1990 óta Romániának volt egy különlegesen jó időszaka, aminek köszönhetően most NATO- és EU-tag. Mára azonban visszatért a 27 évvel korábbi politikai megosztottsághoz.

Az idei nemzeti ünnepnek elvileg különös jelentőséget kölcsönöz, hogy kezdetét veszi a következő egy évre kiterjedő ünnepségsorozat, amellyel a Nagy-Románia létrejöttéhez vezető Gyulafehérvári Kiáltvány százéves évfordulójára emlékezik az ország.

 A hivatalos centenáriumi megnyitót november 26-án, vasárnap tartották a Bukaresti Nemzeti Színházban, miközben a centenáriumról szóló törvénnyel még mindig adós a parlament, és miközben a román főváros utcáin masíroztak az ellenzéki pártok által támogatott tüntetők.

Az ország megosztottságát jelzi az is, hogy a centenáriumi megnyitón a szervezőknek be kellett érniük az államfő tüntető hiányával, ahogy a parlamenti többség vezetői is visszautasították az államelnök meghívását a Cotroceni Palotában rendezett ma esti fogadásra, és a szokásos december elsejei katonai parádén sem vettek részt.

Abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben voltam – nézőpont kérdése –, hogy kvázi testközelből követhettem végig az első, 1990-es december elsejei állami ünnepségeket. Iskolánk, a gyulafehérvári Római Katolikus Líceumi Szeminárium (mai nevén Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium) tantermeinek ablakaitól légvonalban százméternyire lehetett az emelvény, amelyen a rendszerváltás utáni ideiglenes vezetés, élén Ion Iliescu elnökkel és Petre Roman kormányfővel, levezényelte a „történelmi pártok” rituális megszégyenítését. A román jobboldali politikusok és értelmiség által azóta sokat hivatkozott történések egyik fontos mozzanatáról rendszerint nem esik szó, így a legtöbben nem tudják, hogy az ominózus emelvényen ott állt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egykori főtitkára is. Szőcs Géza felolvasta az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványt, amelyben többek között az áll: „nem leszünk elnyomottakból elnyomók”, és kérte a nemzetiségeknek tett ígéretek betartását. Beszédét elnyomta a Vatra Românească által felvonultatott és Petre Roman által személyesen vezényelt nacionalisták kórusa. Hasonló bánásmódban részesült a román ellenzéki pártok nevében felszólaló Corneliu Coposu is. Mivel az RMDSZ ellenzéki párt volt, a Szőcs Gézával történteket nem föltétlenül kellene etnikai kulcsban olvasni, az utólagos események viszont egyértelműen azt mutatják, hogy 1990 decembere a román nemzeti ünnep tudatos etnicizálásának a kezdetét is jelenti. És ez, sajnos, nem ért véget a tumultuózus kilencvenes évekkel, hanem a mai napig tart. Nemcsak én érzem így, hanem számos kiváló román értelmiségi is. (Egy friss példa itt.)

Ezt azért is fontos kiemelni, mert a nem román etnikumú román állampolgárokra – elsősorban a magyarokra – a román nemzeti ünnep környékén növekvő nyomás nehezedik. Az utóbbi években megszaporodtak azok a hangok, amelyek megkövetelik tőlünk, hogy vegyünk részt a nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken. Egyfajta lojalitástesztté vált december elseje – újabban pedig az egyesülés centenáriumának – a megünneplése. Ez valahol része (volna) az otthonérzésnek is, hiszen kisebbségiként nem lehetek egyenlő a többségi polgártársammal, ha lehetőségem sincs a hazám nemzeti napjának a megünneplésére. Ha nem érzem a sajátomnak, mert nem érezhetem.

Azt mondhatnánk, hogy fátylat a múltra, feledkezzünk meg arról, hogy mit jelentett december elseje 1918-ban az őseinknek, és ne foglalkozzunk azokkal az indokokkal sem, amelyek miatt 1990-ben éppen ezt a napot tették meg nemzeti ünnepnek, hiszen már ez is a múlté. Na de mihez kezdjünk a jelennel – azzal, hogy 2017-ben egy kisebbségi származású államfő is etnikai felhangot ad a nemzeti ünnepnek?

December elsejei üzenetében Klaus Iohannis lényegében azt állítja, hogy ez az ünnep azoknak az utódaié, akik "1918. december elsején átélték az újraegyesülés okozta meghatottságot". Ezek pedig, akárhogy forgatom, nem magyarok voltak, sőt még németek sem, hanem csak és kizárólag románok. Sokak várakozásaival ellentétben Iohannis ebben is követi elődje példáját (számos másban is, erről itt írtam). Miközben egyre több arra utaló megnyilvánulást látok, hogy a magyarok nemcsak lojálisak Romániához, és minden szempontból közösséget vállalnak a többséggel, hanem azt is igénylik, hogy ennek nyilvánosan hangot adhassanak az ország számára fontos pillanatokban, legyen szó a többség számára elfogadhatatlan törvénymódosításról vagy akár a nemzeti ünnepről. Erre az igényre a lehető legrosszabb válasz e fontos pillanatok etnicizálása.

Fotó: Inquam Photos