Alig palástolható szomorúsággal nyugtáztam a hírt, miszerint Gundel Takács Gábor „kipontozta” magát a Maradj talpon című kvízműsorból. Az információ árnyékosabb oldala, hogy Gétégé nem csak a produkcióból vonul ki, hanem a magyar közmédiából is távozik (vagyis élményszámba  menő sportközvetítéseitől is elesünk). Döntésének hátteréről úgy nyilatkozott, hogy a közszolgálati média strukturális és koncepcióbeli váltásait-változásait nem tartja vállalhatóknak. Gundit pedig sajnálni lehet, de nem kell félteni: filmezni fog, megjárja magát, levegőváltozásnak ott a világ. Majd valamelyik kereskedelmi adóban láthatjuk újra profi munkáit. A magyar királyi tévé ezzel elveszítette legnézettebb esti műsorát, mert bár a játék tovább megy más műsorvezetővel, az évek során felfuttatott produkció egyértelműen GTG nevével él(t) szimbiózisban.

A Maradj talpon nézettsége garantáltan esni fog, de nem huppan akkorát, mint mifelénk a közszolgálati sajtó. Amely jó úton halad a bedarálás felé. A 102 megszüntetett taksából a Román Rádiótársaság és a Román Televízió is kihúzta a maga rövidebb gyufaszálát: az illeték helyett teljes mértékben költségvetésből finanszírozott médiaintézményekre leselkedő veszélyről megjelent egy-két cikk, politikai nyilatkozat, de a téma nem vált első oldalas anyaggá. Közben meg elhangzott az első vijjogás is: a kormánykoalíció kebeléből üzent egy ALDE színekben játszó aktor, hogy jó lenne ha a köztévé megfontoltabban nyúlna a Victoria palota előtti tüntetéssorozathoz, elvégre a költségvetésből kapja a pénzt. A döbbenetes nem az, hogy ilyen nyilatkozat elhangozhat, hanem az, hogy egyetlen markáns kritika nem érte.

Annál több a köztévét és rádiót. Egy részük jogos, de szakmailag kezelhető hiányosságra, torzulásra tapintott rá. A legtöbb támadás viszont akaratlanul is a közszolgálatiság létjogosultságát kérdőjelezte meg, s abban közös nevezőre juthatunk cikkíró és olvasó, hogy most éppen nem szerencsés a romániai közmédia megítélése. Ha ehhez hozzávesszük, hogy évente dől majd el a büdzsé vitáján, mire lesz pénz a tévé és rádióstúdiókban, miközben a menedzsmentnek elvileg négyéves mandátumra kéne terveznie, akkor a perspektíva és a mélyen kuksoló ásóbéka ülepe közé csakis a kongruencia jelét lehet bepréselni. Az európai szakfórum a napokban adott ki a köztévé helyzetéről szóló jelentést: az EBU köntörfalazás nélkül aggódik, mert egyrészt a tévé eladósodása megfosztja attól, hogy maradéktalanul eleget tegyen a törvény szabta közszolgálati funkcióknak, másrészt a politikai függőség az új képletben hatványozottan érvényesül – vélik a külső jelentés szerzői.

Elhibázott döntés volt tehát a hazai közmédia alól kirántani a rádió-tévé illetéket. Valóban a taksa begyűjtése nem volt átlátható és hatékony: a köztes láncszemeken sokáig fennakadt a pénz és a behajtásért visszatartott százalékokkal sem volt minden rendben. A politikum a kényelmes utat választotta; inkább vesszen a taksa, minthogy bonyolult, rizikós, újabb konfliktusokat igénylő erőfeszítéssel átszabjuk az illeték befizetésének rendszerét. Hadd tűnjön el a süllyesztőben Európa egyébként egyik legszerényebb összegű rádió-tévé illetéke.

Amit még post festam foldozni lehet ezen a felemás helyzeten, az a közmédiát szabályozó 41/1994-es törvény alapos átgondolása. A sajtó világa több mint két évtized alatt hatalmasat változott, elég csak az online média megjelenésére gondolni. Eddig valahányszor nekirugaszkodtak a közmédia jogi kereteinek módosításához kilógott a lóláb, párosával méghozzá. Ezért megfontolandó, hogy a sebtiben való kozmetikázás, vagy a közszolgálatiságról szóló valós kimerítő közvita révén tisztázott alapértékekre épített szöveg lesz a nyerő változat.

A Maradj talpon kieső versenyzői állítólag körülbelül 1,5-2 méteres zuhanás után hatalmas szivacsdarabokból álló, több négyzetméteres területre hullanak. A hazai közmédia es(e)tében nem látom a távot, csak azt, hogy hat a gravitáció és korántsem fogadnék arra, hogy adottak a puhára bélelt terepen való landolás feltételei.

Fotó: kartc.hu