Ha a Nobel-díjakat kiosztó héttagú bizottság is úgy akarta volna, akkor idén lett volna Romániában született – és jelenleg is Romániában élő! – Nobel-díjas. Az irodalmi Nobel-díjasok listájára felkerül ugyanis Traian Băsescu kedvenc szerzője – akinek évek óta olvassa ugyanazt a könyvét – Mircea Crătărescu.

Ha a politikában nem is, az irodalomban azonban úgy tűnik, megegyezik Traian Băsescu és Victor Ponta ízlése. Utóbbi ugyanis a díj kiosztása előtt sok sikert kívánt annak a szerzőnek, akit 2010-ben még a „Führer (értsd: Traian Băsescu – szerző megj.) értelmiségijének nevezett” ellene írott cikkei miatt. Persze, lehet, hogy Victor Ponta nem olvasta Cărtărescu könyveit, és csupán azért kívánt neki sikert, hogy – elnökválasztási programja szerint – „büszkék legyünk románságunkra”.

A Nobel-díjat egyébként 353 alkalommal amerikaiak nyerték el, Nagy-Britannia 117, Németország 102 Nobel-díjassal büszkélkedhet. A „keleti blokkból” Lengyelország és Magyarország áll a legjobban, 16-16 Nobel-díjassal.

Romániában viszont éveken át hiába szurkoltak annak, hogy az 1901 óta kiosztásra kerülő legrangosabb díjat megkapja bárki, aki legalább az országban látta meg a napvilágot. 1974-ig kellett várni, amikor is román(iai) származású személy részesülhetett a magas kitüntetésben. A Iaşi-ban született Emil Palade harmincnégy éves korában, 1946-ban hagyta el Romániát. New York-ban a Rockefeller egyetem kutatója volt. Az Egyesült Államokban több kitüntetést is kapott, a tudományos érdemrendet egyenesen Ronald Reagen elnök nyújtotta át neki. Idehaza semmire sem vitte, a hadsereg orvosi karában kapott állást. Ceauşescu Romániájában jóformán tudomást sem vettek orvosi Nobel-díjáról, de 1989 után is egészen 2007-ig kellett várni ahhoz, hogy végre átnyújtsák neki a Románia Csillaga érdemrendet. (A „post mortem” kitüntetésekben jeleskedő Traian Băsescu államfő most még idejében lépett: a 95 éves Palade ugyanis egy évre rá meghalt).

1986-ben a Máramarosszigeten 1928-ban született Elie Wiesel kapott Nobel-békedíjat. Tizenöt éves korában Auschwitzba deportálták, majd miután az amerikaiak felszabadították a tábort, a Sorbonne-on tanult, később az Egyesült Államokba települt át. Könyveit több mint harminc nyelvre fordították le, a lágerben eltöltött borzalmas időket megörökítő Az éjszaka című műve több mint 6 millió példányban kelt el. Máramarossziget 1924-ben Romániához tartozott, így Wiesel már fiatal korában megtapasztalhatta a Goga-Cuza-kormány zsidóellenességét, amely olyan méreteket öltött, hogy az észak-erdélyi zsidók nagy többségéhez hasonlóan Wieselék is örömmel üdvözölték az 1940-ben bevonuló magyar csapatokat. (Paul Goma a román államhoz való lojalitás hiányának tartja mindezt). Igaz, lelkesedésük hamar lelohadt…

Romániában „román származású” Nobel-díjasnak tartják Wieselt, bár a korabeli alkotmány, majd a Goga- és Gigurtu-féle törvények nem szavatolták a romániai zsidók számára a román állampolgárságot. A Wikipedia szerint bár román területen született, Elie Wiesel állampolgárságát hivatalosan akkor jegyezték be, amikor Máramarossziget már visszakerült Magyarországhoz – vagyis magyar állampolgár volt. A román holokausztot hosszú időn át tagadó hivatalos Románia csak akkor kezdett el foglalkozni vele, miután magas rangú kitüntetéseket kapott az Egyesült Államok, Franciaország elnökétől, az ENSZ-től, és 136 egyetem díszdoktora lett. Így csupán tizenöt évvel a Nobel-díja után választották a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává, és hetvennégy éves volt, amikor Ion Iliescu államfő átnyújtotta neki a Románia Csillaga érdemrendet.

Herta Müller harmincnégy éves korában vándorolt ki Németországba, ahol sikeres íróvá lett, több díjat, kitüntetést is kapott, ideértve a német Nagy Érdemkeresztet. A német kormány két alkalommal is Nobel-díjra jelölte. Romániában a kommunizmus hatalomra kerülése után a családot megfosztották mindenétől, anyját öt évig tartó kényszermunkára vitték Oroszországba. Herta Müller kapcsolatot tartott fenn a Bánsági Akciócsoporttal (Aktionsgruppe Banat), így felhívta magára a Securitate figyelmét. Mivel visszautasította a Ceauşescu politikai rendőrségével való együttműködést, „egészséges munkáskörnyezetbe” helyezték a Tehnometal üzemnél, ahol fordítóként dolgozott. Később helyettesítő tanárként és óvónőként kereste meg kenyerét.

Most pedig megszületett a negyedik „román” Nobel-díjas: az 1962-ben, Aradon született Stefan Hell. Maga is sváb, mint Herta Müller, tizenhat éves korában került Németországba, miután Ceauşescu pénzért adta el előbb a zsidókat, aztán a németeket. Németországban lett belőle fizikus, a Heidelberg Egyetem doktora. Romániában „Románia első vegyésze”, „a világhírű akadémikus” árnyékában talán a „tudósasszony” könyveinek egyik társszerzője lett volna, az összeollózott anyagok maradékából pedig – a jelenkor hazai divatja szerint – feltehetően összeplagizált volna egy könyvet...

Ilyen körülmények között alighanem sokáig kell még várnunk arra, hogy Romániában élő és alkotó személy kapjon Nobel-díjat. A Nobel-díjat ugyanis az orvostudomány, a fizika, a kémia, a gazdaságtudományok területén adják, illetve van irodalmi és békedíj is. E területeken azonban Romániában senki nem alkothat kiválót: mindehhez elmélyült kutatómunkára, laboratóriumokra, sokmillió eurós felszerelésekre lenne szükség. Romániában viszont az oktatás és a kutatómunka helyzete kétségbeejtő, az országban nem a tehetség, hanem a rokoni kapcsolatok érvényesülnek, a középszerűség pedig szinte érdem. Irodalmi remekművek sem születhetnek olyan országban, ahol az államfő szerint nem filozófusokra, hanem pincérekre van szükség, egy államfő-jelölt pedig úgy véli, a sok könyv csak elbutítja az embert…