Mindenki számára egyértelmű, hogy idehaza, az egyre foghíjasabb erdőkkel koszorúzott Kárpátok fojtogató ölelésében nem politikai preferenciák szerint voksolnak az emberek. A tiszta politikai ideológiák rég ki vannak szolgáltatva az azonnaliságnak, és az elmúlt esztendők politikai (kényszer)házasságai olyan szörnyszülötteket nemzettek, amelyek láttán a kategóriákban gondolkodó nyugati elemzőt valószínűleg a hideg rázza, valahányszor a román közélet értelmezésére kérik fel.

Nálunk az ideológiák sajátos köntösökbe bújva, jobb esetben egy karizmatikusabb, rosszabb esetben kevésbé szalonképes, de épp kéznél levő közéleti szereplő által megszemélyesítve jutnak el a médiák (szenny)csatornáin keresztül az emberekhez – akiket szokás szavazópolgároknak is becézni. Innen tovább viszont nem tudjuk, hogy mi történik ezekkel az ideológiákkal. Nem tudjuk, hogy miképpen lesz az ideológiából pecsétet lendítő karmozdulat, táblát rázó, ablakzúzó és útlezáró indulat. Azt tudjuk csak, hogy a hirdetett közéleti elméletek és a közéleti megnyilvánulások között van ok-okozati kapcsolat, de ennek a kapcsolatnak a mibenlétéről, közvetett, illetve közvetlen voltáról a lélekbúvárok is csak meglehetősen nagy hibaszázalékos becslésekkel tudnak szolgálni.

Mindezt a mostani választásokra vonatkoztatva, valószínűsíthetjük, hogy kevesen voksoltak tudatosan, elvek és tények ismeretében, míg a legtöbben közvetlen tapasztalatok általánosítása alapján. Feltehető, hogy többnyire nem látjuk be döntéseinknek sem okait, sem várható következményeit, hanem bízunk abban, hogy az általunk választott párt (vagy annak képviselője) valamennyire ragaszkodni fog kijelentett ideológiájához (lett légyen az bármilyen hibrid, mozaikos), és bízunk benne, hogy az a kevés, amit tudunk a politikai zajlások kulissza-tipológiájából, elegendő lesz rá eldöntenünk: melyik jelölt képviseli leginkább erkölcsi elveinket... Előfordul az is, hogy félinformációk birtokában kényszerülünk véleménynyilvánításra, és nem mindenki van tudatában annak, hogy csak részleges információkkal rendelkezik és nyilvánít véleményt (vagyis szavaz).

Ez esetben viszont felmerül a kérdés: morálisan milyen jelentősége lehet egy olyan voksnak, ami mögött nem áll az elemi követelményeknek eleget tevő tájékozottság, reflexió? A pragmatikai jelentés egyértelműen megállapítható: „igen”, „nem” és „határozatlan/érvénytelen”, az igazi jelentéshordozók azonban azok a személyes, belső történések, amelyek eredményeképpen a döntés megszületik. Ezek viszont, komplexitásukból eredően, nehezen érhetőek tetten – még a legkörmönfontabb mélyinterjúk, legösszetettebb kérdőívek is csak részlegesen fedik fel a motiváló/demotiváló tényezőket.

Sajnos az idei kampányhadjárat is bebizonyította, hogy a közvetlen, azonnali dolgok – elég, ha csak az „olaj-liszt-szindrómára” gondolunk – nagymértékben befolyásolhatnak döntéseket, de abban sem lehetünk biztosak, hogy a másik oldal kristálytiszta elvek mentén vezette le akcióját – ki tudja, kinek-kinek mi a saját lisztje és olaja?

Amíg ez ki nem derül, maradunk a kesernyés szájízzel, hogy igenis szavaztunk, de nem tudjuk maradéktalanul, erkölcsileg tartható érvekkel alátámasztani, hogy miért épp arra, akire, illetve arra nem, akire nem…

Itt és most azt kínálták nekünk, hogy olaj és elvek között válasszunk. Azt tudjuk, hogy az elvek is lehetnek hasznosak, de az olaj is szükséges. Azt is tudjuk, hogy a víz és az olaj nem vegyül könnyen. De azt is, hogy az olaj elfogyhat, az elvek viszont nem.

Úgy tűnik tehát, a dolgokat kötelezően relativitásukban kell majd kezelnünk – mind saját gyengeségeink, mind a választottunk esendősége tudtában. Közben reménykedjünk, hogy nem fulladunk bele a szokatlan párosítású ideológiák által „felszentelt” olajba, amit kéretlen öntenek ránk, gyanús bőkezűséggel, a Feljebbvalók.