Szerencsétlenséget hozott a tizenhármas szám a székelyeknek – a két évvel ezelőtt, hagyományteremtés céljával először megrendezett Székely szabadság napja idén rövid idő alatt kudarcba fulladt. „A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében” – így foglalta össze a március 10-i rendezvény lényegét 2013 januárjában Izsák Balázs, a székely autonómiatörekvéseket képviselő SZNT vezetője. A nemzeti érzületre apelláló Izsák, aki egy ideig amolyan jóságos nagyapaként lebegett az erdélyi magyar politika fölött, tavaly novemberben bedaráltatta magát és Szervezetét Tőkés László expüspökkel az Erdélyi Magyar Néppártba. Ez a gesztus arra is rávilágított, hogy semmiféle stratégia nem volt a Székely szabadság napja mögött.

2013-ban igencsak kritikusan álltam hozzá ehhez a rendezvényhez – zavart az, hogy Marosvásárhelyen ismét etnikai konfliktust szítanak. Nem tudtam elfogadni azt sem, hogy ezt a rendezvényt épp március 15-e előttre időzítették. Fontosabb volt az RMDSZ-szel szembeni politikai imázsépítés, a pártok közötti verseny, a “ki visz ki több embert az utcára”, mint a nemzeti ünnep.

Most bizonyosodott be, hogy nem volt alaptalan az aggodalmam, hisz bár véres konfliktus nem volt a román és magyar lakosság között, a magyar vagy ha úgy tetszik székely szívek mégis véreztek. Nem tudom, Izsák Balázs felmérte-e, hogy milyen következményekkel jár az, ha az általa „megvezetett tömegnek” nem mutatja tovább az utat, nem mondja el azt, hogy mi lesz a folytatása a 2013-as, 2014-es székely zászlós felvonulásnak. Belevitte őket egy olyan játszmába, amelynek ő maga sem látta az eredményét.

Mert lássuk be, a hagyomány attól hagyomány, ha folytatják. Az ad értelmet neki, az tölti fel tartalommal. Igen, tudom, hogy 2013-ban petíciót küldtek a prefektusnak, de azt is, hogy azon nem volt sem pecsét, sem aláírás, azaz nem tekinthető hivatalos dokumentumnak.

Mi a vége a zászlólobogtatásnak? Az, hogy attól lesz autonómiája Székelyföldnek, gondolom, senki nem hiszi el. És attól sem lesz, ha Magyarországról érkező támogatásokkal zászlólobogtatósdit, felvonulósdit szervezünk. Az RMDSZ nem különösebben lobogtatja az autonómiatervezetét, de amögött legalább van valamiféle stratégia. Megvolt a társadalmi vita, megnézték, hogyan lehet olyan szöveget írni, amely „kijátssza” az Alkotmányt. Igen, ez a harc a taktikáról szól, nem a fejetlen menetelésről.

Ugyanakkor érdemes azon is elgondolkodni, hogy a maroknyi székely látványa mit üzen a csúnya marosvásárhelyi polgármesternek. És mit üzen a Gyergyószentmiklóson összegyűlt alig félezer székely atyafi zászlólobogtatása a többségi románság felé. Mit üzen az, hogy az idei akció a román média ingerküszöbét sem érte el? S ha már a médiánál tartunk, külföld mennyire figyel az autonómiatörekvéseinkre? A magyar közmédián kívül érdekelt-e valakit a nagy menetelés, a szabadságnap?

Izsák Balázs eddig egy cél felé vezette népét: és ez a kudarc. Itt az ideje az elszámolásnak.