Mi is van ezzel az Eb-vel? – publicistáinkat kérdeztük
Szombaton már a kieséses szakasszal folytatódik a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság. A sporteseményről kérdeztük publicistáinkat.
- Milyen körülmények között nézték az Eb mérkőzéseit?
- Milyen általános észrevételeik vannak az Eb-ről a három csoporkör után?
- Hogyan értékelik a magyar válogatott szereplését?
- Hogyan kommentálják a román válogatott szereplését?
- Mit tippelnek a folytatásra és a végső helyezésekre?
Ágoston Hugó: A csoda magyarázata
1. Az ilyen kolosszális jelentőségű világeseményeket csakis egyedül, elmélyült figyelemmel szabad végignézni, a zavaró körülményeket kizárva. A Dolce Sport csatornái minden meccset közvetítettek, volt úgy, hogy egyszerre többet is, ott néztem. A kommentár román nyelven folyt, kellően lehalkítva. Utána – titokban technikai tanácsadó volnék – mindig elolvasom a krónikákat, kommentárokat, statisztikákat, különösen az Origón. Szerintem lapunk is derekasan helytáll az esemény tükrözésében.
2. a. Általános észrevételek. A labdarúgás (mint sportjáték, mint szórakoztatóipar, mint identitásképző tényező) egyre alaposabb szervezettségével (kiválasztás, edzésmódszerek, orvosi ellátás, teljesítménynövelés; a játékvezetés korszerűsítése; versenyrendszerek stb., stb.) jóideje társadalmi életünk meghatározó részévé vált. Mint ilyen, elkerülhetetlenül összefonódik politikával, bűnözéssel, tömegmanipulációval. Főleg a kis nemzetek számára a sportsikerek, leginkább a labdarúgás sikerei az összekovácsoló „nagy történet” esélyét jelenthetik – tragédia, hogy most a britek kilépésével Európa számára egy másik nagy történet kezdődik.
2. b. Észrevételek az Eb-ről. Jót tett a döntő mezőnyének kibővítése, a verseny izgalmasabb, fokozódik a véletlen szerepe, több a meglepetés. Soha ilyen sok csapat ilyen hatalmas szurkolótömegei nem lepték el a helyszíneket. Igazi migráció, mellesleg a házigazdáknak felette jövedelmező népvándorlás. Gondoljunk bele: Izland lakosságának tíz százaléka Franciaországban lófrál. Az oroszok és főképp a horvátok szenvedték meg legjobban saját (?) szurkolóik vandalizmusát, utóbbiak nemes egyszerűséggel elküldték őket a p....ba. (Nem dédelgették hízelegve őket...) A terrorizmus eddig nem volt tényező, s reméljük, ezután sem lesz. A meccsenkénti közel két gólos átlag megfelelő, különösen, hogy jónéhány végeredmény az utolsó percekben, netán hosszabbításban alakult ki. Igen helyes, hogy a közvetítő tévék nem ismétlik többször a jeleneteket. Külön örülök Kassai Viktor eddigi működésének, sikereinek. Ő továbbra is biztos magyar pont a világ focitérképén, akárcsak az új nagy felfedezett német edző, Berndt Storck. Még színvonalasabb lesz a játék, amikor „kiterjesztik” az elektronikus bírót. A szurkolók megfékezése egyre nehezebb lesz, ha fekete sereg vezényli a himnuszt, a fellelkesült szurkolók a győzelemért akár halálba is mennek (konzuli segítséggel). A csoportutolsók a nullás Ukrajna kivételével (amelyik közülük a legjobb) mind egy pontot szereztek. Ragyogóan szerepeltek a brit csapatok, mind a négy továbbjutott. (Némi gond a Brexittel lehet az angol bajnokságban, hiszen több mint száz futballista csak úgy igazolhatott a Premier League-be, s összesen félezernyi Angliába, hogy uniós állampolgár. Sebaj, mennek ide meg oda, erősítve más európai bajnokságokat.) Két év múlva világbajnokság Oroszországban, van teendő elég. Ősszel kezdődnek is a selejtezők. A futball nagyüzeme le nem áll; mindenki sorra kerül abban a sorban is, ahol az örömet, abban is, ahol a csalódást osztogatják.
3. A magyar válogatott szereplését nem tudom értékelni, mert a csodát nem lehet értékelni, csak ámulni lehet rajta. Élmény, kegyelmi állapot, álom, amelyből még a földre visszatérni is jó lesz. Hogyan „értékelhetném”, ha látnám, mondjuk, amint Berndt Storck a vízen jár? A csoda a káosz fogalmával határos, mármint annak azzal a tulajdonságával, hogy kis változások a kezdeti feltételekben (kis okok) váratlan nagy változásokhoz (nagy okozatokhoz) vezethetnek a rendszerben. Nagy a véletlennek, ha úgy tetszik, a szerencsének a szerepe. Maga a Gólya mondja, hogy ha a magyar-osztrák első percében Alaba lövése a kapufáról nem kifelé, hanem befelé pattan, „másképp íródik a történelem”. Ha Dzsudzsák két lövése közül legalább az egyik nem pattan meg egy védőn s jut így a kapuba, más lehetett volna a portugálokkal a végeredmény... (Maga Dzsudzsák is bevallotta, hogy nem érti, mitől lódult így meg az egész. Kevesen beszélnek arról az érthetőbb dologról – elnézést az ünneprontásért –, hogy a magyar válogatott tagjainak nyolc sárga lapja is rekord...) Szóval egy magyarázat van a magyar diadalmenetre: a csoda. De a csodának mi a magyarázata? Rájöttem. Az ima! A portugál meccs reggelén Lyonban a Szent János Székesegyházban válogatott magyarok imádkoztanak a magyar csapat sikeréért. Ahogy az egyik kommentátor megjegyezte, abban a katedrálisban soha annyi rövid nadrágos, magyar pólós fiatal nem volt. (Szerintem addig egy sem volt.) Közben az utcákon a szurkolóink már skandálták a „Cristiano homosexual” biztatást, amelyet aztán este, a meccsen az illetékes szereplővel is skandálva közöltek. A csodát hozó ima szövegét Bálint atya fogalmazta meg. Érdemes idézni, még hasznát veheti a nemzeti tizenegy. „Ima a magyar válogatottért: Istenem, áldalak a lehetőségért, hogy a magyar labdarúgó válogatott ezen az Európa-bajnokságon szerepelhet. Add, hogy ez az álom a Te akaratod szerint valósuljon meg. Kövesd minden lépésüket és kérlek, add erődet és bölcsességedet, hogy minden tehetségüket adva tudjanak játszani. Segíts nekik, ne hagyd magukra őket a meccsek alatt, hogy sportemberhez méltóan tudjanak küzdeni és hogy mindig emelt fővel hagyhassák el a pályát. Légy Te a tizenkettedik játékos, és vezesd el őket az örök győzelemre! Ámen.” Én valami olyasmit is belevettem volna az örök győzelem mellett, hogy az Atya ne hagyja, hogy populista politikusok visszaéljenek a sportsikerekkel, de félek, hogy ezt nem sokan mormolták volna velem. Végül nagyon tetszett a szürkemackós ötlet, jó lenne, ha ezután minden magyar, akár ultra, akár non plusz, akár pék, akár szürke eminenciás a kormányban: királyi mackót viseljen a munkahelyén.
4. Románia – a különben krónikusan vallásos, szentképek és keresztek szertára nélkül lépést sem tevő – Tata Puiu vezényletével a jelek szerint nem jól imádkozott. (Vagy elvétette volna a címzettet?) Olvastam olyan kommentárt, hogy a hazafias hozzáállás hiányzott az etnikailag – a magyarhoz és az izlandihoz hasonlóan – vegytiszta román válogatottból. Akkor alakítás volt?... Bár vannak fiatal reménységek, nem hiszem, hogy a világbajnokságra az új edző (Cosmin Olăroiu?) össze tud hozni egy ütőképes csapatot.
5. Próbálok az Eb-ről beszélni, holott a Brexit okozta instabilitás – és az emberi stupiditás – dagálya közepette minden bizonytalanná, képlékennyé vált-válik a sportversenyek tekintetében is. Sajnálatos módon a csoportokból tovább jutó korábbi Európa-bajnokok (Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Anglia) a nyolcaddöntőnek mind ugyanarra az ágára kerültek, közülök csak egy juthat be a döntőbe és nyerhet ismét. A másik ágról viszont értelemszerűen egy titkos esélyes lesz a döntős: Horvátország vagy Portugália (ez már vasárnap eldől), Belgium, Wales, esetleg a nehezen verhető Lengyelország. A magyarok most, hogy lendületben vannak, visszafizethetnek Brüsszelnek a sok szenvedésért; meg lehetne büntetni az ellenfél migráncsait is, akik elvették a derék belga anyanyelvűek munkáját; végül megmutathatják a belgáknak, hogy hova álljanak. Amúgy a fogadóirodánál indulás előtt kis téteket francia-portugál döntőre és francia győzelemre tettem, és bár most a horvátokban látok nagyobb fantáziát, újabb összeget nem fektetek be. Annál is inkább, mert nem nulla a valószínűsége annak, amire gondolni sem merek: a Brexit okozta geopolitikai zűrzavarban néhány nap múlva, mondjuk kedden-szerdán, a negyeddöntő mindegyik résztvevője azt gondolhassa hazautaztában, hogy ő nyerte... volna az EB-t.
Ambrus Attila: Kábel és kebel
1. A magyar válogatott bemutatkozó mérkőzését odahaza néztem, akkor még nem tudtam, hogy ezt egy gyakornok feledékenységének köszönhetően tehettem meg, aki elfelejtette bedugni a geoblokkoló kábelt. Bár azt hiszem, nem az amnézia, nem a kábel tette, hanem a magyar kebel... Az izlandiak elleni mérkőzést baráti körben, kivetítőről követtük-izgultuk végig. A portugálok elleni bravúrról az éter hullámain, a Kossuth Rádióból értesültünk újságíró kollégákkal, akikkel Vajdaságba utaztunk. Zentára, ahol Nikolics miatt a szerbek közt is sok szurkolója akad a magyar csapatnak.
2. Ez az Eb a kis, de lelkes csapatok bajnoksága. Magyarország, Izland, Wales, Albánia szolgáltatták a legkellemesebb meglepetéseket. Anglia támadósorának eddigi eredménytelensége kétségbeejtő lenne, ha nem volna megszokott. Olaszország csapatjátéka ismét eredményes. Spanyolország mintha nem is focit játszana, hanem táncot járna.
3. A magyar válogatott diadalának titka, hogy hosszú évek után sikerült végre csapattá kovácsolni a közepes képességű játékosokat. Dárdai Pál találta meg a játékosok felrázásának, a csapat összekovácsolásának a módját. Majd a hazájában ismeretlen Bern Storck ihletett stratégának bizonyult, megfelelő taktikával léptek pályára a magyarok, azt betartották, s ha mégis vesztésre fordult a mérkőzés, Storck nagyszerű cserékkel hozta zavarba az ellenfelet, a cserejátékosok pedig kulcsszerepet játszottak. A belgák a nyolcaddöntőben verhetőek, olaszosan kell ellenük játszani, persze egyáltalán nem lesz könnyű dolguk Dzsudzsákéknak... Ám csakazértis: Hajrá, Magyarország!
4. A román válogatott teljesítményét, ahogyan a tévés promó hirdette, láthatta az egész ország. Sokszor kipattant a csapat játékából egy-egy szikra, s mintha örökre meghallgatta volna a szurkolók, az edző imádságát az Úr. Jött menetrendszerűen az isteni segítség vagy javukra szólt közbe a szerencsés véletlen. Most azonban nem jött. Ez a csapat nem csapat. Sok jó képességű, tehetséges játékos futkorászott a pályán, sajnos, nem a csapatért, hanem önmagát mutogatva, hátha megtetszik valamelyik nagy klubnak, s megveszi. Nos, az önreklám nem sikerült. Játszhat mindenki tovább a csődöt mondott klubok bajnokságában.
5. Franciaország élvezi a hazai pálya előnyét. Horvátország a titkos esélyes. Ám a legnagyobb a valószínűsége annak van, hogy ismét bebizonyosodik: a futballt két csapat játssza egymás ellen, s a németek nyernek.
Bíró Béla: Szakszerűtlen gondolatok
A focihoz nem sokat értek. De hát a foci nem csupán foci, hanem nemzeti érzés, politika, pótcselekvés és sok minden egyéb. Ezekről a pedig már lehet véleményem.
Részben az ingázás miatt is csak néhány mérkőzést láttam. Egy részüket az M4-en másik részüket a ZDF-en, a ProTv-n illetve a Dolce-n. Érdekes volt összevetni a speakerek viszonyulását. A román-svájci mérkőzést közvetítő magyar sportriporter alig rejtette véka alá, hogy a svájciaknak drukkol, ahogyan az osztrák-magyaron a ZDF riportere szabadjára engedte magyarellenes elfogultságait. A ProTv és a Dolce riporterei jóval tárgyilagosabbaknak tűntek. A Dolce magyar-portugál mérkőzést közvetítő román riportere néha szinte már meleg szavakkal méltányolta a magyarok teljesítményét. S az albán-románt közvetítő ProTv riporterei sem tűntek elfogultaknak, még a saját csapatukkal szemben sem. Igaz, a magyarok valóban ragyogóan játszottak, a románok pedig enyhén szólva is gyöngécskén.
A dolog mégis szöget ütött a fejembe. A románok – „tudjuk” – nacionalisták, mi pedig (és főként a mai németek ugyebár) nem vagyunk azok. De vajon tényleg ennyire sarkított a dolog? Vajon nincs valami baj a mi (úgymond nyugatiasabb) önértékelésünkkel is? Hiszen a nemzeti ellenszenveknek és rokonszenveknek, melyek talán elkerülhetetlenek, aligha szabadna megzavarni szakmai (értsd: riporteri) tárgyilagosságunkat.
Ismétlem nem sokat értek a focihoz, a dolog szakmai értelmében. A játékot azért én is nagyon tudom élvezni, függetlenül attól, hogy kik játsszák. S azt hiszem, mégiscsak ez lenne a lényeg. Jósolni pedig végképp nem tudnék. Legfeljebb a vágyaimról szólhatnék, de azok már végképp szakszerűtlen magánügyek.
Demény Péter: A szívünk közepe
1. Hol így, hol úgy. Mikor kezdődött, Pesten voltam, könyvheteztem, osztálytársakkal, barátokkal, ismerősökkel találkoztam, megnéztem, amit tudtam, a magyar meccseket csak összefoglalókban.
2. Azt láttam, hogy unalmasan kezdődik, egygólos győzelmek születnek, nincsenek zsenik. Hogy az olaszok végre nem unalmasak, a sokat dicsért belgák azonban rendkívül. Hogy a lengyelek nem az igaziak. Aztán változott valami, és a magyarok ellen Ronaldo már hozta a formáját, igaz, hisztiben is.
3. A magyarok szerintem jó és szép focit játszottak, nagy gólokat is lőttek (legnagyobb a Geráé a portugálok ellen), csapatként működnek, jók az edzők, Dzsudzsák igazi "ész".
4. A román válogatott szereplése: zsálé. Az edző felelősségvállalása szintén. És az egész egy nagy humbug.
5. Nem tudom, mit tippelhetnék. Belgium és Portugália javult, Horvátország egyre jobb, Németország, Spanyolország és Olaszország viszonylag stabilak. Ha szabad magamat idéznem némileg átírva: Magyarország nem a világ közepe, csak a szívünké. Én velük tartok.
Gál Mária: Az a berni döntő...
1. Szívesen néztem voltam a helyszínen a mérkőzéseket, és nem a terrorveszély tartott itthon. A döntőt, vagy lehet, hogy majd az elődöntőket is, majd valahol egy közösségi téren nézem meg, a korábbi bajnokságok tapasztalatából kiindulva általában jó a hangulat ezeken az óriáskivetítős helyeken. A csoportkört vagy otthon, televízióban néztem, vagy a munkahelyemen. Mivel a külpolitika rovat és a sportrovat egy teremben van, nem sok meccset bliccelhettem el.
2. Nem vontam le és nem is vonnék le általános következtetéseket, ahhoz még nagyon az elején vagyunk. Különben is megfogadtam már jó néhány évvel ezelőtt, hogy minden Eb-re és Vb-re ezentúl azt mondom, hogy „remek volt, soha ilyen jó és izgalmas torna még nem volt". Azért, mert meguntam a sok okoskodó és lekicsinylő „szakvéleményt” miszerint egyre gólszegényebb, egyre gyengébb és egyre színvonaltalanabbak a nagy nemzetközi fociderbik. Érdekes módon most hiányoznak ezek a hangok, mindenki áradozik, s azt sem győzi eléggé dicsérni, hogy huszonnégyre bővítették a résztvevők számát. Nyilván nem lennénk ott, ha nem lett volna bővítés, nem ünnepelhetnénk, ez az Eb is egy lenne az egyre színvonaltalanabbak közül. De jó, hogy így van, és a résztvevők számának növelése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy kiscsapatok nagyEB-jévé váljon ez az Európa-bajnokság. De ha valaki bele-belenézett az épp párhuzamosan zajló Copa America meccseibe is, akkor láthatott nemcsak izgalmas, hanem szép, már-már örömfoci meccseket is.
3. Eddig olyan volt, mint egy álom. Hogy lufi volt-e, véletlenek sorozata, fél évszázada várt szerencse, az vasárnap a belgák ellen kiderül. Szeretném leszögezni, hogy Magyarország közel fél évszázad után visszakerült a nemzetközi focitérképre. Hogy véglegesen-e, arra még egy kicsit várni kell. De az eddig nyújtott teljesítmény minden reményt megad erre. Kötve hinném, hogy az a csapat, amely most tényleg CSAPATként remekelt a közeljövőben visszasüllyedhetne a pályán tébláboló, koncepció, akarat és technikai tudás nélküli játékosok halmazává, ami az elmúlt időkben a magyar válogatottat jellemezte.
4. Nagyon sajnáltam a fiúkat és erős túlzásnak érzem azt a hisztériát, amit a román sajtóból láttam visszatükröződni. A foci is sport, játék, amelyben valakinek törvényszerűen alul kell maradnia. De ebből nemzeti tragédiát gyártani, szégyenről meg ilyesmiről beszélni... Kétségtelen, hogy alulteljesítették mind az elvárásokat, mind a papírformát. Nem tudom, mi volt az oka, de hiszem, hogy nem a játéktudásukban kell keresni a bajt. Minden meccsükön ők kezdtek jobban, aztán rövidesen mintha már semmit sem akarnának, mintha csak azt várták volna, hogy szólaljon meg a mérkőzés végét jelző sípszó. Iordănescu lemondását elkerülhetetlennek látom, a kudarcban oroszlánrésze volt. Pedig ennél ő is jobb volt valamikor. Azt hiszem, a román fociban van még elegendő tartalék a talpraálláshoz. A magyarok példája is azt mutatja, nem kellenek feltétlenül topjátékosok a sikerhez, edző viszont annál inkább.
5. Családi, baráti körben tippelünk, és eléggé középmezőnyben vagyok, így inkább hagynám a tippelést. Ez az Eb eddig is a meglepetések tornája, a kiscsapatok diadalmenete volt, s ha ez netán folytatódik, úgyis minden tippem borul. A direkt kieséses szakasszal, azt hiszem, egy teljesen új Eb kezdődik, ahol a rutin és a profizmus lehet, hogy már képes lesz legyűrni a kicsik lelkesedését. Nem tippelek, inkább azt írom, mit szeretnék. Szeretnék egy magyar-német döntőt, amelyen a magyarok 0-2-ről a második félidőben, esőben fordítanák meg a meccset és 3:2-es végeredménnyel megnyernék első Eb aranyukat. (Bern, 1954. július 4., Vb döntő – fordítottja.) Szeretném, ha a magyar-belga meccs magyar győzelemmel végződne, de azt hiszem, nem fog és egyelőre még nem lesz lehetőségünk revansot venni a németeken. Akikről különben azt hiszem, hogy tényleg döntőt játszanak majd, de nem merném még kijelenteni, hogy meg is nyerik. Amit eddig mutattak nem volt rossz, de nem is volt elsöprő. Bár elsöprőt senkitől sem láttunk még. Talán a horvátok voltak a legjobbak – a csehekkel szemben is simán nyertek volna, ha szurkolóik nem zavarják meg a meccset. A nyolcaddöntők egyik slágermérkőzése is horvát-portugál lesz, ahol, ha a két csapat az eddigi formáját hozza, akkor Ronaldoék is pakolhatnak. A nyolcaddöntők legizgalmasabb meccsének azonban a gigászok csatája ígérkezik, két világbajnok gárda, a spanyol és az olasz közül egyiknek haza kell mennie. Az eddigi teljesítmény alapján a spanyol lesz az, de tartok tőle, hogy a squadra azurra lesz a távozó. Ha valamit nem szeretnék, akkor ezt igazán nem, ugyanis megrögzött olasz-szurkoló vagyok, és ne jöjjön senki azzal, hogy milyen szép focit játszanak a spanyolok és unalmas, nézhetetlen bunkerfocit az olaszok. Tudták azt, hogy statisztikai adatok bizonyítják, a világversenyeken a legtöbb nézője az olasz csapat meccseinek van, annak is a kezdetén, a himnusz alatt. És tudják miért? Mert azt még a nők is nézik, a jóképű olasz focisták miatt. A hétvégi nyolcaddöntőkben horvát, lengyel, walesi, francia, német, belga továbbjutást tartok legvalószínűbbek. A végső győzelemre a francia és a német csapat a legesélyesebb, de én horvát-olasz döntőt szeretnék, olasz győzelemmel. Persze, csak akkor, ha a berni visszavágó nem lehetséges.
Krebsz János: Két magyar csapat
1. Kiváló körülmények között, egyedül, otthon. A sikerek után már a női szakértő is odaült egy félidőre, s megkérdezte, hogy melyik csapat játszik sárgában (a játékvezetők voltak). És ilyen hosszasan talán harminc éve néztem a magyar állami televíziót, szünetekre elkapcsoltam.
2. Lehet, hogy így vagyunk kondicionálva: erős terrorfenyegetettséggel készültünk. Franciaországban jelentős muzulmán közösség él generációk óta, voltak terroresemények a közelmúltban, még az is szerepelt az előzetes lehetőségek között, hogy zárt kapuk mellett, csak kamerák jelenlétében rendezik a meccseket. Féltünk, hogy megzavarják a futball-ünnepünket azok, akik nincsenek tisztában az európai társadalomfejlődés értékeivel, akiknek semmit nem jelent a tolerancia, a másik véleményének a tiszteletben tartása, az erőszak kerülése, a személyes szabadság és az ember megbecsülése.
3. A magyar válogatott esetében két csapatról beszélünk. A korábbi világ- és európai tornákon mindig össze lehetett rakni egy magyar válogatottat, ha jelen voltak a románok, szlovákok, szerbek, horvátok stb. (Ugyan a magyar nevű játékosok ma már többségükben általában kijelentik, hogy a nagypapa sem beszélt magyarul, mégis jó érzés, hogy nagyhatalom vagyunk ebben. Bár most az albánok leköröztek bennünket, simán két csapattal voltak jelen.) Amúgy várakozáson felül szerepeltünk, már múlt időben kijelenthető, sokat tanulhatunk belőle, meg a múlt kudarcaiból, hogy most mit csináltunk másképp. És még: generációk számára volt új élmény a közös sportsiker összekovácsoló ereje. Kérdés még: miért nem alkalmas erre a vízilabda vagy az úszás.
4. Sajnálom a román válogatottat, volt már ilyen, hogy egy aránylag jó focistákból álló csapat nem tud összeállni, és még szerencséjük sincs.
5. A folytatásban átveszik a főszerepet a profik, akik bírják a nyomást, a heti két-három tétmeccset. Francia vagy német végső győzelmet tippelek. (Hazai pálya vagy Lineker).
Kuszálik Péter: Kompenzált a Hofi
1. A magamfajta antidrukker mindig jó körülményeket teremt, hogy azt a két meccset, amelyekre időt pazarol, abszolút kényelemben töltse. A kedvenc fotelemben ülök tíz teljes percet, majd átmegyek a másik szobába, folytatom a munkám, s ha hallom az ordítást (szaknyelven gólörömnek nevezik), akkor visszatérek, hogy megnézzem az ismétlést.
2. Sajnáltam, hogy Sarapovát eltiltották, annak viszont örültem, hogy Muguruza megverte Serena Williamst. – Arra figyeltem fel, hogy az ATV kommentátorai most nem szidták Orbán Viktort a stadionépítésekért.
3. Régebbecske, amikor a magyarok mindenkitől kikaptak, azzal vigasztaltam magam: fociban nem túl jók, de a vereségeket jól kompenzálja a magasabb életszínvonal és Hofi. – A franciaországi helyszíneken mért 30 ezres drukkerszám a pazarlástól megszabadulni képtelen magyarok egyéb rossz szokásait is eszembe juttatja.
4. A kupameccsek jobban érdekelnek. Legutóbb a Foresta Fălticeni teljesítményére figyeltem fel: kiütötte a Rapidot.
5. Valamelyik csapat el fogja vinni a kupát, s valamelyik vezértisztviselő a csúszópénzt. Neveket nem mondok, majd megtalálják a bulvárlapokban.
Papp Sándor Zsigmond: Végre nem szorongással
1. Egyszer társaságban, amúgy egyedül. Ez utóbbit már bánom, hiszen megtörtént az, amire már senki sem mert gondolni a magyar foci kapcsán: közösségteremtő ereje lett. Szinte meghatódtam, amikor Szatmáron a portugál meccs után az ablakunkig hallatszott a főtéren ünneplő szurkolók éneklése. Magyarország éájó! Valami ilyesmi. Ezt korábban elképzelni sem tudtam, pedig regényíróként elég sok minden jut az eszembe.
2. Szerintem bejött a bővítés, és ezt nem csak azért mondom, mert enélkül nem jutottunk volna ki. Bár ezért is: hiszen akkor nemcsak mi, de az európai és a világ fociőrültjei is szegényebbek lennénk egy magyar-portugál meccsel, ami a legjobb mérkőzés volt a csoportkörökben. De talán Wales-nek vagy Írországnak se lehetne most nagyon drukkolni. Tudom, hogy a nagy csapatok morogtak kicsit a bővítés miatt, de leginkább azért, mert a kicsik bizony alaposan meghuzigálták a bajszukat. Gondoljunk csak ránk meg Izlandra.
3. Én még mindig nem ébredtem fel, és már nem is akarok. A régi énem (amelyik a csoportból való továbbjutást is kisebbfajta csodának gondolta) azt mondja, hogy sok esélyünk nincs Európa legjobb válogatottja ellen, az új, a magyar-portugálon edződött pedig azt, hogy kis szerencsével bármi megtörténhet. Mert végre nem a régi szorongással kell leülnöm egy magyar meccs elé, hogy: „jajistenem, mikor kapunk gólt?”, hanem valami újra megtalált hittel: „na, mikor lőjük az elsőt?”
4. Albániától kikapni szégyen és gyalázat, akármit mond Iordanescu. Amilyen jó focit mutattak a franciák ellen, úgy süllyedtek le percről percre a szürke, rakkolós, minden kreativitást nélkülöző játékhoz. Talán a két tizenegyes megnyugtatta őket: az albánok ellen is lesz majd valahogy. Pedig drukkoltam nekik. Előzetesen úgy is számoltam, hogy nekik nagyobb sanszuk van a továbbjutásra, mint nekünk. Ezért is jó, hogy nem fogadok meccsekre.
5. Német-horvát, esetleg spanyol-horvát döntőt látok most, bár a hirtelen megtalált és gyerekként szorító szurkolói énem, már a legjobb négy között látja Dzsudzsákékat. És úgy, de úgy hinnék neki!
Rostás-Péter István: Felkészülés, formaidőzítés
1. Otthon fotőjben (a PRO-tévén), kisded korty sörökkel és álmossággal küzdve. Kivétel a magyar-portugál, melynek második félidejét kivetítőn egy iskolai fizikalaborban. Amúgy a neten a párperces összefoglalókat.
2. Nem vált be a jóslat, miszerint a huszonnégy csapatos mezőny egyben felhígulást is hoz. Voltak alamuszi meccsek, mint minden hasonló tornán, jó közepesek és néhány igen-igen zúzós csata. Látszik egészében, hogy a nemzeti bajnokságok és az európai klubközi küzdelmek jócskán kivettek a klasszisokból, ilyen értelemben a kevésbé nagynevű gárdák „helyzetelőnybe” jutottak.
3. Dzsuzsákról már verset írtak, tele a háló mémekkel, ezért nincs okom újabb poénnal szaporítani a hozsannázok kórusát. Alapos felkészülés és jó formaidőzítés: ettől ilyen a teljesítmény. No meg Storck időnként megcsillanó taktikai érzéke + szerencse, amely utóbbit az elmúlt fél században kispórolták a csapat szertárából.
4. Az edzőt Puiu papának becézte a szaksajtó, hát ilyen öregesre is sikeredett. A torna előtt kevéssel elküldeni a csapat orvosi stábját... ez nem volt jó ötlet. Kapkodó, váltásra képtelen tréner a szélen és fásult-fáradt fiúk a gyepen. Valamit nagyon elölről kell kezdeni...
5. Ha most polip lennék, akkor is hallgatnék (csak szordínóban: Wales, Szlovákia, Észak-Írország és Svájc biztosan nem nyernek EB-t ).
Székedi Ferenc: Visszatért önbizalom
1. Az EB meccseit leginkább otthon néztem. A UPC csíkszeredai kábelhálózatába bekapcsolták ugyan az M4-t, de a szokásos geoblokkal, és nem vagyok annyira focimániás hogy erre a hónapra bekötessem a Telecom Dolceját, hosszabb távú anyagi elkötelezettséggel. A román csapat meccseit így a Pro Tv-n figyelgettem, a magyarokét és másokét pedig internet-kísérletek nyomán, hol ezen, hol meg azon a linken, a szokásos kiakadásokkal és reklámokkal megtűzdelve. Minthogy nosztalgikus vagyok, a magyarok meccseit a Kossuth rádión is hallgattam, a rádiós mobiltelefonos applikációk segítségével, a hangját pedig kivezettem egy bluetoothos hangszóróba. Igy emlékeztem arra is, hogy régvolt gyermekkoromban, 1954-ben, zsögödi, varázsszemes Orion-rádiónk mellett összegyűlt a szomszédság, és a kemény férfiak bizony sírdogáltak, amikor elvesztettük a VB döntőt. Úgy hozta a sors, hogy a romániai rendszerváltás után jártam abban a berni stadionban, amely a Szepesi-közvetítés nyomán a világ közepének tűnt, és megdöbbentem, hogy milyen kicsi. Azóta lebontották, az utolérhetetlen Szepesivel viszont 1971-ben készítettem egy remek interjút és hol másutt, mint Csíkszeredában, a jégkorong VB C-csoportjában, ahol ott voltak a magyarok is. Egyetlen meccset, illetve az első félidőt, megnéztem a Mikó-vár udvarán kialakított szurkolótáborban is, de úgy éreztem, hogy a nagy tömeg, az ismerősök szétszórják a figyelmemet és mire hazaértem, már 3-3 volt a magyar-portugál.
2. Nagyon megváltozott a foci. Majd minden csapatnál előretört az a harmonikázós (magamban csak így nevezem) taktika, amikor a játékosok előre-hátra passzolgatva altatják az ellenfelet, majd gyors ritmusváltással vagy meglódulnak, vagy hosszú labdákat juttatnak el az üresen hagyott pályarészekre. Ugyanakkor rengeteget fejlődött az egyéni technika, és elsősorban nem a cselezésre gondolok, hanem arra, hogy a legszorosabb játékos gyűrűben is, akár a levegőből képesek összeszedni bármiféle átadást, a labdát pedig helytől függően vagy maguknál tartják, vagy azonnal kapuravágják. És még valami: az országos válogatottak jelentős részébe alaposan beütött a globalizálódás. A labdarúgás nem csupán a szurkolótáborokban, hanem így is a társadalom tükre.
3. A magyar válogatott mindeddig remekül szerepelt. Az EB előtt néhány héttel arra gondoltam, ha nem szenvednek senkitől gólzáporos vereséget, már az is felér egy győzelemmel. Visszatért a csapat önbizalma, maguk mögött hagyták a kisebbrendűségi érzéseiket, és ez nagy dolog. Több mint bizonyos, hogy a magyar játékosok pénzben is kifejezett értéke az EB után felfut a nemzetközi focipiacon, és ezután már első osztályú nyugati csapatok is szerződtetik őket.
4. A román csapatnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A franciák elleni nyitómeccsen ellőtték minden puskaporukat, utána mintha fabábúk álldogáltak volna a pályán. Tábornok ide vagy vagy oda, de mégis mintha az öreg hölgy látogatta volna meg a francia városokat. Nem láttam minden mérkőzést, de mégis egyértelmű számomra: ha a kiesettekből egy vigasz-EB-t szerveznének, a románok ott is az utolsók lennének.
5. A német, olasz, spanyol, francia kvartett előkelő helyezéseire tippelek. Úgy gondolom, német-francia döntő lesz Merkel és Hollande jelenlétében, majd a németek tisztelegnek a kupával és az aranyérmekkel a kancellár előtt. Nyilván, ez csupán egy tipp, dehát soha életemben nem játszottam sem az egykori Pronosporton, sem semmiféle más fogadóirodánál, legyen az akár online is, így nyugodtan tévedhetek.