facebook cover


Ágoston Hugó: Baljós jelek


-A A+

Miután az állam elnöke ismét elővette játékos kedvét, és hosszas hallgatás után üzent a népnek, de főleg a politikai ellenfeleinek, a kampány zaja – mintha csak felcsavarták volna – felhangosodott. A hangsúly, amellyel beígérte, hogy megszólal („rövidesen meglátják, hogy nem változtam meg", mármint nem változott meg a szemlélete és a modora), azt a híres korábbi, referendum-kampánybeli „nincs ez jól, kvesztor úr!" intést juttatta eszünkbe, amitől beindult az ügyészi gépezet, s mit ad isten, az ANI most is azonnal, már másnap akut összeférhetetlenséget állapított meg a kormány négy tagjánál. Ezek a menetrendszerű véletlen egybeesések a mi befolyásolatlan igazságszolgáltatásunkban! A jelenlegi kormány különben is világcsúcsot fog dönteni: szinte több tagja cserélődött ki, mint ahány van... Igaz, hogy mindezek mellett a nyári puccsnak nem csupán az elszenvedője, de a kudarcot vallott elkövetői is szabadon járnak-kelnek, ami szintén nagyjából egyedülálló a puccsok világtörténetében. Közben az államelnök valós gondokra is felhívta a figyelmet, de ő most már mondhat akármit, a legtalálóbb megjegyzése is kampánygyanús, legfeljebb a kedélyek borzolására alkalmas.

A sors iróniája, hogy nekünk, magyaroknak ebben az esetben ugyanaz a félnivalónk, mint a népszavazás nyomán székét (bonyolult machináció nyomán) megtartó, ámde legitimitása és tekintélye – s nemkülönben a pártja – utolsó maradékait élesztgető államelnöknek. Nevezetesen attól kell félnünk, hogy a jobboldali ellenzék olyan kevés, a regnáló balliberális szövetség pedig olyan sok szavazatot szerez, hogy Pontáéknak a parlamentben sikerül alkotmányozó többséget kialakítaniuk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy könnyen előfordulhat: a politikai indulatok felkorbácsolása nyomán megnövekedett választási kedv miatt december 9-ikén tisztára olyan „fülkeforradalomnak" lehetünk majd tanúi, amilyen Magyarországon volt, és hogy – az elkövetett sok ostobaság történelmi bűnbe hajló betetőzéseként – Viktor Victort segíti, romániai ötödik hadoszlopa révén megakadályozva, hogy az RMDSZ elérje az öt százalékos küszöböt, akkor előttünk áll a helyzet teljes perverzitása, a szereplők tragikomikus gyarlósága.

Victor Ponta a politikai sikert nem fogja feláldozni a politikai korrektség oltárán. Korábban többször egyértelműen kijelentette, hogy az RMDSZ-nek a romániai magyarság – egyedüli – legitim képviselőjeként a parlamentben a helye. Eljutott annak a meggondolásnak a tudatosításáig is, amit a magyarság vezetői kezdettől fogva hangsúlyoznak: hogy az RMDSZ parlamenti jelenlétére a politikai és társadalmi egyensúlyon túlmenően az etnikai béke, a többség és a kisebbség normális viszonya érdekében van szükség. Elnöktársa, Crin Antonescu azonban a jelek szerint fontosabbnak tartja a nemzeti kártya kijátszását. Nem mellékes, bár kár vitázni róla, hogy hűvös politikai vagy pedig zsigeri nacionalista alapon teszi-e; valószínűtlen, hogy Victor Ponta kampány közben kiállna ellenében a racionális és demokratikus érv mellett.

Annál is inkább, mivel a már-már nemzeti kommunizmust idéző magyarellenesség újabb politikai formát öltött Dinu C. Giurescu, a nagy tekintélyű történész professzor heves „kiáltványában". Olvassák el honlapunkon, rémisztő mementó. A politikailag éretlen, bár élemedett tudósról megtudjuk elsősorban, hogy az USL – voltaképpen a Konzervatív Párt – parlamenti képviselőjelöltje. (Nesze neked fiatalítás, friss vérkeringés! A militáns jelölt mindössze 85 éves!) D. C. G. rosszallóan írja az RMDSZ-ről, hogy a rendszerváltás utáni 22 évből 13,7 évig (kiszámította!) kormányon volt, ám a tömeges jelenlétre szólítja fel a románokat, hogy elejét vegyék a további „zsarolásának". „Talán egyszer felébredünk, és megleckéztetjük őket!" Ez az ember nem csak politikai ellenfélnek, egyenesen ellenségnek tart minket – ami már túl van politikán!

Az agg akadémikus parlamenti képviselőjelölt felbujtó sorai a román-magyar történelmi vita legszégyenteljesebb gesztusait idézik. Ismét bebizonyosodik, hogy a történelem kereke visszafordítható, hogy Európának ezen a részén a sebeket még sokáig nem sikerül begyógyítani, sem elejét venni annak, hogy időnként felelőtlen emberek az indulatokat felkorbácsolják. D. C. G. „úgy érzi", „1940-ben vagyunk, határaink összeomlásának küszöbén". Mi pedig úgy érezzük, hogy megint ott vagyunk, ahol annyiszor voltunk, hogy megint valamiféle kollektív bűnösséget mondanak ki majd ránk. Az álpolitikai felhívás voltaképpen identitásunk ellen merénylet, és azzal a kockázattal jár, hogy szabadjára engedi a hétköznapi fasizmus indulatait. (De ne csodálkozzunk, a másik oldalon egy zöldfülű „politikus" a kampányban a legionárius mozgalom egyik ideológusának, harci indulója szövegszerzőjének versét idézi, s a Nyírő-ügyön emlékezetesen méltatlankodó jobboldali sajtónk ezen is csak hümmög egy kicsit, fontosabb és sürgősebb számára a „posztkommunista" RMDSZ-t gyapálni.) Milyen szépen, bár kissé összekavarodva és felkavaróan találkoznak is ezek a dolgok! Milyen mélabús félhomályba borítja őket a legelitebb román értelmiség misztikus nacionalizmusa. S milyen mély állandóra hívja fel a figyelmet a Păstorelnek (Alexandru O. Teodoreanu) tulajdonított epigramma, amelyben a legionárius vezért, Corneliu Zelea Codreanut vigasztalja: „Căpitane, nu fi trist! / Garda merge înainte prin Partidul Comunist!" Vagyis a Kommunista Párt viszi tovább a Gárdát. Hogy ezek a mostaniak nem ugyanazok? A lényegük – a gárdizmus lényege – voltaképpen mindenütt ugyanaz.

Még egyszer megkérem az olvasót, nézze meg figyelmesen a lapunkban megjelent tájékoztatást erről a merényletről. Az ominózus kiáltvány láncszerűen terjed a kormányhivatalok postahálóin! Márton Árpádnak igaza van: ez formailag is – akár perelhető – bűncselekmény, hiszen nem csak az államelnök nem kampányolhat (persze kampányol), hanem a kormány hivatalnokai sem.
De bűncsekmény ez a társadalmi erkölcs magasabb, elvibb-eszmeibb szintjén is. A politika sok mindent indokol, sok mindent lehetővé tesz, sok felelősség alól feloldhat. De egy demokráciában egy nemzeti közösséget még a politika örve alatt sem (lenne) szabad megfosztani a képviselet jogától.

Az előjelek számunkra egyre rosszabbak. Megtörténhet, hogy az RMDSZ jelöltjeinek fáradságot nem ismerő, szokottan tartalmas kampánya sem lesz elég, hogy elérjük az öt százalékot. A választás biztos megnyeréséhez az kellene, hogy a két győző, Viktor és Victor tegyen tanúbizonyságot demokratikus elkötelezettségről, a helyzet mély megértéséről. Fogja vissza a saját mamelukjait. Radikálisan: Orbán érje el, hogy az EMNP jelöltjei lépjenek vissza, Ponta zárja ki Giurescut. Akkor talán a 6,5 százaléknyi romániai magyar elérne öt százaléknyi szavazatot.

De persze a kétharmados győzőktől ezt remélni is merészség.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik