facebook cover


Ady András: Zöldövezetre lépni tilos!


-A A+

Májusban európai támadást vert vissza az orosz légierő: feltehetőleg a NATO, Amerika repülői ellen védekezett a moszkvai hadműveleti központ: százával vetette be a vadászgépeit, S300-as, és S400-as légvédelmi és légtérvédelmi battériáit. Júliusban az orosz Távol-Keletet óvták meg százhatvanezer talpassal, ezrével bevetett páncélozott járművel és nehézpáncélossal, repülőkkel, tengerészeti egységgel. Szeptemberben, orosz rábólintással, újabb mű-csatákra került sor, ezúttal Belorussziában. Lukasenka elnök úgyis mindig kész meghalni Oroszországért, csak ne kérjék tőle, hogy kifizesse gáz és olajtartozásait. Hatszáz terrorista vetette magát a fehérorosz határőrökre, behatoltak az országba, kacagva bírták, hogy menetoszlopjukra fahegy-magasságból háromszáz kilós bombákat szórnak, egy önjárólöveg-üteg mészárolgatja őket, a gépesített gyalogsági és fehérorosz szpecnázok által rendezett művér-fürdőről ne is beszéljünk.

Miután Keleten, Délen és Nyugaton látták, hogy a putyini parancs és a főparancsnokság mily gyorsan mozgat tömegeket és logisztikát, miután vazallusaikkal három irányból biztosították az országot, az Északi-sarkkör hadgyakorlata következett. Nem baj hogy vissza szeretnék kapni régi fényüket, nem számít, ha a takaró rövidebb, mint a nyújtózkodás – mindez érthető, hisz az Afganisztánba fúlt CCCP utáni években az volt a sértő, hogy senkit sem érdekelt Oroszország.

Újabb nagy pofon volt, hogy Amerika úgyis nekiment Szerbiának, Slobodan Milosevics rezsimjének, hogy ehhez hiányzott az ENSZ engedélye és az orosz belenyugvás. Ha csak az orosz-szerb történelmi jó viszonyt, a Jugoszláviához való ragaszkodást és a független Koszovó ellenzését nézzük, majd a konfliktus végén annak az ígéretnek az azonnali megszegését, miszerint szükség van az orosz békefenntartókra, érthető a frusztráció. Innen ered a belügyek agresszív rendezése, akár a csecsen, akár a grúz példákat vesszük, innen az elhatárolódás a jelcini politikai, katonai impotencia rém-emlékétől.

Az Északi Tengeri Út (Északkeleti Átjáró) katonai túlbiztosítása beleillik a kompenzálásba. Az altalajkincses orosz sarki régió egyeduralkodói menedzselése, az, hogy minden hajózó csakis orosz engedéllyel tartózkodhat ott, fontos országimázs-tényező.

Ez az „út” – a sarki jégpáncél összehúzódása miatt – egyre fontosabb hajós ütőér és geopolitikai rivalizálási zóna is. Az viszont erőszakszervezeti síkbaromság (és röhejessé teszi a komolykodó világhatalmi erélygyakorlást, de veszélyezteti Putyin Snowdenes-Aszados mennybemenetelét is), ha egy Gazprom mélytengeri fúrótoronyra tiltakozásul felmászó öko-aktivistákat vesznek őrizetbe az FSB partvédelmi egységei, a Greenpeace Arctic Sunrise hajójának teljes legénységét szpecnázok terelgetik, ha a tiltakozók kéthavi vizsgálati fogságnak és jó eséllyel sokéves börtönbüntetésnek néznek elébe. Mert úgymond a Barents-tenger Dél-keleti részének olajszennyezése elleni tiltakozás tulajdonképpen kalózkodás számba megy. Ennél is súlyosabb a nem hangoztatott valóság: aki Oroszországban több havi előzetest kap, az kilencven százalékban már el is van ítélve.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik