Az előző államelnök elégedetlen a szervek működésével. Mindenféle szervekével: titkosszolgálatok, korrupcióellenes ügyészség, igazságszolgáltatás stb. Véleménye szerint az ő és az állam biztonságát egy „szekta” fenyegeti, amelynek tagjai befurakodtak a legfontosabb intézményekbe és szervezetekbe, elsősorban olyanokba, mint a DNA, a SRI, az ANAF, az ANI, de az Államelnöki Hivatalba, a parlamentbe és a kormányba, a hadseregbe, sőt egyes bukaresti nagykövetségekbe is.

Legfrissebb nyilatkozata megrázó és meggondolkoztató: „Valami nincs rendben az állam működésével. Az a tény, hogy a politikai intézményekre a bizalom tekintetében valóságos megsemmisítő sortűz irányul, szörnyű dolgokhoz vezethet. (...) Nem tudok pontosan rámutatni a csoportra, amelyik ezt a tevékenységet irányítja, de nyilvánvaló, hogy a kényelmetlen vagy hajthatatlan politikusokat el kell távolítani. Belső ügyről van szó, ne vigyétek ki! Senki sem kérheti Romániától a politikai intézmények megsemmisítését. Létezik egy irányzat az erőszervezetekben, amely messianisztikus hivatásának tekinti, hogy ők végezzék el a politikai osztály megtisztítását, csakhogy ezzel egyszersmind az állam törvényes intézményeit is tönkreteszik.”

Az intézményvédő nyilatkozatot az váltotta ki, hogy a volt államelnök ellen az országos főügyészség (tehát nem a másik, jóval rettegettebb, mondhatni „szektásabb” vádhatóság, a DNA) pénzmosás gyanújával bűnvádi eljárást indított. Ezzel kapcsolatban két dolgot jegyezhetünk meg előre: 1. a pénzmosásról mindenki tud(hat)ott, tettestársát, bizonyos Căşuneanu urat másokkal egyetemben alaposan elővették, és gyűlnek a terhelő vallomások; 2. másokat nagyságrendekkel kisebb bűntényekért szoktak (esetleg bilincsbe verve) bevinni egy kis faggatózásra; meghurcoltak már magas rangú állami tisztségviselőket májashurka és kecske-adásvétel miatt is. Az exelnököt be sem idézték még, hivatalos levélben értesítették...

Különben a pánikos védekezést akár a klasszikus paranoia esetének is tekinthetnénk, egyrészt, ha az évek során nem hangoztattunk volna magunk is hasonlókat, persze általánosítás nélkül, megbízhatónak tűnő forrásokra és intuíciónkra hagyatkozva, másrészt, ha a „szekta” tagjainak többségét, akikkel az exelnök most elégedetlen, nem ő maga nevezte volna ki tisztségébe, nem ő hozta volna a közélet színterére.

Amúgy az ország valaha leginformáltabb embere a dolgok lényegét tekintve tudja, mit beszél: mandátuma idején az említett „szekta” áldozatává vált az ő jóformán teljes hajdani – és jelenlegi – politikai ellenzéke: miniszterelnökök, pártelnökök, kormánytagok, honatyák, s még örülhetnek közülük azok, akik (egyelőre?) nem kerültek hűvösre, csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, vagy éppen a remegő gatya fázisában vannak. Ezek szerint elégedetlenségének fő oka és az ország felsorolt bajainak forrása bizonyos tekintetben – ő maga. (Nagyon szerényen, zárójelben jegyezzük meg, nehogy a döglött oroszlán rugdosásának tűnjék: nálunk következetesebben és bírálóbban, kezdettől fogva, sajtónkban senki sem írt korhely elnökünkről.)

Egy történelmi momentumra ebben az összefüggésben érdemes röviden kitérni. Az ex nem említette az alkotmánybíróságot, oda a jelek szerint a rontás nem furakodott be. Így hát valószínűleg örökre elásódik az egyik legborzalmasabb politikai bűntett: az okmányhamisítás az éjszaka leple alatt, az a bizonyos törvénytelen hibaigazítás (erata), amely megmentette a felfüggesztett államfőt a csúfos menesztéstől a 2012-es népszavazás nyomán. Ha nem a „szekta” uralta volna a politikát, akkor teljesen más fordulatot vehetett volna az ország sorsa. Talán kivizsgálták volna a a 2009-es elnökválasztási csalást is, és ma aligha lenne ez a groteszk-szánalmas Dragnea-ügy, hogy a múlt hétvége legvisszhangosabb eseményére, a „szekta” legújabb, tökéletes művére is utaljunk. A másikra, a fedett ügynök „újságíró” főpolgármester-jelöltségére az exelnök pártja részéről, érdemes lenne külön visszatérnünk. Emlékeztessünk csupán arra, hogy ez a szemétláda, akit a sajtónk is felkapott, vezette le a 2009-es elnökválasztási döntőt, emlékszünk, hogyan.)

Egyébként nem kedves, hogy eddig minden elnökválasztás első fordulóját egyértelműen a PSD jelöltje nyerte meg, századunkban pedig – 2004-ben, 2009-ben és 2014-ben – a második forduló ezt az eredményt (a felmérések, közvéleménykutató intézetek és dörzsölt szociológusok legnagyobb megrökönyödésére/leégésére) megfordította? Vajon kik tették és hogyan? Sine ira et studio...

Persze a „szekta” az utóbbi időben a volt államelnök néhány – bár összehasonlíthatatlanul kevesebb – bizalmi emberét is elérte, s kiseperte a politikai életből. Érdekes jelenség: a nagyközönség ezeket a korruptakat sokkal jobban elítéli, míg a szociáldemokrata és az igazi liberális korruptakat többnyire az áldozatoknak kijáró sajnálat és rokonszenv kíséri, annyira, hogy újra is választaná. Mi a magyarázata ennek a szelektív rokonszenvnek? Feltehetően az, hogy igazságérzetében a nép, a félrevezetés és agymosás ellenére, nem tűri a részrehajlást, az egyoldalú igazságszolgáltatást. Minél több szociáldemokrata és igazi liberális politikust állítanak félre, annál több fog nyerni a választásokon. Ugyanakkor minél több ostobaságot követ el az új PNL, élén a groteszk párossal, arról nem is beszélve, hogy ha a volt elnök eddig furcsa védettséget élvező volt emberei, a PDL-sek is sorra kerülnek végre egyszer a „tisztogatásban”, annál jobban elveszíti a választásokat a jobboldali koalíció. A popor ösztönösen érzi, hogy kik a legnagyobb korruptak, az igazi felelősök az ország mai állapotáért, az ő nyomoráért. Élén a korhellyel. Mindez persze korántsem elmélet, megalapozott okfejtés, hanem egyszerű magyarázatkeresés, vélemény. De azt hiszem, ez a helyzet lényege most, választások előtt.