facebook cover


Sike Lajos: Lelki sántaság


-A A+

Mint általában a kis népeket és népcsoportokat, a történelem folyamán a székelyeket is többször átverték politikai kalandorok. Olvasmányaimban keresgélve, számomra legemlékezetesebb Vitéz Mihály trükkje. A „nagy országegyesítő" úgy nyerte meg támogatásukat, hogy régi szabadságjogaik visszaállítását ígérte. Méghozzá az osztrák császár külön levelével. Ám a nagyravágyó vajdának esze ágában nem volt Bécshez folyamodni, a császári szabadságlevél hamísítását megoldották székely talpnyalói. A krónika szerint bizonyos Darai István írt egy leveket a császár nevében és a borítékra rásütötte egy valódi császári levél viaszpecsétjét. A hatás tökéletes: a székely fegyverek döntő segítségével Mihály vajda „egyesíti" Erdélyt, Havasalföldet és Moldovát, vagyis a „három román fejedelemséget". Mire a székelyek fölocsúdnak, halomra ölték őket és gyilkolták egymást, sokan a „hegyen túlra" menekültek.

Szerencsére ma már nem lehet őket ilyen olcsó trükkel megvenni. Erre friss bizonyíték a tavaszi helyhatósági választás, amikor Kövér László a tessék-lássék módra előkészített s botrányosan végződő Nyirő József temetéssel próbálta őket az általa támogatott MPP-be terelni. Nem sikerült, az udvarhelyiek nagy többsége csak azért is az RMDSZ polgármesterjelöltjére szavazott!

Akadnak más ilyen példák is, ám úgy látszik, az új Tőkés párt hívei nem tanulnak belőlük. Pedig üzenetük egyértelmű: a történelem megfontoltabbá tette és egyben megkeményítette a székelyeket, s vége az olcsó, néha már-már viccszerű rászedésnek! Szomorú, hogy ezt éppen több olyan ember nem akarja tudomásul venni, aki magasabb végzettsége és hivatása okán jobban kell ismerje a hazai valóságot, benne azt is, hogy a magyarság nagy többsége kit támogat és kit látna szívesen képviselőjének a bukaresti parlamentben.

Nem tudom elképzelni, hogy Sánta Imre református lelkipásztor, aki még pár hete a Mikó- ügyben testvériesen ott állt a három évi börtönre ítélt Markó Attila mellett, (már elnézést) hirtelen olyan bunkó lett, hogy ne látná: most éppen ellenkezőjét csinálja annak, amit korábban tett! Nem is pusztán azzal, hogy az EMNP képviselőjelöltjeként 180 fokos fordulattal volt barátja és harcostársa, Markó ellenfele lett, hanem a háromszéki magyarság parlamenti képviseletének ilyen felelőtlen kockáztatásával. Már a lakosság arányából is kiderül, ketten semmiképpen nem lehetnek győztesek, de nagy esélyt kap a harmadik, román ellenfelük, aki a Terra Siculirum helyett majd egy Țara lui Mihai Vodă táblát tehet Szentgyörgy főterére! S akkor a vesztes prédikátor ennek levétele miatt fog majd éhségsztrájkolni? Ne tegye, mert csaknem biztosra vehető, hogy azok a székelyek, akik a Mikó-épület előtt még tapsolták, majd inkább köpnek egyet!

Ebből a kalandból azért sem jöhet ki lelki sántaság nélkül, mert a székelyek rájönnek: egyszer mindenképpen átverte őket! Vagy akkor, amikor értük tüntetett, vagy akkor, amikor a székelyek többségének érdeke ellen fordult!



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik