facebook cover


Sike Lajos: Távol maradnak


-A A+

Csaknem minden lap kiemelve közölte Tőkés László EP-képviselő múlt szombati szatmárnémeti beszédének egy mondatát: "Az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom és a politika kérdéseiben!" Aligha van magyar ember, aki ezzel ne értene egyet.

Nem is e miatt bírálták és bírálják ma is sokan a volt püspök politikai tevékenységét, hanem azért, mert nagyon megosztó és kizárólagos. Azt hiszi és azt próbálja elhitetni másokkal is, hogy csak az jó és az vezethet eredményre, amit ő mond, hirdet és csinál. Ennek hangsúlyozására nem egyszer vallásos emberhez, pláne lelkipásztorhoz méltatlan szavakkal és címkékkel illeti azokat, akik nem osztják az ő véleményét. Míg püspök volt számos esetben a templomot is felhasználta politikai céljaira, mint például a szatmárnémeti Láncos-templomot, ahol annak idején, vagyis 2003 februárjában az RMDSZ- től eltérő, radikálisabb és „igazi" autonomista programot indított el híveivel.

Bármilyen fennkölt s az egyszerű ember számára lélekmelegítő is ennek a programnak a szövege, látnunk kell, hogy nem veszi figyelembe a hazai valóságot, elsősorban azt, hogy az önrendelkezést a bukaresti parlamentnek kell jóváhagynia, ami azt jelenti, hogy a románok megnyerése nélkül nincs autonómia. Ám ő ezt látszólag nem akarja elismerni, és úgy tesz, mintha mégis lehetne, csak az RMDSZ „elszabotálja" Bukarestben! Miközben a valóságban Kelemenék teszik a dolgukat a parlamentben, és megpróbálnak több olyan változtatást bevinni a törvénykezésbe, ami a majdani autonómia fontos eleme, például az oktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatban, mint legutóbb az egyetemi magyar karok leválasztása, s a román nyelv külön könyvből való tanulása, s mind több döntési jogot adni a helyi önkormányzatoknak. De hát mindez Tőkésék szerint semmi, még akkor is, ha ők aztán a nagy hangzatos szavak és ígérgetések mögé egy gombostűt se tudtak tenni az elmúlt tíz évben az autonómia eredményeként.

A volt püspöknek most Szatmárnémetiben, az Autonómia Éve meghirdetésekor is tapasztalnia kellett, hogy az egyházi emberek is rendre kihátrálnak az általa képviselt, sehova nem vezető és megosztó politikai keretből. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a Láncos-egyházközség vezetése megtiltotta a politikai konferencia templomban való megtartását (mellesleg a Duna TV mégis több olyan képet adott róla, mintha ott lett volna, nyilvánvalóan a sajtószabadság jegyében!), de az is, hogy neves egyházvezetők, s pár kivételtől eltekintve a lelkipásztorok zöme távol maradt az összejöveteltől. Sokan inkább az RMDSZ nagykárolyi böllérversenyén a századokon átívelő magyar disznóvágási hagyományokat erősítették. Éppen elég ellenségeskedést hozott már sok családra és kisközösségre Tőkésék megosztó és kirekesztő politikája, nem kérnek többet belőle, bárminek is nevezzék.

Végül még egy idézett Tőkés Lászlótól: "Rajtunk is múlik, hogy a Láncos-templom miféle láncoktól lesz ismeretes". Legyen nyugodt EP-képviselő úr, most, hogy kitiltották onnan az ön politizálását is, könnyebbek lettek ezek a láncok.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik