Kustán Magyari Attila: A sztori, amit azért nem mondanak el, mert nincs
Az Untold szakralitása hamis és profán, egyben tehát unalmas is. A fesztiválok már csak ilyenek – Debord békésen pihenhet meg a sírjában, ő fél évszázada mindent leírt erről. Mi csak arra vagyunk képesek, hogy igazoljuk őt.
A kolozsvári fesztivál sztorija szerint egy varázsló, akinek varázsereje képes átjárót teremteni a valós és fantáziavilág között, megidézi a világunkat védő sárkányt. A sárkány a környék legbátrabb lovagjai között négyféle mágikus követ oszt szét, amelyek a szeretet, a remény, a bizalom és a bátorság esszenciáját tartalmazzák. A lovagok ezeknek a segítségével tudják majd legyőzni a gonoszt, majd a mágikus köveket elrejtik egy kincsesládában. A fesztivál arra hivatott, hogy a Sárkánykövek erejét újra átéljék.
Ez az a bugyuta sztori a felsorakoztatott közhelyekkel – és a vizuális elemei a fesztiválnak – a valóságot hivatottak eltakarni, mintegy szakrális keretet adva egy igencsak profán gazdasági vállalkozásnak. Debord híres mondata – „Minden, amit valaha az ember közvetlenül megélt, reprezentációvá foszlott”, pontos összegzése annak, amit tapasztalhatott Kolozsvár a fesztivál ideje alatt.
Aki persze ezt a hamis show-t többé-kevésbé autentikusan átéli, az nem észleli, hogy csak a reprezentáció világába került – „A passzív elfogadás, amelyet megkövetel, már meg is valósult, azzal, hogy megjelenésével vitán felül áll, hogy övé a látszat monopóliuma”, írja Debord. Azok, akik az Instagramra, Facebookra, Snapchatre stb. az untoldos fotóikat posztolják, nem észlelik, hogy egy hamis játék reklámarcai, és amit életstílusnak gondolnak, az csupán termékmegjelenítés.
Ahogy időnként pörgetem a fent említett „közösségi” oldalakat, éppen azzal szembesülök, hogy ismerőseim és barátaim egy jelentős része ennek a feje tetejére állított világnak a rabja. Ez alól nem sok kivétel van, és magam sem lehetek az. Mert mindannyian társadalmi lények vagyunk, ennélfogva sokkal kevésbé „autentikusak” (a szó valamiféle esszencialista értelmében), mint azt gondolnánk. A kérdés csupán az, hogy erre sikerül-e ráeszmélni és hogy mit teszünk ellene.
Amikor fesztiválozók a bugyuta díszletek között fotózkodnak és a söreiket emelik magasba, mintha csak az életstílusukról adnának hírt társaiknak: „nézd, én így érzem jól magam, itt vagyok, így élek”. Ez azonban nem több egy fesztivál és egy sörmárka reklámozásánál (ismét Debord: „a konkrét dolgok automatikusan uralmuk alatt tartják a társadalmi életet”), és annak fel nem ismerésénél, hogy a konzumerizmus hogyan telepszik rá a társadalmunkra.
A találkozásaink egyre inkább csak ilyen eseményekké silányulnak: miközben a varázsló, a sárkány és az el nem mondott sztori díszlete előtt szelfizünk, magunk is termékké válunk, amit megpróbálunk minél sikeresebben eladni. Így válunk magunk is a nagy becsapás részévé, és járulunk hozzá a nagy sztorihoz, amit azért nem mondanak el, mert nincs is. „Egy valóban a feje tetejére állt világban az igaz a hamisság mozzanata” – sóhajtja Debord.
Fotó: Salajean / Shutterstock.com