facebook cover


Ilyennek látják publicistáink a 2015-ös évet


-A A+

Megkérdeztük publicistáinkat: Mit tartanak az év legfontosabb eseményének – a világban és idehaza? Mi volt a legjobb, mi volt a legrosszabb hír az idén? Az összkép nem túl derűs, de lehetett volna rosszabb is...

Gál Mária: A demokrácia sötét éve

A világban

- Február 12. Minszki tűzszüneti megállapodás. Bár a tényleges hatályba lépésére is szeptember 1-ig kellett várni, és máig nincs százszázalékos fegyvernyugvás, ez a megállapodás sarokkő volt. Nyilvánvalóvá tette, hogy az európai politika formálói hihetetlen kompromisszumokra képesek a fegyveres konfliktusok megoldása érdekében. Az is kiderült, hogy az európai nagyok a saját területükön erősebbek tudnak lenni, mint az Egyesült Államok.

- Július 14. Atomalku Iránnal. Az Irán és a hatok – az ENSZ BT öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína) és Németország – között megkötött megállapodás új helyzetet teremtett az energiahordozók nemzetközi piacán és a közel-keleti erőviszonyokban. Az Irán elleni nemzetközi szankciók feloldása után visszakerül a piacra Irán kőolaj- és gáztartaléka, ami megrengeti Szaúd-Arábia és Oroszország pozícióit. Nem kevésbé meghatározó, hogy a közel-keleti politikai térképre ismét felkerül a perzsa állam, az egyetlen nagy(hatalmú) síita szereplő.

- Szeptember 30. Bombázni kezdtek az oroszok Szíriában. A háború Moszkva színrelépésével sem ért véget, a fegyvert a kalifa serege nem tette le. (Ehhez szárazföldi beavatkozás kell. Nemzetközi, de lehetőleg ne nyugati keresztény, mert Aszad hadserege nem elegendő, belefáradt a négy éve tartó háborúba.) A fordulat nem ebben érhető tetten, hanem abban, hogy a Nyugat is kénytelen volt elfogadni, belátni, hogy Aszad nélkül nem lehet legyőzni a terrorista csoportokat a térségben.

- November 13. Párizsi terrormerényletek. Kétségtelenül a novemberi volt az, amely alapjaiban megrengette Európát. A Charlie Hebdo elleni támadás, majd az azt követő, túszejtésbe és öldöklésbe torkolló januári szörnyűség „konkrét büntetés” volt a Mohamed karikatúrák miatt, meghatározott célszemélyek ellen. A novemberi öngyilkos merényletsorozat már a teljes nyugati civilizáció elleni gyűlölet megnyilvánulása volt. És ez elkerülhetetlenül olyan változásokat fog eredményezni az európai mindennapokban, mint 2001. szeptember 11. az USA-ban: szabadságjogaink rovására növekszik majd a biztonságunk.

- Menekültválság. Új alapokra helyezheti Európát. Magyarán kettészakíthatja, szétrobbanthatja az Európai Unió mai formáját. Eddig csak elmélyítette a régi és az új EU-tagállamok közötti szakadékot, amit oly szorgosan tömögettünk éveken át. Bebizonyosodott: nemcsak a demokrácia hibádzik mifelénk, szolidaritásból is bukásra állunk. És minderre még büszkék is vagyunk. A mini-Schengen gondolatának hangoztatása több mint pillanatnyi politikai manipuláció – tényleg megvalósulhat. Nyugat-Európa kezd belefáradni a pattogó keletbe.

Idehaza

Romániában, véleményem szerint, az év meghatározó pillanata az volt, amikor a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt a hivatalban lévő miniszterelnök ellen. Minden más már logikusan következett ebből. A DNA Victor Ponta elleni fellépése fordulópont volt a rendszerváltás utáni Románia történetében, ugyanis valakik vállalni merték, hogy nyíltan felmutatják az intőt a teljes politikai osztálynak, sőt a teljes román társadalomnak. Azt hiszem, a többség nem értette meg, sőt félreértette, s a román többpárti demokrácia ellen elkövetett „merényletet”a demokrácia és a jogállamiság diadalaként ünnepli. A DNA – pontosabban azok, akik mögötte állnak a gépezetet működtetve – most először adták nyíltan a társadalom tudtára, hogy igenis ők diktálnak, semmibe veszik a demokratikus játékszabályokat, annak adják át a hatalmat, akinek akarják, attól pedig, aki nem engedelmeskedik, aki nem az ő játékszabályaik alapján játszik s megpróbál szembemenni az ügyészi-titkosszolgálati polippal, elveszik.

Emellett még egy fordulópontot látok, vagyis inkább csak egy fordulópont ígéretét hordozó eseményt, bár tartok tőle, hogy nem hoz olyan mélyreható változást, mint a miniszterelnök elleni vádemelés. Előzmény nélküli az az egyházellenes közhangulat, amely a Colectiv-tragédia utáni, a teljes politikai osztályt célzó tüntetések során ütötte fel a fejét. De egyelőre még nem látszik, hogy spontán volt-e, vagy azok, akik a román politika tényleges formálóivá váltak, így akarták megzsarolni valamiért az ortodox egyházat. (A tömeg a Facebook segítségével egyre könnyebben manipulálható.) A közép-kelet-európai társadalmak zömében (nyilván nem az ateista Csehországra gondolok) azok az erők a legerősebbek, amelyek élvezik az egyházak segítségét. Nem véletlen, hisz errefelé még a kommunista diktatúrák is az államegyházakra támaszkodtak. Ezért nem tudom elhinni, hogy ez sikeres kezdete lehet végre az egyház és világ tényleges elkülönülésének. Pedig lehetne.

Nagy horderejű jó hírt nem tudok felidézni 2015-ből. A román demokrácia talán legsötétebb éve volt. Az úgynevezett technokrata kormány megalakulása körüli hercehurcában bebizonyosodott, hogy a romániai pártok 99 százaléka magasról tesz elvekre és szabályokra, s csak a közhangulatnak próbál megfelelni. (Az egyetlen kivételt Călin Popescu Tăriceanu és új pártja jelenti, ha egyáltalán lehet annak nevezni az ALDE-t. Ők, a parlamenti küszöbbel való harcuk ellenére, vállalni merték a technokrata kormány elleni szavazást. Egyedül ők mondták ki, hogy nem lehet politikát csinálni pártok és politikusok nélkül, nem lehet politikai felelősség nélkül országos horderejű döntéseket hozni.) Ezek után mit tudnak ígérni a pártok a jövő évi választásokon?

Ady András: Elmaradt forradalmak

Az év nagyvilági eseményei között vezet Oroszország sajátos aggódása a világbéke iránt, amelyet helyes megérzéssel, de nem igazi emberbaráti őszinteséggel a szíriai üggyel kapcsolatban tanúsít. Mintha nem lenne elég, hogy a végtelenségig blokkolják az Aszad-ellenes ENSZ határozatokat, életben tartják a rezsimet, fegyvert és kenyeret adnak annak, s a hetvenes évek után kisebb-nagyobb ingadozásokkal úgyis ott vannak... Latakia – Aszad síita-alavita vidékének, s valószínűleg minden jövendő birodalmának a kulcsa – továbbra is oroszos, több más terület is az kezd lenni; így Moszkva teljes nyugalommal támadt az ISIS-re, s közben halomra bombázta az aszadi feketelistán lévő felkelőket. Amerikával megegyezett, hogy mindkettejük érdeke, ha a vadászaik bemutatkoznak egymásnak, csevegnek a levegőben. Ankarával viszont nem egyeztetett, s a törökök le is szedték egyik gépmadarukat. Az eredeti felállás az volt, hogy egykutya mi történik, Aszad marad, bár mindig gyanús volt ez a nagy barátság: az orosz résznek fontos a szíriai diktátor, de csak addig, amíg használható, tovább már nem. Amikor egyértelmű lett, hogy az ISSG-ből (Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport) már senki sem hajlandó tárgyalni az úriemberrel, az orosz álláspont is enyhült. Ez az év eseményének az eseménye, s egyúttal számomra a legjobb fejlemény (ami persze nem jelenti azt, hogy amint kifejlik, jó is marad). Moszkva végre bevallja, hogy Aszad nem föltétlenül fontos abban a politikai folyamatban, amely a békét kellene elhozza a következő nyolc hónapban. Ez óriási! Januárban, az ENSZ BT határozata szerint beindulnak a Szírián belüli béketárgyalások, és fegyvernyugvás is lesz. Majd meglátjuk – ők biztosan.

A legfontosabb belföldi esemény az volt, hogy miorithikus honunkban elmaradt egy forradalom, vagy inkább fél-, negyedforradalom. És ez egyszerre volt jó meg rossz hír is. Jaj de jó – nem életveszélyes a helyzet; miközben lőtt sebét szemléli, senkinek sem jut eszébe a nem olyan régi s mégis oly ismeretlen ’89. Jaj de kár ugyanakkor – mert ettől kezdve ez is a politikai túlélés része már: amikor az EU-komandírozott jogtisztogatási-antikorrupciós folyamatok ellenére jogosan felfortyan a népség-katonaság a politikum toxicitási szintje ellen, akkor az utcai feszültségek ellen bevetnek egy szakértői-akut-professzionális, de lefűrészelt csövű kormányt. Utána majd jön egy nem szakértői-krónikus-nemprofi, de hosszú csövű kormány? Ez az a pont, amikor már a demokratikus államberendezettség által finnyásan kezelt tömeg mögött sem lesz többé semmi kényszerítő vagy „nevelő” erő.

Ambrus Attila: Integráció vagy dezintegráció

A nagyvilágban a legfontosabb jelenség a migránsáradat megindulása Európa felé. Ez még az orosz–ukrán konfliktust is feledtette. A világ kancelláriáit már nem foglalkoztatja Krím vagy Ukrajna sorsa. A legnagyobb problémát – a médiából sokáig úgy tűnt – Magyarország jelenti, amely nem kér a menekültekből. Orbán Viktornak, aki sokszor húzott lapot 19-re, minden negatív jóslata bevált, még az is, hogy a bevándorlók közt lehetnek vagy rekrutálhatóak terroristák. A párizsi merénylethez közük volt migránsoknak is. Európa, amely elkésett a gyors és célravezető, együttes válasszal, a tagállamokra bízta a megoldást. A tagállamok pedig kénytelenek voltak elismerni: Orbán Viktor megoldásaihoz kell folyamodniuk. Igaz, míg Magyarország kerítést épített kapuval, addig Ausztria kaput épített kerítéssel... A migránsjelenség ismét felvetette a kérdést: a teljes integráció vagy a dezintegráció irányába tart-e az Európai Unió? Erdélyi magyarként az előbbiben reménykedem, noha bizalmam a közös politikák alkalmazásának lehetőségében idén kissé megrendült.

Eredeti demokráciánk legfontosabb eseménye, hogy miután Ponta – aki sokat ronta – elhitte, hogy helyettese, Liviu Dragnea a szövetségese, s a magyarokban is megtalálni vélte az ország ellenségeit: szakértői kormány költözött a Victoria-palotába és életünkbe. Ugyan a szakértői kormányt a hagyományos demokráciákban a politikai pártok kérik fel a kormányzásra, mert úgy látják, azt a társadalmi-gazdasági tervet, amelyet kidolgoztak, a szakemberek tudják a leginkább megvalósítani, nálunk a pártokat kérte fel valaki (vagy valakik) a keringőre. Valaki saját kormányt akart, ahogyan hajtogatta: az ÉN kormányomat. És megleve. Meglöve. A kormány jelszava: Üsse KÜ! S a Korrupcióellenes Ügyészséget félve, a pártok valahányan ellenzékből és kritikátlanul fogadják el a költségvetést és más kormányintézkedéseket. Kompenzálásként pedig fájdalomdíjat, különnyugdíjakat szavaznak meg maguknak. A technokrata kormányról már legtöbben megtudtuk, hogy nem is annyira szakértői, ám teljes egészében az Ő(k) kormánya – nem a mi kormányunk.

A legjobb hír az volt, hogy a párizsi klímakonferencián keresték és megtalálták a közös nevezőt. Akkor is jó hír ez, ha a környezetvédő szakemberek szerint túl nagy ára van annak, hogy ilyen nagy volt az egyetértés. Kötelező érvényű szabályok, jutalmak és retorziók helyett igazából csak annyi áll a papíron, hogy közösen kell a jövőben cselekedni azért, hogy unokáink is láthassák a tengerpartok melletti településeket, a Napot. Az amerikai és kínai aláírást ugyan csak úgy lehetett kikönyörögni, ha az egyezményből kimarad minden kötelező érvényű előírás, ám már ez is kisebb győzelem. Karikaturista barátom, Léphaft Pál párizsi klímacsúcsról készült rajzán egy olvadó jégtáblán úszó jegesmedve nyakába mentőövet dobtak. Ennyi történt...

A legrosszabbul az érintett, ahogyan a nacionalisták és a hatóságok – egymástól függetlenül, ám egyszerre – provokálták az erdélyi magyarokat Románia nemzeti ünnepe táján és napján. Igyekeztek olcsó manipulációs technikákkal a kollektív bűnösség és a terrorizmus vádjával illetni a közösséget. Rossz hír az is, hogy minderre az államelnök – ahogyan a kárpát-medencei magyar sajtó egy évvel ezelőtt üdvözölte: az erdélyi elnök – az RMDSZ megkeresése és figyelmeztetése ellenére hallgatott. Noha az államfő feladata a társadalmi, így etnikai csoportok közti konfliktusok mediálása.

Bíró Béla: Jó, ha magunk is tudjuk

Számomra az év legfontosabb nemzetközi eseménye Iránnak a nemzetközi jogrendszerbe való visszavétele volt. Nemcsak azért, mert a nagyhatalmak összefogásával tető alá hozott megegyezés érezhetően enyhítette a hidegháborús hangulatot, hanem azért is, mert megnyitotta az utat az Iszlám Állam elleni hatékony katonai fellépés előtt, s a nagyhatalmak közös, bizonyos mértékig összehangolt katonai akciói – az orosz vadászgép lelövése ellenére – mérsékelték a NATO és Oroszország szembenállását is. Ez siker a közel-keleti helyzet fokozatos normalizálásán, a közvetlen katonai konfliktus veszélyének elhárításán túl a világgazdasági folyamatok alakulására is kedvező hatással lehet. Növeli az egyezség jelentőségét az is, hogy valóban diplomáciai eszközökkel lehetett tető alá hozni, s ily módon megerősíthette abbéli hitünket, hogy a nemzetközi közösségnek a konfliktusos helyzetek békés megoldására egyéb vonatkozásokban – például Ukrajna esetében – is lehet esélye.

Magyarországi vonatkozásban a legnagyobb horderejű történésnek a Visegrádi együttműködés felújítását tartom, mely a közeljövőben akár radikálisan átalakíthatja nem csak a közvetlenül érintett államok, hanem a szomszédok, egyebek közt Románia, Szerbia, Horvátország egymáshoz való viszonyát is. Amit azonban nagyon is problematikusnak érzek: ez az együttműködés továbbra is a térség minden államát jellemző kisebbségellenesség jegyében válhatott lehetségessé. Ami ránk, határon túli magyarokra nézve súlyosan kedvezőtlen következményekkel, jelesül a kisebbségi jogok egy részének visszavételével járhatott és járt is. Mellesleg annak a Magyarországnak a magasságos jóváhagyásával, melynek némely politikusai félreérthetetlenül utalgattak rá, hogy a népesedési gondokat – a migránsok betelepítését is elutasítandó – a határon túli magyar kisebbségek „repatriálásával” remélik megoldhatni. Az ötlet – mindenféle egyeztetés nélküli – felvetése sok mindennek nevezhető, csak éppen fair eljárásnak nem. Mert Caragialeval szólva, ha árulás, hát legyen árulás, csak tudjunk róla mi is.

Az idei év legjobb híre tudomásom szerint nem politikai, hanem tudományos. A Max Panck Institut a napokban hírül adta, hogy a németországi Greifswaldban működtetett Waldenstein 7-X elnevezésű, a „csillag” és a „gyorsító” latin megfelelőiből összevont nevű stellaratorban –tehát szabályozott földi körülmények között – rövid időre sikerült körülbelül egy millió fokos héliumplazmát előállítani, azaz hidrogénatommagok fúziója révén a Nap belsejében végbemenő fúziós folyamatokkal analóg magreakciókat beindítani. Ennek a tudományos teljesítménynek a következményei szinte beláthatatlanok. A siker megnyithatja az utat az emberiség nagy álmának, a fúziós erőműveknek a megépítése előtt. Ily módon az emberiség energiagondjai a környezet jelentékenyebb szennyezése nélkül örök időkre megoldhatók lennének, hiszen a világtengerek hidrogénkészlete kimeríthetetlen. A napot a szó szoros értelmében lehozhatnók a földre. A fizikusok a következő lépésre, a hidrogénplazma előállítására a tervek szerint jövő év februárjában tesznek kísérletet. Minden jel arra utal, hogy a korábbi Tokamak-típusú fúziós erőművek helyett a Stellarator-típusúak vezethetnek valódi eredményre. Az áttörés, úgy tűnik, megkezdődött. Ha a további próbálkozások is sikerrel járnak, az emberi civilizáció radikálisan átalakulhat. A globális felmelegedésnek is örök időkre elejét vehetjük.

Bogdán Tibor: Tragédia után

Az idei legjelentősebb hazai esemény – bár ne lett volna! – a bukaresti Colectiv klubban történt tűzeset volt, halottjainak száma azóta is növekszik. (E sorok írásakor már hatvanhárom halálos áldozata van a tragédiának, és még mindig több mint húsz személy fekszik a kórházban.) Sokan nemzeti traumáról beszélnek – és talán igazuk van. A katasztrófa, emberi vetületein túlmenően, felszínre hozta mindazt a szörnyű lelki kórt, amelyben a román társadalmi és politikai élet az utóbbi huszonhat év – vagy talán Románia léte, 1859 – óta szenved, és amelynek tünetegyüttese mindenekelőtt a korrupcióban, a nepotizmusban, a kiskapuk keresésében (és gyakran törvénybe iktatásában), az ügyeskedésben (ceauşescui fordulattal: „a román nép leleményességében”), a nemtörődömségben, a „megy ez így is” mentalitásban nyilvánul meg. A tragédia a román társadalom – de legalábbis a politikai élet – megújhodásával járhat. Kormányszinten ez nagyjából megtörtént: Daniel Cioloş kormányába már nem a kiváltságaikhoz húsz-huszonöt év óta ragaszkodó, a korrupcióelleni ügyészek régi és újabb keletű „ügyfelei” kerültek be. A technokrata kormány egyelőre még csetlik-botlik, de ezek csak a kezdet nehézségei. A huszonhat évvel ezelőtti, decemberi eseményekre éppen a napokban megemlékezve, ismét tudatosulhatott bennünk a tény, hogy Romániában sajnos emberáldozatokra van szükség ahhoz, hogy valami jó irányban mozduljon el. Legalábbis vélhetőleg.

Demény Péter: Az emberség próbája

„Nyugi, a fiúk már söprögetnek.” A barátom ezt válaszolta, mikor rémülten megkérdeztem, jól van-e, nem történt-e semmi baja. A barátom Párizsban él, és ezt az évet a legtöbb európai számára a párizsi merényletek keretezték. Ott támadt a gonosz, ahol a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas, utópikus, betarthatatlan és ezért gyönyörű jelszava megfogant. Közben persze sok minden történt, merényletek Csádban és Egyiptomban és szerte a világon, menekültválság, orosz fenyegetőzések, európai bénázások, török „véletlen” stb.

Számomra az volt a leginkább elkeserítő, hogy magukat kereszténynek vagy egyszerűen jónak tartó emberek milyen könnyen váltak gyűlölködővé, milyen könnyen elhitték, hogy ez a gyűlölet a magyarság egyetlen útja. Hiszen a válság mindenkit megzavar, de sokan nem a zsigeri acsarkodásban látják a megoldást.

Jó lenne olyan nagyvonalúan válaszolni magamnak, hogy van-e valami baj, ahogy a barátom tette, erre azonban sajnos képtelen vagyok. Nagy baj van, és ez, mint minden határhelyzet, egyben az emberség próbája is.

Krebsz János: Angela és a juhászok

Angela Merkel lett az év embere, a Time magazin címlapjára került, hírügynökségek szavazatai alapján. Angela Merkel nem kapta meg a Nobel-békedíjat, pedig sokan gondolták őt a legnagyobb esélyesnek. Az év embere lista visszatekintve leginkább megosztó politikusokat tartalmaz, ha rátekintünk a díjazottak névsorára, megkapta a címet Hitler és Sztálin, Hruscsov, Nixon (kétszer), Jasszer Arafat, de Lindberg, Bill Gates és Zuckerberg is. Egy tömeggyilkos, egy jótevő. (A Nobel-díj már nem statisztikai alapon dől el, hanem komoly bizottság mérlegel, és Teréz anyától Martin Luther Kingig és Albert Schweitzerig sokkal meggyőzőbben pozitív személyiségek gyűjteményét látjuk.) A történelem átélésének szépsége abban rejlik, hogy egy adott történés közepében vagyunk, és nem tudjuk megválaszolni, merre billennek a folyamatok. Természetesen mind latolgatunk, jósolunk, és jelenlévő apróságokat vizionálunk felnagyítva a jövőbe. Angela Merkel megítélése pengeélen táncol. Kit képvisel, milyen érdekek mozgatják a háttérből? Európa megmentője vagy romlásba döntője? Erkölcsi vagy gazdasági megfontolások vezérlik a kontinens legerősebb országát? Menekültek, migránsok vagy hódítók érkeznek a fejlett világba egyre növekvő számban? A „keresztény értékek őrzői” (Merkel legnagyobb kritikusai) éppen a legostobább önzés álláspontján sütkéreznek a rövid dicsőség sugaraiban. Szavazatmaximálás és a szélsőjobb előretörése.

Nem tudjuk, mi lett volna, ha mindenki kerítést épít, mindenki megvédi a határait, mindenki távol tartja a menekülteket. Más lenne a Time címoldalán, és föl sem merül európai név a békedíj kapcsán. Circulus vitiosus lett a magyar gondolkodásból 2015-ben. A legújabb szlogen: a kötelező betelepítési kvóta fokozza a terrorveszélyt. Igen. A kamionközlekedés, a vasút, a légi forgalom, a kereskedelem, a mobiltelefonok, az internet és a turizmus fokozza a terrorveszélyt. Sőt, az újságírás is.

Jelentőségéhez képest méltatlanul kevés média- és sajtófigyelmet kapott a december 14-én Bukarestben lezajlott juhásztüntetés. Aki nem ismeri a román történelmet és néplelket, annak számára csak egy szakma képviselői demonstráltak a szokásos módon, pedig az események mögött mélyebb értelem és szimbolika van. A román kormány európai mértékkel szabott környezetvédelmi megfontolásokból korlátozni akarja a legeltetés idejét, illetve szabályozni (korlátozni) kívánja a juhászkutyák számát. Természetesen csak bürokratikus megoldás jut eszükbe, elrugaszkodva a hagyományoktól és a román szubsztanciától. A mélyebb elemzés föltárhatná a természetközeli életforma hagyományőrző szerepét és a juhtartás történelmi összekapcsoló erejét, valamint a román táplálkozási szokásokban megjelenő hagyományos ételek jelenkori kapcsolódását a nemzeti öntudathoz. És mindenképpen elemzést érdemel, hogy a szabályozás kitér a dombvidéken, síkságon, és hegyekben legeltetett juhokhoz rendelt kutyák számára. (A nagyvárosi kóbor ebek korlátozhatatlannak tűnő sokaságához képest értelmezendő a szabályozás.) Valamint az is rendkívül érdekes, hogy megvalósul a „Világ juhászai, egyesüljetek!” jelszó a gyakorlatban, mert az Erdélyi Magyar Televízióban egy magyar juhász szólalt meg, hogy ezután ő fog ugatni a kutyák helyett. Amivel kifejezte az elkeseredett tiltakozás lényegét.

Kustán Magyari Attila: „Mit is védelmezünk?”

Az év legfontosabb eseménye nem egy pillanat, hanem egy folyamat volt: a nyugat-európai államokról lehulló máz, a privilegizált világrész demokratikus és jogállami rendszerének megkezdődő (vagy folytatódó?) romlása. Ez az esemény tragikus, és nem az „emberi természetről” beszél – hiszen az nincs is –, hanem a hatalom örökös cinizmusáról: ahogy egy falfirka cinikusan emlékeztet: addig legálisak a választások, amíg nem számítanak. Értelmezhető ez a görög népszavazásra húzva, vagy ha arra gondolunk, meddig tart a jogállamiság: amíg nincs szükség a megszüntetésére. (lLásd menekülthelyzet és vonzatai.)

A legrosszabb hír a fennebb vázolt legfontosabb esemény volt – megmutatta, hogy a „civilizált” nyugati éppúgy fanatizálható, mint a lenézett keleti, éppúgy rövidlátó és éppúgy a kényelmét és jólétét félti. Várszegi Asztrik főapát teszi fel a kérdést: „Tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?”

A legjobb hír a párizsi klímacsúcs szerénynek is értékelhető, mégis fontos eredménye volt: reményt ad arra, hogy az ész trónfosztása legalábbis késleltethető. Irányt szabott: együtt kell működnünk, komolyan kell vennünk a nyakló nélküli károkozás tarthatatlanságát és értelmetlenségét.

Kuszálik Péter: Elpirulna a képernyő

Fontos esemény? Szerencsére nem volt: nem koccantunk sem üstökössel, sem űrrepülőgép-anyahajóval, a Föld unottan forog saját levében, lakói pedig agyament politikusok és bankkölcsönök hálójában ver- és tengődnek. De ez még nem ok a kétségbeesésre, elvégre a Teremtő azért adta ajándékba a humort, hogy mindezt rezignált mosollyal tűrjük.

Idehaza az első unokám megkezdte az előkészítő osztályt, a második beletőrödött, hogy a nővére nélkül kell oviba járnia, a harmadik pedig megtanult járni. Kormányváltás? – kit érdekel?

Legjobb hír? Ezektől? (Jó hír lenne a dohányzás kitiltása a zárt helyiségekből, ha nem öt éve tökölődnének a témával.) Rossz hír viszont csőstül volt. Külföldön a legnagyobb marhaság a párizsi Zsö Szüi Sárli-tüntetés volt. Itthon pedig az egészségügyi kártyák bevezetése. Nem kommentálnám egyiket sem, mert még a képernyő is elpirulna.

Rostás-Péter István: Csúcs a szomszédnak

A legfontosabb az, hogy nem tört ki „hivatalosan” a harmadik (negyedik?) világháború. Minden ellentétes jelzés dacára a szíriai konfliktusgóc nem ugrasztotta frontálisan egymásnak a két fő katonai blokk tagjait. Az orosz vadászgép lelövésének ügye és ahogyan az incidens fokozatosan „elmaszatoltatik”, arra utal, hogy továbbra is az izmozás, a másik fél fenyegetéssel való stresszelése a fő harcászati csapás. Azon már néhány évtizede nem csodálkozunk, hogy Picasso miért csak egyetlen békegalambot pingált, mert valóban párját ritkítja az a nap, amelyről nem derül ki „adászáráskor”, hogy letette a küszöbre a maga profi vagy amatőr – értsd civil – áldozatait. De úgy tűnik, a nemzetközi sakktáblán még mindig ódzkodnak a vezéráldozatoktól. (Azzal a megkötéssel, hogy az év kinek-kinek mikor ér véget, vagyis hogy a kremli naptár vagy a washingtoni ingaóra szerint számolunk.)

A legjobb már megint importból való: tulajdonképpen előhír, méghozzá az, hogy a norvégok egy önzetlen csoportja kampányt indít azért, hogy Oslo hagyja jóvá egy 1.500 méternél alacsonyabb hegy átadását Finnországnak, hadd legyen a szomszédnak is legalább egy csúcs a leltárában. Ajánlott irodalom mindazoknak, akik pro primo: mordon-zord népeknek vélik az északiakat, pro secundo: a mindenütt magyar irredentákat vizionáló többségi állampolgároknak újra és újraolvasni éhgyomorra, lefekvés előtt.

A legrosszabb hír a ’89-es eseményekre vonatkozó dossziék lezárása. Ettől válik álságossá és ugyancsak hozzávetőlegessé minden, ami igazságszolgáltatás címen Romániában zajlik. Ezért nem lesz érdemben bányászjárás-kutatás, vásárhelyi március-tisztázás, és így válik kétségessé (szándékában és eredményességében egyaránt) a töretlen elánnal dübörgő korrupcióellenes hadjárat. Pökát.

 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik