facebook cover


Sebestyén Mihály: Kárikityom édes tyúkom


-A A+

Azt máris le kell szögezni, hogy a munka senkinek sem ártott meg. Még a gyermekeknek sem. Ha nem kényszer, ha nem korbáccsal kihajtott teljesítmény. Sikerélményt nyújt, ha jól csinálják, ha a felnőtt, aki a gyerek mellett marad, biztatja, segíti, megmagyarázza, trükköket és eljárásokat mutat. Titkos fogásokat. De ezt minden kezdő lélekpiszkáló, pedagógus is tudja.

A gyerek boldogan utánozza a felnőttet. Sőt a pszichológusok szerint a játék egyfajta koncentráció, munkavégzés. A gyerek munkája, tudat- és kézügyességfejlesztő tényezője. Az irányított játék része lesz az életének. Beleszokik. Természtesenek tarja a munkát.

Azt hiszem, hogy a Kindermagos tyúkok kindermonyának összeszerketyálása nem megerőltető, kimerítő fizikai munka. Nem kubikolni kell, hetven köbméter földet kiásni, nem lerobbant erőgépeket kell feljavítani puszta kézzel kínai nyelvű használatti utasítás szerint, sem autópályát építeni a dzsungelben napi tizenhat órán keresztül. Kinder-tojat gyerekeknek készül, és miért ne lehetne benne más gyerekek szorgalma, ügyessége?

Nem ismerem behatóan a körülményeket, de úgy gondolom a család azért vállalta el a frank uralkodóról elnevezetett szakmári településen ezt az otthonülős munkát – feltételezem nem valami huzatos és poros hangárban, lepukkant szerelőcsarnokban vagy zsufi dohos pince mélyén százezer maláj rabszolga között kell elvégezni az összeillesztéseket – mert pénzre volt/van/lesz szüksége, és mert eddig munkanélküli volt, leszázalékolták, kirakták a munkahelyéről, kereset és különmeló nélkül maradt a családfő, apa, anya stb. Hogy a dolog jobban menjen, hogy a teljesítményt fokozni lehessen, hogy a túl szoros határidőket teljesíteni lehessen, befogták a gyerekeket is. Megértették – szükség van reájuk is. Felelőséget raktak a vállukra.

Továbbá nem ismerem a Sun című bulvárlap szerkesztőinek hírszerző módszereit, azt sem, hogyan bukkantak rá pont Nagykárolyban, pont erre a családra. Feltételezem nem a gyerekek panaszkodtak, hanem valamelyik helyi ugronc, jópofizó fiatal, angolul is hablatyoló hajbókonc taknyádi szólt a Sun Romániába küldött vérfarkasainak, hogy lenne itt fiúk/lányok egy nektek való téma. A Sun Szatmárnémeti főterén csellengő, témaérzéketlen riportere azonnal rákattant – holott írhatott volna a lapnak az utak állapotáról, a vendégmunkássá lett szatmári százak hátrahagyott családjáról, arról milyen a magyar és egyáltalán az iskolák állapota, a titkos éjszakai örömtanyákról, a virágba borult és lefülelt korrupcióról, a szegénységről, cigányokról, de ezek nem elég Sun-fényes témák a redakció számára –, és felfújva címet és a témát, becsapva a családot, fotót és riportot készített a dolgok elferdítésével, megvastagításával. Mert ezt így kell, így kívánja meg a műfaj lelkiismeretlen szabálya a korlátlan sajtószabadság körülményei között. Hiszen a sor a hülye és hazug riporttól Diana hercegnő haláláig terjed. Azt is tudták, hogy a cáfolat úgy sem ér el a Sun olvasóiig. Hiszen egy ilyen család – ha meg nem akadályozzák és ki nem veszik kezéből a munkát más kenyéririgyek – folytatja a dolgot, nem áll oda írkálni, megbízni angolul tudó tollforgatókat, hogy írják meg az ellenkezőjét a lap állításainak.

Mielőtt a hatósági reakciókra fordítanám a szót, hadd kérdezzem meg az olvasót, ha egy gyerek segít az anyukájának főzni, krumplit hámozni, répát tisztítani, a kertben gyomlálni, asztalt teríteni, kenyeret, borvizet, egy kiló lisztet vagy cukrot hozni, elkísérni kisebb testvéreit az oviba vagy lemosni a papa kocsiját – az rabszolgamunka? Ha a gyereknek naponta helyre kell tennie szétszórt játékait vagy összerseperni az reggelizőasztal morzsáit, felseperni a járdát a lakás ajtajától a kapuig stb. az már véres kizsákmányolás? Ha a kisiskolás házifeladatot ír, számtanpéldát oldana (szülői segítség nélkül) vagy románt biflázik véres verejtékkel Csíkszentfazékon, ahol a rendőrön kívül egy szál többségi polgár sem fordul elő, az nem gyerekmunka, komoly erőfeszítést igénylő mindennapi feladat?

Én, kérem alásan, kora gyermekkoromtól fogva segítettem apámnak a tudományos munkában: előkészítettem neki a gépírópapírokat, meghegyeztem a ceruzáját, levettem a polcról a kért könyvet, amikor már olvasni tudtam, kiürítettem a tele hamutartót, rettenetes hosszú külföldi szavakat kellett kisilabizálnom, vagy felvittem az egyetemre az olvasószemüvegét, ha otthon felejtette. Ki kit kizsákmányolt ki, tessék mondani Marx bácsi?

A lényeg, hogy nem kell túlzásokba esni, révézeteskedni, ahogy szülőfalumban Marostigrisen mondják, miként azt a szatmármegyei gyermekvédelmi hatóságok teszik, akik a Sun ostoba riportja kapcsán rögtön sürgető hívást észleltek tagjaikban, felkerekedtek, vizsgálatot indítottak, olyan szigorút, hogy a Kinder tojásokban is megfagyott a rettegéstől a Kinder-fehérje és sárgája, valamint a játékcsibe és -pipe. Mert megjegyzendő, hogy csak Sun riportjára kerekedtek fel. Ha ezt teszem azt föl a Szatmári Hírlap vagy valamelyik magyarországi bulvármagazin közölné, főgyermekfelügyelő testület beintene felfelé fordított középső ujjal, és nyugodtan a másik oldalára fordulva majszolná tovább avokadózaftos kenyerét vagy datolyaszílvalekváros derelyéjét.

A kivizsgálásnak föltétlenül eredményt kell felmutatnia. Véres következtéseket. Cáfolni a gyerekkizsákmányolás tényét, nálunk ez teljesen ismeretlen, az átkos múltté csupán, valamint nálunk a gyerekekre boldog nap- és nem Sunfényes jövő vár a sarkon, túl a Szamoson és az üveghegyeken, amelyek a Vitrometánban készültek.

Legfennebb X családnak a büdös életben többet nem adnak munkát Kinderék.

Fotó: wp.com



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik