facebook cover


Székedi Ferenc: A példakép


-A A+

Rengeteg könyvet szerettem volna megvásárolni a legutóbbi marosvásárhelyi könyvvásáron, de a józan ész meglehetősen könnyen győz, amikor tisztában van a cselekedet elkövetéséhez nélkülözhetetlen eszközök hiányával vagy más rendeltetésével. Így csupán a Kolozsvári Egyetemi Kiadónak egy nem is friss, négy esztendővel ezelőtti kiadványával tértem haza, amelyben Dranik Réka – feltételezhetően doktori értekezésének és ugyancsak kiterjedt könyvészeti forrásainak alapján – a sztereotípiákról és az előítéletekről ír jegyzeteket néprajzos és antropológia szakos diákjainak.

Az előítéletes magatartást a szerző több fokozatba sorolja. Az előítéletesség megnyilvánulhat szóbelileg, amikor beszédben vagy írásban jut kifejezésre, de nem egyforma súllyal esik latba, hogy a magán- vagy a közszférában, szűkebb körben vagy a nagy nyilvánosság előtt hangzik el. Ez utóbbit jónéhányan gyűlöletbeszédnek, mások uszításnak nevezik.

Az előítéletes magatartás második fokozata az elkerülés, azaz egy metakommunikációs eszköz annak kifejezésére, hogy az elkerült csoport tagjai nem kívánatos személyek.

A harmadik fokozat a hátrányos megkülönböztetés vagy diszkrimináció, itt az előítéletesség intézményesült formában jelenik meg, az állam jogi eszközök révén törvényesíti adott csoportok hátrányos megkülönböztetését.

A fizikai agresszió az előítéletes magatartásformák következő változata, az előítélettel sújtott csoportokkal szemben erőszakos cselekményekre kerül sor: betörik házaik ablakait, elüldőzik lakhelyeikről, temetőik sírköveit összezúzzák.
Az előítéletesség legsúlyosabb formája az üldözés és a kiirtás. Ennek a mélyén az az utopisztikus elképzelés áll, miszerint a nem kedvelt vagy a gyűlölet áldozatául esett csoport nélkül a többségi csoport helyzete könnyebbé válik.

A magyar történelemben akár tetszik ez a jelenkornak, akár nem, az előitéles magatartás minden fokozatára volt példa. És milyen szívesen meghagynám ezt a múltidőt (hogy volt példa), és milyen örömmel írnám le, hogy a magyarok a huszonegyedik században végre kivétel nélkül megszabadultak attól a kolonctól, amely nem egyszer húzta le őket a mélyre.

De távol járnánk az igazságtól.

A magyarok közül még nagyon sokan nem szabadultak meg az előítéletes magatartás első, második és negyedik fokozataitől, sőt burkoltan, rejtetten, a harmadikra is van példa. És úgy tűnik, az előitéletek beágyazódása jóval mélyebb, semmint gondolnánk. A budapesti Bayer Zsolt a legutóbbi cigányellenes írásával hozta a gyűlöletszításnak azt a formáját és stílusát, amely más és más célpontokkal ugyan, de immár hosszú évek óta írásainak a jellemzője. A hasonló fellépéssel szembeni magyarországi visszhangok pedig továbbra is ritkák, szórványosak, a vasárnapi vérszegény tüntetés is azt bizonyítja, hogy a magyarországi társadalom jelentős részét mit sem érdekli, hogy mi történik a saját országában.
Az előítéletességet, mint annyi mást, megintcsak sikerült a politikai csatározások tárgyává tenni.

Mint ahogyan kizárólag politikai csatározások tárgya, hogy mi történik a jogállammal, a demokráciával, az idősekkel és fiatalokkal stb. stb.
A politikusok birkóznak egymással, a társadalom jelentős része pedig hallgat, félreáll. Márpedig – tanítja a jól ismert közhellyel a demokrácia valamennyi tankönyve – a népnek mindig igaza van.

A magyarországi magyarok jelentős része tehát jól megvan az előítéletekkel, nem érdekli az egyre mélyebb társadalmi szakadék, az állam növekvő szerepe, a kézi vezérlés; mit sem számít az, hogy többen vándoroltak ki az utóbbi időben – mégha vendégmunkának nevezzük is –, mint bármikor; rá se ránt arra, hogy a közpénzek miként költöznek magánzsebekbe; és az sem érdekli, hogy a valamikor példaképnek tekintett közszolgálati média önmagába roskadt és átalakításának példaképe, a BBC jóval távolabbra van tőle, mint nem csupán Makó Jeruzsálemtől, hanem a Föld a Plutótól. Márpedig hogyha nem érdekli őket, akkor így kell ezt elfogadni.

Persze, azzal együtt, hogy így az anyaország a határain túl élő magyar kisebbségek számára nem lehet példakép!

Ezek a kisebbségek ugyanis együttélnek másokkal, az európai eszmékre és értékekre, a nyitottságra érzékenyek, és nem szeretnének visszakerülni semmiféle, sötét előítéletekkel sújtott korba és korszakba.

Jó lenne erről sem megfeledkezni, amikor a nemzet újra megteremtett egységéről a kenetteljes prédikációk elhangzanak.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik