facebook cover


Ambrus Attila: Félelemből újbeszéd


-A A+

Látszólag van fontosabb kérdés ma Romániában, mint a sajtószabadság. A média, a hatalmi ágak, a gazdasági érdekcsoportok (köztük a maffiózó típusú bűnszövetkezetek), a szolgálatok összefonódása miatt azonban aligha lehet napirendre térni fölötte.

Egyszerre kaptam kézhez a bukaresti sajtófigyelő ügynökség, az Active Watch, a Független Újságíró Központ jelentését, valamint Udo Ulfkotte német publicista és hírszerző Megvásárolt újságírók című könyvének magyar fordítását. Párhuzamos olvasatuk döbbenetes hatású.

A Független Újságíró Központ (maszol.ro-n is olvasható) helyzetjelentésének legdrámaibb mondata ez: „Ha egy szóban kellene jellemezni a hazai média állapotát, akkor a félelem szó lenne a legmegfelelőbb.” A különböző eszközökkel – gazdasági cenzúrával, politikai nyomással – sarokba szorított szerkesztőségek újságírói félnek. Ma a félelem működik ott, ahol egy évtizeddel ezelőtt még különböző vélemények ütköztek egymással, s ez szolgálta a pluralista társadalom felé haladás ügyét. Ez a mai félelem azonban nem felszabadító, hanem bénító hatású. A megfélemlített médiamunkások nem kitálalnak, hanem kitalálnak egy új nyelvet, orwelliesen újbeszélnek. Félre.

Erről jegyzi meg Udo Ulfkotte, hogy a gondolkodási sablonokat az újságírók sajátítják el először. Van, akit megbíznak ezzel, van, aki ezt látja trendinek, és követi. A félelemtől vezérelt újságíró előbb belekényszeríti az embereket a félelemketrecbe, majd eléri azt, hogy a szabad gondolkodást tisztességtelennek tartsák. A legutolsó stádiumban pedig megváltozik a korábban éppen a gondolat, a vita szabadsága eredményeként prosperáló társadalom közgondolkodása. Egyre többen tudatosítják, hogy bizonyos dolgokat többé már nem szabad kimondani, mert a véleménykülönbséget büntetik.

Sajtómunkásokként és -fogyasztókként a média agymosásának áldozatai vagyunk, politikailag korrekt újságírók, akik saját magukat cenzúrázva dolgoznak, mondják meg, mit gondoljunk, akárcsak egy totalitárius diktatúrában.

Ulfkotte rezignáltan állapítja meg: a gondolatszabadság Németországban ma már csak papíron létezik.

Az erdélyi magyar sajtóban némiképpen még jobb a helyzet. Előnyünk az, amit az Active Watch ma már veszélyeztetésnek tart: a magyar kisebbséghez tartozunk Romániában. Így nem tudjuk kritikátlanul fogadni azokat a sajtóhíreket, miszerint a Velencei Bizottság elnöke is hozsannázva fogadja a tényt, hogy a kisebbségi kérdés végérvényesen meg van oldva, vagy hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása jogorvoslatot jelent. Az erdélyi magyarok egy része még nem kapott rá az újbeszédre, nem mondott le a gondolkodás fárasztó gyakorlatáról.

Noha a média újhullámai nálunk is ugyancsak csapkodják a szellemi ellenállásnak ezt a falát.

A legutóbbi és legeklatánsabb példa R. Róbert és Sz. Domokos (a gyanúsítottak esetében ez a sajtóetikailag helyes névközlés) őrizetbe vétele körül kialakult médiahekk. Kideríthetetlen ugyan, hogy honnan, milyen bugyrokból származott az az információ, miszerint R. Róbertet azért vizsgálják, mert havonta tízezer euró csúszópénzt kapott egy parkolócégtől, de tény, hogy két romániai hírügynökségre hivatkozva, az MTI-re alapozva az erdélyi magyar média ügyészségi forrásokat emlegetve lehozta a hírt. Amelyről másnap már kiderült, hogy álhír. De a megvezetés – a médiamunkások és médiafogyasztók megvezetése – megtörtént. A sajtó gyors reakciós kényszere negatív hangulatot teremtett két közéleti személyiség, egy érdekvédelmi szervezet ellen. Olyant, amilyenhez a lapok, honlapok semmiképpen nem szerettek volna hozzájárulni, de amelyhez akaratlanul is hozzájárultak.

A történet politikailag természetesen korrekt. Egy korrupt országban – ahol a szegénysége, tehetetlensége miatt frusztrált tömeg cirkuszt és vért követel, mint hajdan Róma népe – a korruptak leleplezésétől a szabad sajtó nem tekinthet el. Ám tanulságos lehet újságírók és olvasók számára, a médiamanipulációs technikákat jól ismerő Ulfkotte evolúciós példázata: Az evolúció szemet adott az embernek, hogy megfigyelhesse a környezetét és agyat, hogy fel tudja dolgozni a külső hatásokat, melyek között vannak érzéki csalódások is. Van, amikor olyan képet látunk, amelyet ha közelebbről megvizsgálunk, azonnal kiderül, hogy különbözik a valóságtól, noha „politikailag korrekt”.

Mindez a sajtó felelősségét veti fel: félünk-e már az igazságtól? Mi, újságírók és Önök, olvasók?

Nincs ma aktuálisabb kérdés Romániában, mint az, hogy szabad és felelős maradhat-e a fősodor sajtó. Hagyják-e annak? Hagyjuk-e tönkremenni a rendszerváltás legkézenfekvőbb eredményét?

A demokratikus társadalmi berendezkedés függ ettől.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik