facebook cover


Kustán Magyari Attila: Legyünk újra transzilvanisták


-A A+

Nyolcvanöt emberrel annyi idő alatt találkozunk, amíg a kisvárosban a lakásunktól elsétálunk a központig, a nagyvárosban a lakásunktól elsétálunk az első szupermarketig. Nyolcvanöt ember megtölt két autóbuszt, három vagy négy osztályt az iskolában, ennyi ember szavazatát bármelyik párt képes megszerezni, ennyi ember a szaunában tömeg, a tüntetésen részlet.

És ennyi ember – ha a világ leggazdagabbjait gyűjtjük egybe – tart a kezében annyi vagyont, amennyit az emberiség szegényebb fele. 1.600 milliárd dollárt. Ez az összeg folyamatosan nő az előbbi oldalán, hiszen megvan rá a lehetősége, és csökken a másik oldalon, amelyikhez a 3,5 milliárd ember tartozik (ez már rengeteg busz, vagy esetükben szekér, és sem szaunában, sem tüntetésen nem látni őket).

A tény már önmagában felháborító, hát még a világ leggazdagabb embereként számon tartott Bill Gates (esetünkben ő a buszsofőr tehát) kijelentése, miszerint 2035-re már nem lesznek szegény országok a világon. Már az sem könnyű kérdés, hogy mit jelent a szegénység: én úgy tudtam, Románia is szegény ország. Európában mindenképp, na de több szempontból is a 190-es lista első negyedében szerepelünk, globális áttekintésben panaszra alig volna okunk. Ráadásul Kína gazdag ország, a lakossága viszont…

A felháborító inkább ez az átlátszó hazugság. Gates nyilván tisztában van a gazdaság működésével, tudja azt, hogy a magatehetetlen országok termőföldjeiből nem fognak új technológiák, szakemberek és infrastruktúrák kinőni, ha pedig a globális tőke kopogtat, abból ugyan ők is nyernek, de elsősorban a kopogtató maga. (Vagy azt gondolná valaki, hogy Romániban egy varroda alkalmazottja annyit keres, amennyit a német hölgyek ugyanazzal a munkával, ugyanannál a vállalatnál?)

Gates ellen szól az Oxfam nemzetközi segélyszervezet egy másik felmérése, miszerint tíz emberből hét él olyan országban, ahol az egyenlőtlenségek nőttek, az Egyesült Államokban a válság óta a leggazdagabb egy százalék vagyona nőtt, az alsó kilencven százaléké csökkent.

Az egyenlőtlenség pedig nem vezet jóra, már csak a nyers gazdasági megfontolások szerint sem: ha a lakosság nem tud eleget tenni a globális követelményeknek, nem képzett és tájékozott, nem optimista és tettrekész, akkor az meglátszik mindenen, amihez csak hozzányúl.

Elég csak azokra az ismerőseimre, barátaimra gondolnom, akik Európában és a világban mindenhol fellelhetők: van, aki elmondja, hogy soha többé nem tér vissza, mert ha nehéz szívvel is, de elszakadt innen. Aztán van a hazatérő ember, aki viszont úgy óvja magát a vállalkozástól, mintha legalábbis tűzbe kellene tenyerelnie. Egyik Londonban élő ismerősöm magyarázza, hogy is van ez: inkább kipofoz két lakást, és kiadja bérbe, mert „a román állammal nem éri meg”, mármint vállalkozni. Hazaköltözik, hazahoz egy darabot abból a kultúrából, ami ott meglegyintette, és reméli, hogy ebből mások is nyernek.

Egyébként ez a globális kulturális összenövés egyik hozománya: marad, aminek maradnia kell, és mellérendeljük azt, amit érdemes. Így, ha nem is 2035-re, de majd egyszer közelebb kerülhetünk egymáshoz, gazdasági értelemben is.

Ezt Erdélyben nekünk nem is meg-, hanem újra kell tanulnunk: nem éppen az együttélés és együttműködés a transzilvanizmus alapja? 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik