facebook cover


Rostás-Péter István: Spionok márpedig vannak


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

Voltak és lesznek. Míg titkok léteznek, a fürkésző, fülelő, alfaj is fennmarad. Sztorikat lehetne sorolni lapaljig, hogyan mentettek életeket és értékeket hadviselés idején a kémek, de békés periódusokban is akad szép számmal bravúros pozitív aurával felruházható ügynök. Mifelénk  a spion, a besúgó, a szaglászó mint archetípus szintén túlélő fajta; szívós, korokat átvészelő alkat.

Példa rá legfrissebb spioniádánk, melynek még jócskán az elején vagyunk, dacára az első katarktikus fordulatoknak. Az, hogy a Román Hírszerző Szolgálat operatív főnökét kilőtték a sorból különösebb hírértékkel önmagában nem bír, s nem is szándékom, hogy újabb variánst ajánljak a megannyi jól értesültnek hitt sajtós és elemző  változatai mellé. Hogy egy megfigyelt és körözött egyén miként léphet meg a rendőrség elől, egyszerűen tövig nyomva a gázt – nos, ez hírszerűbb és főleg az, hogy még senki sem mondott le a belügyi tárcától emiatt (mökár egy megyei vezető vagy államtitkár). Tény, hogy az ország sebezhető, biztonsága törékenyebb, mint gondoltuk. Faktum az is, hogy a folytatásos kémregény már sokadik kötetnél tart: a 89 előtti besúgók utóéletét és reaktiválását még nem dolgozták fel szakszerűen, ami érthető hiányérzettel társul. Az érthető itt nem a hiátusra vonatkozik, inkább arra: ideje már nem csodálkozni azon, hogy nem léptek színre a Szeku rebellis figurái leleplezendő a spionokat, fizetett, vagy önként sugdolózókat. Maradtak a morzsák, az Irattárat kutató szakmabeliek részsikerei, már a kiejtésükkor elnyelt sejtések, egy meghurcolt Szilágyi Domokos utóérzet... kábé ennyi.

Többször is felvetették a napokban (immár hányadszor... szóra se érdemes) hogy mennyire és mily mélységesen frusztráló, ha a tanügyben, közintézményekben, pártokban, médiában és az igazságszolgáltatásban továbbra is ott téblábolnak a neoszekusok, a fedezet alatt munkálkodó szolgálatos jelentők, és hogy ez mennyire megalázó, morálisan egészségtelen. Ám annál hasznosabb és az államrezont tekintve nem egyszer indokolt. Egyáltalán nem rökönyödnék meg, ha kiderülne mondjuk a húsvéti nyuszi elhozná, hogy egy akkorácska területi rádióstúdióban, mint a kolozsvári, hányan figyelik –   kimondottan szakmai szempontból – a munkánkat testközelből. Most nem az amatőr és önjelölt besúgókra gondolok, akik rögzítenek egy szerkesztőségi gyűlést, hogy annak részleteit „kiszivárogtassák”, majd lapítsanak piruló fülcimpával, mintha senki nem venné észre a színeváltozásokat. Nem, a profi, rendszeresen jelentő fazonokra utalok, akikből, ha nincs legalább két pár egy valamirevaló médiaintézményben, akkor az a hely nem is valamire való már. Igenis, a Szervek tegyék a dolgukat, törekedjenek profi szinten teljesíteni, azaz ne tudjuk, hogy működnek, hiszen ebben áll lényegük és hatékonyságuk is ettől függ.

Ehhez képest a koratavasz előtt elindult lavina, ami a SRI lankáin legördült, a szakmaiság teljes mértékű kompromitálását hozta. Jószerivel valahonnan a Holdról kéne importálni egy új Hírszerzést, hogy biztosak legyünk a reform sikerében, s hogy a mostani kravalt keltő tényezők nem élik túl a mocsárba fúrt testtel. Mert reformra bizonyára szükség van ott is. Már beérett az idő. a Securitate másod-  és harmadvonalának  biológiai kikopása is időszerűvé teszi a változást. Csakhogy ezt nem sajtónyilatkozattal kell indítani, hanem szépen színfalak mögött lekeverni, diszkrét koreográfiával, ahogy a szakma profilja diktálná.

Lesz-e érdemi változás, civil kontroll, magukat fékező sugdosók, vagy ez is elakad az első élesebb kanyarban, most még talány, de eleve nem fűzök hozzá túlzott elvárásokat. A spionok maradnak, lehet, hogy ügyesebbek (képzettebbek?), ritkábban buknak le s ha igen azt finoman úriember módjára teszik, többnyire házon belül intézik a kényes jeleneteket, de kedves olvasó, fogadok a saját megfigyelő dossziémba (mely még mindig nem került elő negyed század múltán sem), hogy a besúgók túlélik ezt a vitaminhiányos sápadt skandalumot is, nyaralni mennek szolgálati villákba, ősszel újrakezdik, tengervízzel kiöblített, tehát még érzékenyebb dobhártyákkal. Mert ilyen az emberi természet: szeretünk kommunikálni, ha kell ha nem, de főleg, ha fizetnek érte.

Fotó: sophosnews.wordpress.com



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik