Székely Ervin: A szerelmes szekus
Reménykedtem. Egészen keddig. Addig még bíztam benne, hogy a Ráduly Robit megfigyelő férfi nem a hazai titkosszolgálatok embere. Azzal biztattam magam, hogy Ráduly titkos hódolójáról van szó, aki beleszerelmesedett a városatyába (most már szabad), a huncut mosolyát megörökítő fotókat egy rózsaszín albumba gyűjti, esténként könnyes szemmel hosszan simogatja.
Aztán abban is reménykedtem, hogy az atyafi az elöljáró következő választási kampányához készíti el az „Örök és izgalmas Ráduly Robi” című albumot, csak erről a városgazda – sokféle teendői miatt – érthetően megfeledkezett. Még az is megfordult a fejemben, hogy a fotográfus az ASZFÖK (Autonóm Székely Fényképészek Önképző Körének) lelkes tagja, aki a „Hogyan készítsünk állóképet izgága polgármesterekről” című tanulmányához készíti a dokumentációt. Naivitásomban még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy az úriember a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Intézet gyöngyhalásza, aki Ráduly nemzetpolitikai szempontból értékes mivoltát akarja bizonyítani (merthogy ilyen név hallatán a nemzeti értékekre kényes kutatókban érthető módón gyanakvás ébred).
Kedden azonban légváraim összeomlottak (már amennyiben a légvárak összeomolhatnak), midőn a Román Hírszerző Szolgálat megerősítette, hogy a férfi nekik dolgozik, de Rádulyt szabadidejében fényképezte. Ekkor kezdtem el igazán aggódni. No, nem elsősorban Ráduly Robi barátomért, talán megbocsátják nekem, ha mindenekelőtt a saját biztonságomat éreztem veszélyben. Ha ugyanis az ország nemzetbiztonságát ilyen balfácánok vigyázzák, akik mindenki szeme láttára egy Samsung Galaxy S II-es mobiltelefont a magasba emelve fényképezik a polgármestert, akkor nagyon nagy a baj ennek az országnak a titkosszolgálataival, akárhogyan is dicséri őket az államfő.
És az csak egy dolog, hogy az ügynök ostoba és dilettáns módon végezte a munkáját. Elvégre a szolgálatoknak is meglehetnek a maguk hülyéi. De akkor mire ment el az a több mint egymilliárd (egészen pontosan 1.043.466.000) lej a költségvetésből, nem beszélve a szervek saját maguk által működtetett cégeinek a nyilvánosság által nem is ismert mennyiségű jövedelméről? Abból, hogyhogy nem futotta egy a mandzsetta-gombba, kabáthajtókába vagy a szekus pixébe beépített miniatűr fényképezőgépre? Mire költi a szolgálat az évről-évre dagadó költségvetését, ha az ügynököknek személyes telefonjaikkal kell lefényképezniük az “objektumot”, mint valami japán turisták? Járt-e arrafelé mostanában a Számvevőszék?
Növelte aggályaimat a Román Hírszerző Szolgálat közleményének következő passzusa: „a férfi nem küldetést teljesített, amikor péntek este provokáló módon fényképezte a polgármestert. Az incidens a SRI-tiszt szabadidejében történt. Saját telefonjával, közterületen fotózta Ráduly Róbertet”. A Szerv tehát nem ad magyarázatot sem alkalmazottjának az ostobaságára, sem arra, hogy miért figyeli meg Ráduly Róbertet, hanem a tiszt magánakciójának tünteti fel az egészet. Ebből netán azt kell megértenem, hogy a szekus munkaidejében vérbeli profi, valóságos James Bond, de a munkaidő lejárta után már konspiratív módon kétbalkezes?
Nem értem továbbá azt sem, hogy meddig tart a szekusok munkaideje. Ha ugyanis az „objektumok” délután négy óra után árulják a hazát, akkor ahhoz a fiúknak már semmi közük, fütyülnek rá, a hazaárulók pedig szíveskedjenek figyelembe venni a titkos szolgák kötött munkaidejét? Továbbá: amennyire én – filmélményeimből – tudom, a dekonspirált ügynök már nem ügynök, attól a szolgálatnak meg kell válnia, hiszen az „objektumok” a jövőben felismerik őket, tehát ők nem tudják végrehajtani a küldetésüket. Miért nem bocsátotta el még mindig a szolgálat a leleplezett balfácánt? Nem értem azt sem, hogy mi inspirálhatta a SRI-tisztet arra, hogy szolgálaton kívül, küldetés és utasítás hiányában megfigyelje a polgármestert, aki amúgy valóban jó vágású fiatalember.
Én azt hiszem, hogy mégiscsak szerelmes.