Domborzat: A tengerszint felett 86-91 méter közötti magasságú, egyhangú felszínű. Letarolt futóhomok-hátak, elhagyott folyómedrek, morotvák, folyóhátak emelkednek ki a felszínből.

Ezt a néhány szót a Karcag melletti Beregfürdő honlapjáról másoltam át. Nyilvánvaló, hogy a Kárpátok-mente lakója nem a tájat bámulni utazik át a két évtizede önállósodott községbe, hanem a gyógyító hatású termálvizet keresi a fürdőhely szabadtéri vagy fedett medencéiben. De létezik ott még valami: a Megbékélés Háza, ahol augusztus második felében tábort szerveztek a moldvai csángó kisiskolásoknak „jutalmul jó tanulmányi eredményükért és egész éves szorgalmas magyarnyelv-tanulásukért." A közösségi összefogásra felkérő hirdetményben a szervezők utalnak arra is, hogy „az idei évben önkéntes drámapedagógusok segítik munkánkat, tartanak magyar nyelvi foglalkozásokat."

A tábor lejárta után a magyarországi médiában az egyik önkéntes drámapedagógus a következő nyílt levelet jelentette meg: „Csángó gyermekek táborában töltöttem egy hetet Berekfürdőn, ahol Moldvából érkezett általános iskolásoknak tartottam drámafoglalkozásokat. Sokat tanultam tőlük a szokásaikról, a hagyományőrzésről."

A levélíró azután kitér arra, hogy a táborban barantás foglalkozásokra is sor került.„Bemelegítésként a magnó régi magyar katonai indulókat harsogott, és a vezető zárt sorokba állította a gyermekeket, akikkel aztán lelkesítő menetelésbe kezdtek. Volt ott jobbra át, balra át és minden, ami belefér. Ezt követően külön csoportokban botozhattak, nehéz, vasból készült dobócsillagot hajigálhattak, íjászkodhattak a vállalkozó szelleműek."

Este a kocsmában az ősi harcművészetekben meglehetősen járatlan drámapedagógus rákérdezett a foglalatosságra. „A barantások vezetője elmondta, hogy különféle harcművészeti praktikákkal az idegrendszerre jótékony hatást gyakorló mozgást végeznek, s ez segít kibontakoztatni az elemi ösztöneiket. Probléma ugyanis, hogy mostanság az óvónők és a tanítók rászólnak a fiúkra, ha birkóznak, pedig nem szabadna rászólni, mert az erőszakot természetüknél fogva igénylik. A nők ezt sosem fogják megérteni. Arra a kérdésemre, hogy vannak-e az erőszakon kívül az ösztönök kiélésének alternatív módjai, azt felelte, hogy az mind csak pótcselekvés, és komoly problémát okoz a fejlődésben."

A drámapedagógus levele szerint ezt követően a barantavezér kiselőadást tartott a magyarság ősi küldetéséről és eljutott napjainkig: „Vázlatpontokban valahogy így nézett ki a monológ: a szerbek és a románok a második világháború idején embereket nyúztak, a magyarok akkor is tiszták tudtak maradni. A numerus clausus arányos intézkedés volt. Horthy nem tett semmi rosszat. A holokauszt hazugság, a média nyomja belénk. Ha drámával foglalkozom, biztosan én is látom, hogy ha bármelyik színházi előadást vesszük alapul, a társulat 90 százaléka zsidó."

„Ennél a pontnál – írja a drámapedagógus - az egyik pedagógusunk megkérte az urat, hogy lehetőleg fejezze be, amit elkezdett, mert sokakat bánt a szavaival. A vezető nagy felháborodva fordult el, és nem szólt hozzánk az est további részében."

A drámapedagógusban azonban minden bizonnyal maradandó nyomot hagyott a beszélgetés eddigi része is, mert levelét így zárja: „...irigylem a csángó gyermekeket, akik önfeledten játszottak a barantás botokkal, és fogalmuk nem volt arról, milyen eszmék állnak a bot másik végén..."

Még szerencsére. Mert a moldvai csángó gyermekek interetnikus környezetben nőnek fel és áldozatos munkát vállaló helyi tanáraik nem csupán a magyar nyelv megismerésére és szeretetére, hanem szomszédaik és általában a másság tiszteletére is tanítják őket, miközben megpróbálják nyitogatni előttük a nagyvilág kapuit. Alighanem ugyanígy kerültek Beregfürdőre és nem is akárhová, hanem abba a házba, ahonnan a megbékélés sugárzik ki.

De valószínű még nem mindenkire. Alighanem addig még sok hévíznek kell a felszínre törnie és érdemes még több önkéntes drámapedagógust munkába állítani.
Persze, nem a csángó gyermekek észjárását pallérozva.