facebook cover


Bogdán Tibor: Hányan vagyunk?


-A A+

A Traian Basescu államfő sorsáról dönteni hivatott népszámlálás alkalmával felmerült a dilemma: vajon hányan is élnek Romániában? Nos, erre sajnos, senki sem tudott válaszolni, az ország, az 1989 óta eltelt huszonhárom év alatt sem tudta megszámlálni önmagát. A kérdésre nem adnak választ a választók állandó listái, sem a – még – ideiglenes népszavazási eredmények: a számok 22 és 19 millió között változnak, ami azért eléggé lényeges hullámzás.

Egy azonban bizonyos: nagyjából három millió állampolgár a határokon túl él és dolgozik, Romániában ugyanis nem találta meg a számításait. Ahhoz sem fér kérdés, miként sikerült elérnünk azt, hogy a másfélszeres Bukarestnek megfelelő állampolgár nyakába vegye a világot, hiszen jól tudjuk: az országban hiányoznak az álláslehetőségek (ami pedig megvolt, az viszont mélyen alulfizetett volt), a bérek vásárlóereje éppen, hogy a szegénységküszöbhöz volt elég.

Az adórendszer büntette a munkát (mind az alkalmazóét, mind a munkavállalkozóét), a vállalkozások beindításának útjába ezernyi akadály tornyosult, az előléptetésnél a pártkatonákat, a családtagokat, nem pedig a tudást részesítették előnyben.

Ebben vitathatatlanul minden kormány hibás volt – ám legalábbis ugyanolyan fokig hibáztathatók a vállalkozók is. Ők ugyan szívesen mondogatják, hogy miként lehet egy romániai szinten felszerelt üzemben elérni a nyugati nagyvállalatokban elért munkahatékonyságot – amiben még talán igazuk is van. Csakhogy amikor a lej, még néhány évvel ezelőtt, nem a mostani negatív, hanem a korábbi pozitív szinteket döntögette az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva, az ebből származó busás hasznot fejedelmi villákra, pompás nyaralókra, minél nagyobb autóra, egzotikus kirándulásokra, méregdrága ruhákra – nem pedig vállalataik korszerűsítésére fordították, hogy a román munkás is magasabb hatékonysággal (vagyis nagyobb bérért, azazhogy az országban maradva) dolgozhasson.

Az „első fecskék”, a román vendégmunkások pedig elszálltak – és odakint bizony boldogultak is. Az itthon maradottak pedig látván mindezt (bár odaát sincsen kolbászból fonva a kerítés), nem a Romániában minden hatalom által ígért ködös jövőben, hanem most szerettek volna boldogak lenni. És mivel az odakint élők munkájuk fejében megteremthették maguknak a tisztes jelent, mi több, két-három év alatt őhozzájuk képest már valóságos Krőzusok lettek – hát követték őket.

A folyamat pedig természetesen nem áll le. Minél több a határon túl érvényesülő román vendégmunkás (még ilyekor, a válság évei alatt is!), nyilvánvalóan egyre többen kelnek majd útnak. És feltehetően boldogulnak is. Meg nyilvánvalóan kiviszik majd gyermekeiket, apjukat, anyjukat – miért nyomorognának már Romániában?

És akkor majd eldől majd a nagy kérdés: hányan is laknak Romániában?



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik