facebook cover


Ambrus Attila: Jogszerű, de nem törvényszerű


-A A+

Sok minden eszébe jut az embernek, ha Adrian Năstase volt miniszterelnök újabb bebörtönzésének filmjét nézi.

Legelőször is a szavanna képe ugrik be. A hasonlóság a füves puszta és a hazai puszta valóság közt. Ott, Afrikában nem csak antilop, nálunk sem csak Anti, szinte mindenki. Năstase is sikkasztott. (A Legfelsőbb Bíróság erre jutott.) Mások is. Legfeljebb a bíróság tekintette elsikkad fölöttük.

Aztán a megbilincselt expolitikusra téved a tekintet, hirtelen felidézzük a Damiano Damiani, Florestano Vancini és Luigi Perelli rendezte Polip című tévéfilm-sorozatot. Ám inkább a különbözőség, mintsem a hasonlóság okán. A Polip egy izgalmas korszakot mutat be Itália történetéből, amelyben a leleplezhetetlen organizmus még jószerivel egész Olaszországot a kezében tartja, s megvesztegetéssel és/vagy zsarolással a politikusokat, médiasztárokat, ügyvédeket, ügyészeket, bírákat is maga mellé állítja. (Eddig stimmel az egybevágás.) A Tiszta kezek akció alaposan meggyengíti a szicíliai maffiát. Romániai kapcsán a tiszta kezeket legfennebb amiatt a felismerés miatt lehet szóba hozni, hogy nálunk kéz kezet mos.

A fogdába bevonuló Năstaset premier plánba helyező képes tudósítás csendjét hirtelen a csőcselék sikolya szakítja meg: „Börtönbe veled, csirkefogó!” S minden bizonnyal sok-sok néző lelkében rezonál e hang. Igaza lehet a pszichológusnak, aki szerint nem ítélet ez, hanem óhaj, tízezrek, százezrek kívánsága, hogy maguk is hozzáférhessenek, sikkaszthassanak néhány ezer lejt, ha már eurót nem is lehet? Talán…

Eszünkbe jut aztán a román politikus sorsa. Románia másfélszázados történelme során szinte kivétel nélkül rosszul végezte az, aki a munkáját jól végezte. Cuzától – most már mondhatjuk – Năstaseig. S boldog, akinek osztályrészül csak a számüzetés jutott. A külső exílium, mint Mihály királynak vagy a mellőzöttség, mint Vasile Goldişnak.

Az utóbbi két és fél évtized kétségtelenül legeredményesebb román politikusa Adrian Năstase volt. Hiába ágaskodik Ion Iliescu, az orráig sem ér a volt miniszterelnökének, és nem csak azért, mert Năstase – mi tagadás – fenn is hordta az orrát. Adrian Năstase kormánya volt az, amelyik eredményesen tárgyalt és megvalósította (mások szerint csak nem puskázta el) a NATO- és az EU-csatlakozást. Enélkül bizony ma nem Magyarországhoz vagy Bulgáriához, hanem Ukrajnához és Moldovához mérhetnénk magunkat.

Azt is nehéz elvitatni, noha sokak számára még nehezebb elfogadni, hogy a román–magyar iszonyt is a Năstase változtatta viszonnyá. (A szó pozitív és negatív értelmében is.) A Năstase-kormány fogadta el azokat a kereteket, normákat, amelyek szavatolják a romániai magyarság jogait. Elfogadta, noha az RMDSZ nem volt a kormány tagja, csupán parlamenti támogatást nyújtott. Az utána jövő liberális és demokrata-liberális miniszterelnökök már koránt sem voltak annyira szabadelvűek vagy demokraták, a kisebbségi törvény alattuk zápult meg…

Kétségtelen, hogy Adrian Năstase gyarló ember. Hiú és mohó. Kapzsiságában törvényt is sértett. Sérthetett, mert úgy gondolta, hogy rá az nem vonatkozik. Ahogyan ma is – a (telj)hatalmuk birtokában vagy illuziójának közepette – sokan így gondolják.

Ám hiába jogszerű a bebörtönzése, mégis sokak számára leginkább példastatuálásnak tűnik. Koncepciós eljárásnak, politikai leszámolásnak talán mégsem… Elsősorban azért, mert a korrupt politikusok elítélése nálunk még mindig nem törvényszerű. Azaz nem szokás.

A Năstase pere, az őrizetbevétele és a börtönbe szállítása körül csapott sajtócirkusz nézőiben pedig az is felmerül, hogy nagy átverés-show részesei vagyunk. A showt csak kisebb mértékben szánják a „Börtönbe veled, csirkefogó!”-t kiáltó csőcseléknek. Valaki(k) nagyon bizonyítani akarnak Brüsszelnek, Washingtonnak: nálunk annyira függetlenül és jól működik az igazságszolgáltatás, hogy miniszterelnökök is börtönbe kerülnek! Csakhogy Brüsszel és Washington, a csőcseléknél különb hazai megfigyelők inkább azt látják: ebben az országban még a miniszterelnökök is börtöntöltelékek, ám őket csak akkor dugják dutyiba, ha elbuknak, ha az igazságot politikai ellenfeleik osztják.

S ez bizony lesújtó bizonyítvány!



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik