facebook cover


Ambrus Attila: Valahol Európában


-A A+

„Felnőtt. Ellenség. Könyörgöm, akasszuk fel” – visítja Radványi Géza filmjében egy szeplős kis csibész, amikor a rongyos, árva gyerekek megtalálják rejtekhelyén a neves karmestert. Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu bejelentette, hogy időnap előtt menesztené Traian Băsescu államelnököt. A két történet között annyi az eltérés, hogy a Valahol Európában zenésze, a Somlay Artúr alakította Simon Péter nem szolgált rá akasztására. Traian Băsescu alakoskodása pedig szánalmasra sikeredett. Főként tízéves országlásának utolsó két évében.

Két éve múlt annak, hogy a székelység ünnepelt. Egyesek szívükre, mások Tőkés Lászlóra és Orbán Viktorra hallgatva, ismét mások elbizonytalanodva az RMDSZ felemás állásfoglalásától, úgy döntöttek, hogy nem mennek el szavazni. És az eredmények ismeretében úgy tűnhetett, hogy a jó oldalra álltak.

Akkor úgy értékeltem: Traian Băsescu megnyerte a csatát, de nem valószínű, hogy győzni fog. Az alig valamivel ötven százalék alatti részvétel a lehető legrosszabb eredmény volt. Mindkét tábor feljogosítva érezhette magát a politikai gerillaharc folytatására. És folytatta is.

Traian Băsescu mellett szól a Központi Választási Iroda és az Alkotmánybíróság végzése. Noha csak valamivel több mint tíz százaléknyi szavazatot kapott, kisajátíthatja azt az 54 százalékot is, aki a bojkottra hallgatva nem ment el szavazni, illetve aki lustaságból, nemtörődömségből akkor sem voksolna, ha az adók végleges eltörléséről rendeznének népszavazást.

A Szociáldemokrata Párt azzal érvelhetett, hogy jóval többen szavaztak az államfő leváltása mellett, mint ahányan három évvel azelőtt elnökké választották. A bojkott miatt a szavazás számszerű eredményei arra utaltak, hogy tíz romániaiból kilenc Băsescu távozását várja.

Traian Băsescu, amint visszatért, elbarikádozta magát a Cotroceni-i palotában. S mint hajdan Lăpuşneanu vajda onnan sziszegte ellenfeleire: „Ha ti nem is akartok engem, én akarlak!” S mindjárt hozzá is fűzte, mint elődje: „Sokakat megsapkázok még én!” És meg is sapkázott.

A Szociáldemokrata Párt folytatta áskálódásait az elnök ellen, sorra váltotta le bizalmi embereit. A titkosszolgálatokat és az igazságszolgáltatást nem sikerült megnyernie.

Traian Băsescu éppen két éve köszönte meg az erdélyi magyaroknak a támogatást, és azt mondta, nem felejti el. Elfelejtette. Ha akart volna, akkor sem tud sokat segíteni, s amikor tudott volna, akkor sem sokat akart. Traian Băsescu politikailag meggyengült. Még ádázabbul és gátlástalanabbul küzdött a székéért, s ellenfelei, akik nem erősödtek meg eléggé, még inkább harcoltak, hogy letaszítsák.

Folyt mindkét oldalról a gyűlöletbeszéd. A gazdasági krízistől is elkínzott társadalom két nagy táborra szakadt, befészkelte magát közénk az erkölcsi válság is.

Ennek méretét és hatását lemérhetjük manapság, amikor éppen az államelnök vádolja meg nyilvánosan titkosszolgálati kapcsolatokkal ellenjelöltjét, úgy, hogy mindenki arra a jelöltre gondol, amelyikre akar. Történik ez manapság, amikor a pártok szekértáborába szegődött hírtelevíziók hangadói nevezik az RMDSZ-t, az erdélyi magyarságot Moszkva bérencének, terrorista gyülekezetnek. És megtehetik ezt büntetlenül. Sőt, fokozhatják a gyűlöletkeltést napról napra, mintha csak erre megrendelést kaptak volna. De hogyne tehetnék, mikor az alaphangot egy Európai Parlamenti képviselő ütötte le. A szavazatokért bármire hajlandó Monica Macovei volt az első, aki azt hazudta, hogy akik a székely autonómiáról beszélnek most, azok Moszkva játszmáját segítik. Monica Macovei az államfő kegyeltjeként lett brüsszeli politikus...

Örülhettek két éve a székely megyék lakói: ők győztek, Băsescujuk maradt. De az aljas eszközökkel vívott hatalmi játszmában mi ma vesztésre állunk. A tisztességtelen politizálás, a gyűlöletkeltés, a megosztottság mint politikai program mindig a kisebbségek kárára van.

Ezért én is szívesen kiáltanám Călin Popescu Tăriceanuval: Könyörgöm, függesszük fel! Sok más hazai politikussal együtt. Akikről már-már kicsúszik a szánkon, hogy akasztófára valók. De ez a régi magyar mondás természetesen politikailag ma már nem korrekt. Ezért vissza is vonom azonnal. De mit tegyünk azokkal a politikusokkal, akik rá se rántanak a politikai korrektségre?

Amit Traian Băsescuval is tennünk kell. Hagyjuk most már utolsó köröket futni. És sürgősen felejtsük el. No meg, óvakodjunk politikai örököseitől, ha már Ceauşescu szellemi örököseitől nem tudtuk megvédeni magunkat.

Csak így juthatunk el valahogy Európába.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik