facebook cover


Ágoston Hugó: Vallomás a szenvedésről


-A A+

Anyám egyszer megkérdezte, van-e jutalma a szenvedésnek. Válaszolnom kellett volna, de nem tudtam, ugyanis – szokása volt – a kérdést olyan furcsa szelíd hangsúllyal mondta ki, hogy inkább állításnak tűnt, pontosabban ez esetben kétkedésnek. Az ő példája mindenesetre azt mutatta, hogy a szenvedésnek nincs jutalma. Legfeljebb a végső pihenés lehet a jutalmunk, de hát az mindnyájunknak kijut, gyötrelmeink mértékétől függetlenül.

A szenvedés meghatározására, fokozataira most felesleges rákeresni. Szubjektív állapot-érzet, bizonyára beállítottság kérdése is, a lélektana bonyolult – de hát minek egyszerű a lélektana? Érdekes módon a buddhista tanítás visz közelebb a racionális megragadásához: "Ez tehát a szenvedés nemes igazsága, szerzetesek: a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, a szomorúság, kesergés, fájdalom, bánat és kétségbeesés szenvedés. Együtt lenni azzal, amit nem szeretünk, szenvedés, elválasztva lenni attól, amit szeretünk, szenvedés, nem jutni hozzá ahhoz, amit kívánunk, szenvedés."

Olvasom vasárnap, hogy Magyarország világviszonylatban a negyedik (Haitival holtversenyben, egy ponttal Madakaszkár, Macedónia és Irán fölött!) a „szenvedési skálán”, vagyis a tekintetben, ahogyan a Gallup Intézet felmérése szerint a lakosság magát 2012-ben szenvedőnek ítélte.

143 ország közül Bulgária az első a listán (39 százalékkal), Izland többedmagával az utolsó (ahol száz emberből mindössze egy szenved). Magyarországon a lakosság 32 százaléka szenvedésének elsősorban az az oka, így a felmérést kísérő indoklás, hogy tavaly csökkent a nemzeti jövedelem, hogy a lakosság számottevő hányadát kitevő roma kisebbség „az elmúlt években mélyszegénységben élt, és gyakran erőszakos tettekkel párosuló diszkriminációnak volt kitéve”, a Gallup egyik kutatója szerint pedig „az új alaptörvény által csorbított sajtószabadság is hozzájárulhatott a magyarok kiemelkedően magas arányának szenvedéséhez”.

A felmérés lehet elfogult, de jelzésértéke kétségtelen, feltételezhető az is, hogy a helyzet 2013-ban még tovább romlott.

Románia 27 százalékponttal tizenötödik a listán. De Románia most nem érdekel, bár valószínűleg mi, itteni magyarok jobban szenvedünk a romániai – még az is lehet, hogy a magyarországi – átlagnál.

Engem most Magyarország szenvedése érdekel. Nekem a lelkem Magyarországon van otthon. Ahol sajnos már nem „az a négy folyó” zúg, és ahol a nemzeti mazochizmus éneklő papjainak igéi ellenére szenvedni nem jó. Ahol nem a turulmadár fogja megszüntetni a gyötrelmeket, megfordítani a balsorsot.

Szenvedek azért, mert – miközben, az RMDSZ ügyködésének köszönhetően is, Romániában kibontakozódóban van egy decentralizációs folyamat – Magyarországon a harácsoló államapparátus szemérmetlenül központosít, megfojtva minden autonómiát. Szenvedek a jogállamiság megsértése és a vezetők hatalmi gőgje miatt, a terjedő rossz nacionalizmus és nemzeti giccs miatt. A magyar média leigázása és megaláztatása miatt. A baljós, nyomott hangulat és a kilátástalanság érzésének eluralkodása miatt.

De leginkább azért szenvedek, ahogyan ebből az országból kihalt a szolidaritás, ahogyan a nemzet most a szegényeivel, a megalázottakkal és megszomorítottakkal bánik.

Mérhetetlenül szenvedek, amiért Magyarországnak ennyire szenvednie kell. 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik