Meghosszabbítani az emberi élettartamot, sőt megszüntetni a halált, miközben a munkaerőpiacról a mesterséges intelligencia szorít ki minket – mi ez, ha nem a következetlenség netovábbja egy rossz sci-fi ponyvában? A valóság!

Aki követi a technológia fejlődését és a munkaerőpiaci következményeket, tisztában van vele, hogy amit fennebb leírtam, már nem pusztán regények és filmek témája, hanem mindennapjainkról szól. A várható átlagos élettartam évtizedek óta növekszik, a magyar származású transzhumanista elnökjelölt, István Zoltán pedig egyenesen azt gondolja, hogy az öregedés és halál nem más egy betegségnél, amelyet le kell győznünk.

Miközben egyre tovább élünk, és egyre többen, hódít a mesterséges intelligencia, és hogy hazabeszéljek, még az újságírói szakmát is veszélyezteti, nem szólva arról, hogy akár a Pulitzer-díjat is elviheti egy napon. Ha pedig meguntuk a létező Rembrandt-festményeket, készít nekünk újat, mi pedig kereshetünk munkát, ha ugyan lesz még amit. Áltathatjuk magunkat azzal is, hogy mindenhonnan nem szorulunk ki, de mit szólnak ahhoz, hogy előrejelzések szerint még az érzelmek terén is jobban fognak teljesíteni?

A géprombolás persze nem megoldás. A technológia negatív hatásai ellen nem a technológia megállítása vagy a múltba való visszalépés a megoldás (már csak azért sem, mert minden technológia, amit gyártottunk valaha, a pattintott kő és a szemüveg is – és hol a határ?), hanem a technológia ellenőrzése.

A transzhumanisták éppen azt szeretnék, ha a kevesek helyett a sokak dönthetnének arról, hogy merre haladjunk, és mindenki számára elérhetővé válnának azok az – elsősorban, de nem kizárólag – orvosi eszközök, amelyek jelen pillanatban a piaci érdekeknek alárendelve, tehát nem az emberek érdekeit szolgálva, csak keveseket szolgálnak ki. (Lásd erről az Elysium című filmet.)

A probléma: az átmeneti korszak. Yuval Harari izraeli professzor szerint miután az embernek csak fizikai és kognitív képességei vannak, ha ezekről kiszorul, nincs már hova mennie. Míg az ipari forradalom létrehozhatta a városi dolgozó osztályt, a 21. századi változások a nem-dolgozó osztályt termelik ki, ezért fel kell tennünk a kérdést: mit lehet tenni több milliárd „haszontalan” emberrel (idézőjel tőlem)?

Az eddigi tapasztalatok alapján nehéz lesz elkerülni a katasztrófát. Az elmúlt évtizedekben már láthattuk, hogy a hatalom stigmatizálja azokat a tömegeket, amelyek kiszorultak a munkaerőpiacról, vagy hozzá se férnek, legyen szó cigányról, hajléktalanról, menekülő tömegekről. Naiv, aki azt gondolja, hogy ebbe a körbe nem kerülhet be.

A gazdasági szféra minden bizonnyal át fog alakulni. Ha egyre kevesebben dolgoznak, egyre kevesebben fogyaszthatnak is, ami a „haszontalan” tömegekkel valamit kezdeni akaró, bár így is megnyirbált jóléti államot is ellehetetleníti. A technológia azonban önmagában nem rossz: ha a kevesek döntik el, hogy kiket szolgáljon, akkor a barbárság vár ránk, ha azonban megtaláljuk az utat, amelyen az egyre bővülő tudást a magunk javára használjuk fel, akkor elkerülhetők a tragédiák. És egy humánusabb világ vár ránk.

Fotó: inquisitr.com