Hogyha én határon inneni magyar társadalomtudós lennék, akkor nagyon megsértődnék és kikérném magamnak.

De akkor is úgy tennék, ha erdélyi magyar politikus lennék. Vagy egyetemi tanár, művész, intézményvezető, polgármester, a romániai magyar civil társadalom valamelyik programjának a vezetője. Vagy bárki, aki magyarként él Romániában.

Ugyanis ott ül Szász Jenő a Duna TV stúdiójában, és azt mondja a határon kívüli magyarságra célozva, hogy az elkövetkezőkben „olyan tudást kell pótolni, ami a határon túli területeken nem is létezik".

Tehát itt élünk, kedves barátaink, ebben a tudás nélküli, határon túli sivatagban, és várjuk, csak várjuk, hogy a Szász Jenő igazgatta Nemzeti Stratégiai Kutató Intézet mikor kattintja fel begyepesedett agyainkban a tudás fényét...

Nem tudunk mi semmit, az első világháború után nagyapáinknak sem volt semmiféle tapasztalatuk az erdélyi magyar léttel kapcsolatban, apáink is gondolatok nélkül, maguk elé bámulva élték végig a második világháborút és a rákövetkező évtizedeket, 1989 után pedig megintcsak nem hullt ránk a tudás fénye: a gondolkodás legkisebb jele nélkül tapogattunk, tapogatóztunk, hogy valamiféle magyar létet teremtsük meg Romániában, hozzuk létre annak intézményi és jogi hátterét, de hát egyértelmű, hogy tudás nélkül ez nem is sikerülhetett.

Bizony, a mi oldalunkon talán akad egy icinyke-picinyke tapasztalat saját nemzetiségi, vagy ha úgy tetszik, nemzeti létünk fenntartásában, de tudás, az semmi.

Akkor pedig honnan is lehetnének stratégiai elképzeléseink?

Lehet, hogy többet kellett volna olvasnunk. Mert Budapestről már az 1990-es évek második felében próbáltak valamiféle stratégia alapelveket tanítani. 1997-ben például ezt írta a Magyar Napló egyik tanulmánya, hogy „egy nemzet demográfiai sorskérdése felől közelítve a jövőhöz, ki kell mondani: fontosabb az ember, mint a terület. Különösen ha az utóbbi politikailag úgyis elveszett és nemzetiségileg sem tartható sokáig." És akadtak ott más, páratlanul szép stratégiai mondatok is, például ehhez hasonlók: „ (...) a magyarság szellemi-politikai vezetőinek idővel fel kell adniuk a területi elv stratégiáját. Ugyanis már ma is hamisan cseng az a politikai szlogen, hogy a határon túli magyarok problémáját a szülőföldjükön kell megoldani. (...)"

Én Szász Jenőt csak a Duna TV-ben hallottam, és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának legutóbbi, nem médianyilvános tanácskozásáról csupán azt olvastam-láttam-hallottam, amit a közszolgálati magyar média megszűrt, illetve az RMDSZ közzétett. A Duna TV pedig, erdélyi vonatkozásban, természetesen a nagy magyar stratégát felvezető kis összeállításában is az EMNP-t helyezte az első helyre, hiszen kedvenc műfaja a kívánságkosár: úgy tálalja a készen kapott fogásokat, ahogyan kérik tőle.

Hallottam viszont – igaz, nehezen ellenőrizhető forrásokból – olyan értesüléseket, miszerint ezen a fórumon, különösképpen az erdélyi szórványok vonatkozásában, a terület-ember kettősség újból előtérbe került, és megint menteni akarják az embereket, egyúttal persze pótolva Magyarország lakosságának vészes csökkenését, amely immár nem annyira a születési mutatók, mint a felgyorsult kivándorlás eredménye.

A stratégia ugyanis így dolgozik: nem egyénekkel, nem otthonokkal, családokkal, sorsokkal, környező természettel, hanem nagy számokkal, tömegekkel. Ha kimentek félmillióan, akkor ezeket pótolni lehetne innen meg innen. Ha elvándorolt ennyi meg ennyi fiatal szakmabeli, akkor őket pótolni lehetne ennyi meg ennyi nemzőképes fiatallal, hiszen mi képezzük őket a határokon túl, nemde?

Az emberi sorsok sokszínűek és mindenki ott és úgy rendezi be az életét, ahogyan tudja és akarja. De amikor megjelenik valamiféle erőltetett és megideologizált nemzetstratégia, akkor az mindig a különbözőségeket szeretné felszámolni, és még az alaktalan kenyérmorzsákat is párhuzamos sorokba akarja rendezni.

Soha nem értettem, hogy Magyarországon a dohányárudákat miért nevezik ezután nemzeti dohányboltoknak – a dohány benne a nemzeti, a boltos, a vevő vagy netán a bérelt helyiség? És úgyszintén megválaszolandó marad: ha Szabó János, aki Erdélyben cigarettát árul és a magyar nemzet tagja, de az is lehet, hogy második állampolgárságával kapcsolódik Magyarországhoz, akkor benne van vagy nincs a nemzeti dohányboltok hálózatában?

Szász Jenő Duna TV-beli kinyilatkoztatása után most már legalább tudom, hogy miért nem értem.

Ugyanis a határon túl élek. Ahol hiányzik a tudás.