Újdondász újságíróknak tanítják: ha a kutya megharapja a postást, az nem hír; a hír az, ha mindez fordítva történik.

Nos, most láthattuk: igenis hír az is, ha a kutya harap embert. Hírré lényegüléséhez azonban sajnos az kellett, hogy Bukarestben kóbor ebek marcangoljanak halálra egy négyéves kisgyermeket. Egy európai főváros, Bukarest a kóbor kutyák tanyájává lett, amelyek korábban már japán üzletembert, felnőtt asszonyt martak halálra.

A népharag most a kutyák ellen fordult – amelyeket pedig mindeddig oly nagy előszeretettel etettek, nem egyszer pedig a sintérek markai közül szabadítottak ki éppen a lakosok, akiket tízezrével haraptak meg a „hálás jószágok”, és akik most krokodilkönnyeket ejtenek a szerencsétlenül járt négyéves gyermek halála miatt. Akárcsak Bukarest főpolgármestere, Sorin Oprescu, aki annak idején egyebek között éppen a kóbor kutyák kérdésének megoldására tett ígéretével lett a kétmilliós város főpolgármestere. És aki, félő, a tragikus alkalmat most csak főpróbaként használta ki ahhoz, hogy a könnyezés nagymestere, Traian Basescu Stolo-módszerével pályázza majd meg az államfői tisztséget.

A kutyaharapást azonban ezúttal nem a „szőrével” kell gyógyítanunk; a tragédiáért, a megmart személyekért őrültség lenni a kutyákat hibáztatni, amelyek csupán természetüknek engedelmeskedtek. Felelősségre vonhatók viszont mindazok az illetékesek, akik hagyták, hogy a dolgok idáig fajuljanak, hogy például Bukarest utcain 60 ezer kóbor kutya csatangoljon. Persze, ha nincs rá más mód, a kóbor ebek elaltatásával is egyet kell értenünk, holott – ismétlem – nem ők a bűnösök. .

Ezért üdvözölhető a parlament keddi, régóta várt döntése, amelynek megfelelően a 14 nap alatt gazdára nem találó kóbor kutyát elaltatják. Az igazi vétkesek viszont az „érzékeny lelkületű” választók szavazatát elveszteni nem akaró – no meg a kóbor kutyák sorsának rendezésére kiutalt hatalmas összegeket lenyúló – polgármesterek, városi tanácsosok, politikusok, „nemes érzületű” civilszervezetek képviselői

És mit szóljunk a cinizmus olyan fokát elérő hivatalos személyekhez, mint a Román Labdarúgó Klub elnöke, Mircea Sandu is, aki a megölt gyermek családjának 3 (három) jegyet kínált fel a román-magyar focimérkőzésre – fájdalmukat enyhítendő? És aki már-már képtelen cinizmusán is túltett azzal, hogy a mérkőzés eredményét a családnak „dedikálta”. Vagy az olyan városatyákhoz, mint a tragédia után nyilatkozó bukaresti alpolgármester, Marcel Nicolaescu, aki amolyan gigibecalis Dinamo-ellenes viccként a kutyakérdést megoldottnak találta, mivel a kóbor ebek mind – a Dinamo-stadionban vannak.

Az igazi bűnösök nem az utcán, a beépítetlen telkeken portyázó kóbor kutyák, hanem a kényelmes karosszékekben, párnázott irodákban a közpénzekből élősködő, a hatalom pecsenyéjét sütő – nagykutyák.

„Elaltatásuk” pedig rendkívül egyszerű: elegendő lenne hozzá a következő választásokon leadott szavazatunk.