Ugyanazon a napon távozott az élők közül Biszku Béla és Hans-Dietrich Genscher. Ez a mondat így pőrén akár semmitmondó is lehet, főleg a ma huszonéves médiafogyasztó számára majdnem nulla infóértékkel bír. Ha a kijelentés mögé pillantunk, a kronológia furcsa fintorán túl néhány adalék birtokában árnyaltabb színben mutatkozik a száraz tényközlő felütés.

Biszku volt az egyetlen magyarországi pártállami vezető, akit felelősségre vontak az 1956-os sortüzek elrendelése miatt. Megjáratták vele a törvényszéket, majd procedurális bakik miatt elakadt Justitia kereke, úgyhogy a 94 éves exkommunista vezér, aki nyíltan vállalta, hogy nem bánja meg hivatalosan egykori döntéseit, végül érvényes ítélet nélkül lépett át a túloldalra. (Ehhez képest Románia „csúcstartó”: minálunk sikerült két darab matuzsálemet is rács mögé tuszkolni, az egykori kommunista börtönök pribékjei így párban elvitték a balhét, miközben ezerszám ülnek foteljeikben a rendszer emelt nyugdíjas verőlegényei, és bizonyára cöcögnek meg háborognak magukban, végsőkig elszánt elvtársi szolidaritásban lángolva. Mindennek méltó előjátékaként parlamentileg elfogadtatott egy fesztiv jelentés, amelyet a letűnt rendszer haszonélvezője = Traian Băsescu államfői minőségében rendelt volt meg, és olyan naivitásból jelesre vizsgázó szakemberek ágyaztak meg neki egy tudományos jelentés erejéig, mint a jobb sorsra érdemes és egyébként tiszteletre méltó Vladimir Tismăneanu.)

Genscher akkor lett az NSZK külügyminisztere, amikor Biszku még jócskán az MSZMP központi Bizottságának tagja volt. A német politikus karrierje legnagyobb kudarcának az 1972-es müncheni olimpia túszdrámáját tartotta: palesztin fegyveresek támadtak az olimpiai faluban elszállásolt izraeli sportolókra, a tárgyalások kudarcot vallottak, és a kiszabadítási akció a túszok halálával végződött. Hans Dietrich Genscher (köz)életművének csúcsa a német újraegyesítés, amelyben meghatározó szerepet játszott: nem kell megerőszakolni a fantáziát ahhoz, hogy a hóhér versus (sikertelen) életmentő paritásában szemléljük e szinkronhalál igencsak rejtett báját.

Mindketten jelképes figurák: az egyik a velejéig elvhű rendszerszolga, a másik az alapos önreflexióra képes döntnök. Köztük a két blokkot elválasztó – képzeletbeli – vasfüggöny, mely mentalitásokat, attitűdöket és értékrendeket terel kétfelé: a megátalkodott és velejéig indoktrinált típus, illetve a felelősség súlyát felmérő, hivatását szakmaként megélő közszereplő. Végletek, melyek a végén mégis összeérnek. Genschernek éppen egy ötéves tervnyivel kevesebb jutott a földi létből, mint Biszkunak. Azt is mondhatnánk ateista-keresztény oszmózisba oltott bölcsességgel: ez a csincsinál nem neked kedvez, Béla!

Fotó: blogspot.com