ki tudja, válogatott az ebédszünetben, s a kantinban pepperonis pizza neve helyett Piedone-budinkát kért stb. (Ezeket hivatott majd kideríteni a rendőrségi nyomozás.)

Nos, föltett bosszúcélja érdekében alkotóan alkalmazva a kalmacujkai Általános és Speciális Középfokú Vegyitechnikumban tanultakat, nagy mennyiségű festékanyagot és gyúlékony cuccot szerzett be. Hogy ne legyen feltűnő, kis adagokban hónapokon keresztül emelte el az önkiszolgálók polcairól, a szájában hozta ki, vagy a mellékveséjébe rejtette.

Mikor együtt volt az egész, gépkocsit bérelt a városszéli roncstelep vezetőjétől, régi ismerősétől Rábla Gigitől, és bepakolta a robbanó elegyet a gépkocsi kényelmes belső terébe. Turkált egy keveset a Szent Piszok utcai (campiello de Santo Pisocco) szeméttelepen, talált is elég jó rongyokat, gyufát szerzett be, és behajtott a Játék- és Szórakoztató Társasjátékok Világművébe a főkapu teljes áttörésével, ahogyan Sergio Nicolaesco is csinálta a BD visszatér a tagsági könyvéért című hazai filmben egykor (legfeljebb fél kettőkor).

Ott váratlanul meggyújtotta a rongyikát, amivel addig vezetés közben bügyizett, hogy ne legyen olyan felspannnolt és a festék-robbancsra dobta. Cristian Gatsu sem tette volna szebben legjobb kézilabdázó állapotjában.

Szerencsére, az ember-ne-mérgelődj és a csapd-le-csacsi játékspecialisták megőrizték hidegvérűket a lángok felcsapásának pillanatában, és hamar eloltották a tüzet. Az ál-palesztint, a csapdakocsiba bum-bumot rejtőt, bár futásnak eredt, lefülelték s fülét-farkát megkötözték. Azonnal hívták a rendőröket, a sajtót és Wiki bácsit az ő szivárogtató likával, hogy csöppentse világgá a hírt.

Mint hírlik, a gyár reklámmenedzsere egy kuwaiti off-shore bankszámlára máris tízezer eurót utalt át a nevét elszégyelleni kívánó honfitársunknak, aki ily eredeti módon hatalmas (igaz, nem ingyen) reklámot vert a mondott játékbomba- és pöttyös űrkanca-üzemnek.