Bizony jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon nevetni! – olvashattuk még kölyökként Móricz Zsigmond híres novellájában, a Hét krajcárban. Ha még nevetni se tudnánk, hogyan élnénk túl mindazt, ami mostanában is velünk és körülöttünk történik? S aki nevet, az felülemelkedik minden bajon, és még a keserűt is édesnek érzi.

Mi felülemelkedünk, még annál is fennebb, mert bizonyos történések már nem is csak nevetésre, de átmenet nélkül, egyenesen röhögésre késztetnek. Például az, hogy nálunk egyes politikusok a jobb pozíció reményében, a választások évében, a várhatóan győztes párt szívó hatására arcátlanul úgy váltogatják meggyőződésüket és ideológiájukat, mint János bácsi a gatyát. S más demokratikus országokkal ellentétben a román parlament ennek még nem találta meg az ellenszerét, jóllehet semmi más nem járatja annyira le és teszi hiteltelenné a hazai politikai életet, mint éppen az ilyesmi. Ezért kerülhetett például a megnyilvánulásában és magatartásában legszélsőségesebb idegengyűlölő Becali, a „legdemokratikusabb” román párt, a nemzeti liberálisok táborába.

Már csak röhögni tudunk azon is, hogy a Székelyföldre kinevezett román prefektusok úgy kérik számon (például a kétnyelvű feliratokban) a román törvényeket, hogy el se olvasták ezeket a szabályzókat, ezért az olyan felkészült polgármesterek, mint a szentgyörgyi Antal Árpád játszadozva veszik őket palira!

De azon is röhögünk, hogy Szatmárnémetiben nem a városi tanács, hanem a háborús veteránok és a nyugdíjasok szabják meg, mi legyen a módi. Előbbiek javaslatára a Szamos-parti városban emelik az ország legnagyobb (60 méter magas) zászlótartóját, s ezzel a szatmári románok még a bukarestieknél is nagyobb románok lesznek, a román nyugdíjasok pedig egyetlen ötlettel (a magyar „túlsúly” ellentételezéseként) négy szobrot akarnak állíttatni.

Jut eszembe, hogy a mi szűkebb házunk táján is bőven akad röhögni való. Még mennyire! Ha komolyan vennénk, amit a választás után Toró T. Tibor pártja, az EMNP sikeréről mondott, miközben egyetlen képviselőjük sem jutott a parlamentnek még közelébe se, akkor Angela Merkel szemrebbenés nélkül kijelenthetné, hogy a németek nyerték meg a II. világháborút!

Ezek után Vekov Károlynak sincs mit szégyenkeznie. A Duna TV-ben nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy az RMDSZ a mennyiség, ők – vagyis az EMNP – a minőség. Remélhetőleg azóta felocsúdott és megtudta, hogy a választók nagyon is kegyetlenül kimondták erről a véleményűket! Ennek alapján megszépült számára az a nyolc év, amit az RMDSZ jóvoltából a parlamentben töltött.

Még a remek tévés barátunk, Boros Zoli is mondott egy röhögőst a Dunában: lépjen vissza helyette RMDSZ-es riválisa! De lám, süket volt a rivális, s jó nagy zakót adott Zolinak!

Szóval jól rendelték az istenek, hogy nevessünk. Minden jel szerint lesz rá bőven alkalmunk 2013-ban is.

Ám kérjük istenkénket, hogy ne a mieink akarjanak hülyét csinálni belőlünk. Ha lehet, inkább másokon röhögjünk. Élvezetesebb.