Sokkoló hírt közöltek az újságok néhány napja: a romániai nyolcadikos diákok negyede nem jelentkezett a kisérettségire, azaz nem folytatja tovább a tanulmányait. Panaszkodnak az egyetemek is – számos diplomagyár bezárt – amiatt, hogy sokan, noha kijárták a tizenkét osztályt, az érettségire már nem iratkoznak be.

A diplomagyárakért nem nagy kár, a jelenség azonban aggasztó és igazolja azt a borúlátó előrejelzést, hogy Románia – és nem kivétel ez alól Erdély, Székelyföld sem – a nyugati olcsó munkaerő-piacra készíti elő fiataljait. Ami Nyugaton olcsón fizetett munkahelynek számít, az idehaza elérhetetlen a kezdő tanár, kezdő orvos számára. S ehhez még négy-hat év egyetemet, sőt középiskolát sem kell elvégezni. Négy éve Németországban dolgozó ismerősöm mondja, még a német nyelvet sem kell elsajátítani, elég, ha ismeri az általa csomagolt fagyasztott zöldségek nevét, no meg, azt hogy „Ein bier bitte!”

Huszonhat év szinte ugyanannyi tanügyi törvénymódosítása után itt állunk egy olyan iskolai rendszerrel, amelynek legnagyobb eredménye, hogy megkönnyíti a szülők és a fiatalok döntését: Románia helyett Nyugat-Európa, hivatás helyett szakképzetlen munka, karrier helyett sokszor feketemunkával megszerzett készpénz a pénztárcába!

Az iskola elhagyás méretének ijesztő mértékű növekedése nem érte el a politikai osztály ingerküszöbét. Dacian Cioloș miniszterelnök is elmulasztotta utódja számára iránymutató kritikával illetni a frissen leváltott oktatási miniszterét. Sőt, arra biztatta a tárca várományosát, hogy folytassa elődje munkáját...

Az iskolai lemorzsolódás természetesen nem csak romániai jelenség. Az Európai Unió is fontos és gyorsan megoldandó kérdésnek tekinti: programot dolgozott ki, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkentsék azok számát, akik nem tanulnak tovább. A lemorzsolódás aránya Kelet-Európában a legmagasabb, Románia toronymagasan vezet az iskolát otthagyók számát tekintve, s ami új jelenség, egyre fiatalabb korban hagyják abba a tanulást. Nyolcadik osztály elvégzése után a gyerekek egynegyede.

Összefüggés mutatható ki az iskolai lemorzsolódás, valamint a munkanélküliség, a társadalmi kirekesztettség és a szegénység között. Ezek a jelenségek egymást befolyásolják, aki nem tanul, az szegényebb, akinek a családja szegény, az nem járhat iskolába. A XX. századi népi írók által leírt nyomor ma is valóság az ország kiterjedt területein. A magukra, nagyszüleikre hagyott gyerekek képzeletében is az a gazdag Nyugat él, amely elcsábította mellőlük a sok esetben félanalfabéta szüleiket. Érzelmi sivárságuk közepette már nem is szüleik közelségére, hanem a mesés nyugati életre vágynak.

Azonban nem csak a családi háttér játszik szerepet az iskolai lemorzsolódásban. Hozzájárulnak ehhez a társadalmi-gazdasági problémák. Romániában azért nincs nagyarányú munkanélküliség, mert fiataljaink, akik idehaza munkát nem kaptak (ma már egyre többen kapnának), külföldön vállalták el azt az aljamunkát, amit a finnyás nyugati fiatal lealacsonyítónak tart és visszautasít. (Nem ildomos beszélni mifelénk arról, hogy milyen megbecsülésnek, elfogadottságnak örvend az a székely fiú, székely lány, aki ezt a lealacsonyítónak tartott munkát végzi...) Azt a tapasztalatot is érdemes felidézni azoknak, akik a gyerekek érdekében vállalnak bármilyen munkát Nyugaton, hogy itthon is a szülők kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzete, alacsony presztízsű munkaköre érintette a családjukat. E családok körében nem alakult ki olyan feltételrendszer, amely meghatározó módon tudta volna támogatni a gyermekek tanulását, ez okozta a szegénység újratermelésének a körforgását.

Fontos tényező az említetteken túl az oktatási rendszer szerkezete is, és az iskolában uralkodó állapotok sem elhanyagolhatóak ebből a szempontból. Az az iskola, amely nem a hasznosítható tudás megszerzésének a lehetőségét nyújtja, hanem a mára már fölöslegessé vált lexikális tudás elsajátítását teszi kötelezővé, amely szerkezetében és működésében egy totalitarista társadalmi berendezkedést éltet tovább, és kreál újra, nem lehet vonzó a gyerekek számára.

Legalább két okból sürgősen kell kezelni ezt a demográfiai válságot tovább mélyítő, kivándorlási kedvet fokozó szociális krízist. Azért, mert aki alacsony iskolai végzettségű, annak nagy az esélye, hogy mélyszegénységbe süllyed. Nem ellenérv, hanem érv az, hogy a nyugati tanult középosztály is egyre inkább elszegényedik. És azért is, mert összefüggés mutatható ki az alacsony iskolázottság és a bűnözési hajlandóság közt. (Hogy senki ne érezze magát hátrányosan megkülönböztetve: a magas iskolázási fok is hajlamosít a bűnelkövetésre. Lásd, fehérgalléros bűnözés!) A fiatalkorú bűnelkövetőknél megfigyelhető, hogy inkább a bűnbandákba bekerülésük okozta az iskolai lemorzsolódásukat, míg a felnőtt korúaknál az alacsony iskolázottságból adódó munkanélküliség is hozzájárult bűncselekményük elkövetéséhez.

Tudatosítani kellene, hogy azok a fiataloknak, akik kimaradnak az általános iskolából, vagy a középfokú oktatásból, szakképzettség nélkül a munkaerő-piaci beilleszkedésük, foglalkoztatásuk gyakorlatilag lehetetlenné válik.

De messze vagyunk attól, hogy ezt elérjük. S hát még mennyire távol attól, hogy beismerjük: a gyerekek többsége nem „lemorzsolódik”, hanem eltávolítják őket az iskolától, „lemorzsolódtatják” őket azok, akiknek a feladata éppen az oktatási rendszer működtetése.

Fotó: hvg.hu